Hirdetés

2022.06.28. 09:59

Elkötelezetten a sport mellett

A 2022/2023-as szezonban már Kumánia Kisújszállás néven indulnak a bajnokságban a helyi labdarúgó csapat szakosztályai.

Fotó: Beküldött fotó

A Kumánia Gyógyfürdő Kft. és a Kisújszállási Labdarúgó Szakosztály három éves szponzori megállapodást kötött annak minden csapatára vonatkozóan. A megállapodás szerint a jövőben a cég lesz a fő támogatója a helyi labdarúgásnak. Az együttműködés értelmében a labdarúgó csapatok a Kumánia jó hírnevét különböző promóciós eszközökön keresztül fogják magukkal vinni mindennapjaikban és a mérkőzések alkalmával egyaránt.

– Kiemelten fontosnak tartjuk a helyi szervezetekkel, cégekkel való együttműködést – fogalmazott Kecze Mátyás a Kumánia Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője.

Fotó: Emily Metcalfe

Hozzátette: „A támogatással az volt a célunk, hogy közelebb hozhassuk a szakosztály tagjait a gyógyfürdőhöz. Ezen kívül meghatározó jelentőségű számunkra a gyerekek támogatása is, hiszen már második éve hozzájárulunk a gyermek focitáborhoz. Az elmúlt években nagyon jó úton haladt a labdarúgás Kisújszálláson, erőteljes fejlődési tendencia volt látható. Ezekhez a sikerekhez szeretnénk hozzájárulni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!