Humanitárius

2021.05.18. 05:36

WHO: borzalmas állapotok uralkodnak az etiópiai Tigrében

Borzalmas állapotok uralkodnak a fegyveres konfliktus dúlta észak-etiópiai Tigré tartományban – jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tigréi származású főigazgatója.

Tedrosz a WHO más tisztségviselőivel közösen tartott genfi sajtótájékoztatóján a konfliktus békés rendezését sürgette. Mint mondta, a humanitárius dolgozóknak akadálytalan hozzáférést kell biztosítani a térséghez. Hangsúlyozta, hogy a helyi lakosság 91 százaléka élelmiszersegélyre szorul, sokan közülük az éhhalál küszöbén állnak. Hozzátette, hogy nemi erőszak újabb eseteiről is érkeztek jelentések a régióból.

Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója szintén a humanitárius dolgozók beengedését követelte Tigrébe. Kiemelte, hogy a konfliktus miatt jelentősen megnőtt a kolera és a himlő járványok, illetve a koronavírus további terjedésének kockázata.

Tedrosz ugyanakkor megjegyezte, hogy a térség lakóinak „legkisebb gondja a Covid”, amellyel eddig igazából nem is tudtak foglalkozni. Kiemelte, hogy le kell csillapítani az erőszakot és békés eszközökkel kell megoldást találni. Hangsúlyozta, hogy ha van erre akarat, akkor megoldást is fognak találni a felek.

Stéphane Dujarric ENSZ-szóvivő május 12-én számolt be arról, hogy katonák akadályozzák a humanitárius segítségnyújtást Tigrében.

A térségben november elején robbantak ki a harcok, miután a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, az etióp haderő pedig ezután offenzívát indított. A harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, és az Egyesült Államok azzal vádolja az etióp vezetést, hogy etnikai tisztogatást hajtott végre a régióban. A hatmilliós Tigrében becslések szerint egymillió ember hagyta el otthonát a harcok elől menekülve.

Tedroszt az etióp hadsereg korábban azzal vádolta meg, hogy igyekszik fegyverekhez és diplomáciai támogatáshoz juttatni Tigré tartomány lázadóit. A WHO főigazgatója tagadta, hogy pártos lenne a kialakult konfliktusban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!