Hirdetés

2022.03.18. 00:00

10 éves a Kumánia Kisújszálláson, színes programok és rendezvénysorozat 2022-ben

Március 13-án veszi kezdetét a jubileumi eseménysorozat Kisújszálláson a Kumánia Gyógy-és Strandfürdőben, melynek 10. születésnapját egy egész éves rendezvénysorozattal, színes programokkal ünneplik.

„A Kisújszálláson található fürdőkomplexum és hotel idén május 1-jén lesz tíz éves, ennek apropóján egy egész éves, számtalan tematikus rendezvényből álló rendezvénysorozatot valósítunk meg. A Kumániába látogató kedves vendégeink és célcsoportjaink mindegyike találhat majd kedvére valót, hiszen a gasztronómiai fesztiváltól a szauna programokig, a mozitól a kulturális programelemekig szinte minden megtalálható lesz idén a fürdőben. Az események sorozata a március 15-i hosszú hétvégével indul, mely alkalommal hagyományteremtő céllal minden hónap második szombatján kézműves-és kistermelői vásárt valósítunk meg ingyenes kézműves foglalkozásokkal karöltve, illetve ezen a hétvégén egy strandparti és családi nap is helyet kap a fürdőben. A legnagyobb eseményünk a Kumánia 10. születésnapja lesz május 1-jén, mely rendezvénynapon 10 évvel ezelőtti belépővel, nagykoncerttel és egész napos programkavalkáddav várjuk vendégeinket! Ezen kívül kiemelném az évek óta nagy sikerű Bográcsfesztivált, illetve az újdonságnak számító Kumánia Sör-és Pálinka fesztivált.” – számolt be az eseményekről Kecze Mátyás, a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője.

 

10 éve töretlenül, három turisztikai attrakció egy helyen a Nagykunság szívében: hotel, fürdő és strand, gyógykomplexum és a korábbi 7 meglévő medence mellett már az új kültéri termál medencével várja a Kumánia vendégeit Kisújszálláson. A fürdő és a hozzá kapcsolódó szálláshelyek a legjobb úticél a gyógyulni, feltöltődni vagy sportolni vágyó vendégek számára, immáron folyamatos programokkal és eseményekkel, aktivitásokkal.

 

A gyógyvíz kiváló hatásai: Az elsősorban hidrogén-karbonátos összetételű, de egyéb nyomelemeket, összetevőket is nagy koncentrációban tartalmazó minősített gyógyvíz alkalmas a különböző kopásos gerinc- és ízületi elváltozások kezelésére. Kúraszerű használata csökkenti a gerinc- és ízületi fájdalmakat, javítja a mozgás funkciókat. A fürdőgyógyászati szolgáltatások és/vagy terápiás csomagok keretében gyógyvizes gyógymedence, gyógyvizes kádfürdő, iszappakolás, súlyfürdő, szénsavas fürdő, orvosi gyógymasszázs, víz alatti vízsugármasszázs (tangentor), víz alatti csoportos gyógytorna és csoportos gyógyúszás vehető igénybe, támogatott formában is.

 

Sokszínű fürdőkomplexum: A fürdőkomplexum belső terében öt fedett medence található. A strandon egy feszített víztükrű úszómedencét és egy élményelemekkel felszerelt gyermekpancsolót vehetnek igénybe a fürdőzők, melyhez egy vadonat új külső gyógyvizes medence is párosul, melyet a 2021-es főszezonban adtak át a nagyközönség számára.

 

Wellness és kényeztetés: A fürdőben számos wellness szolgáltatás közül választhatnak akik kényeztetésre vágynak. A szaunavilágban beltéri finnszauna, infraszauna, egy aromaszauna, valamint egy gőzkamra vehető igénybe. A wellnessélményt a hideg vizes merülőmedencék és a Kneipp-taposók biztosítják. A fürdőben élményszauna programok is várják a látogatókat folyamatosan, illetve egy különlegesség is helyet kapott, hiszen Magyarországon egyedül a Kumánia Gyógy- és Strandfürdőben található Caracalla-kád, amely fény- és masszázsterápiával nyugtatja a testet és lelket. Ezzel együtt kiemelt szolgáltatás a rendkívül széles masszázs-paletta is. 

 

Szálláshelyek sokasága: A fürdővel egy területen található a Kumánia Hotel, a Kumánia Kemping-és Ifjúsági szálláshely is, így a kitűnő programok mellé szálláshellyel és ellátással is tud szolgálni. 

 

Egyedülálló élmények a Nagykunság szívében, Kisújszálláson!

www.kumania.hu 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!