Hirdetés

2022.09.28. 07:00

Őszi hangversenyek a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal

A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus az idei évadban is több remek koncerttel várja a közönséget. Újra indult a népszerű Templomi séták, gőzerővel zajlanak az ifjúsági hangversenyek. Folytatódik az elmúlt szezon második felében beindított Bartók-bérlet is, hiszen a vártnál nagyobb sikere lett ennek a kezdeményezésnek. Épp ezért a vokális zene kedvelői számára ismét lehetőség nyílik arra, hogy bérletes hangversenysorozat keretében élvezhesse a kórus hangversenyeit.

Fotó: Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus

Milyen hangversenyekre számíthat az idei évadban a zenekedvelő közönség? – kérdezem Molnár Évát, az együttes igazgatóját, művészeti vezetőjét.

Elsősorban az idei történésekről szeretnék beszélni. Természetesen az egész évadra megvan a műsortervünk, de most egyelőre maradjunk az aktuális programoknál. Közönségkérésre – ahogy említetted is – újra műsorra tűztük a Templomi sétákat, melyeket az elmúlt év júniusában indítottunk el. Némi változtatást azért eszközöltünk, az egyik pl. az, hogy tavaly délelőtt voltak a programok, és minden egyes alkalommal két-két templomban adtunk hangversenyt, míg most havonta csak egy templomban lép fel a kórus, és az előadások 18 órakor kezdődnek. Ezek a koncertek nem hagyományosak, ugyanis a felcsendülő zeneművek mellett Jámbor Csaba, a Damjanich Múzeum könyvtárosának érdekes, olykor finom humorral tűzdelt helytörténeti előadását is hallhatja a nagyérdemű. A sorozat október 11-én folytatódik a Szolnoki Református templomban.  

Fotó: Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus
 

Annyit tudok, hogy folytatjátok a Bartók-bérletet, de hogy milyen hangversenyekkel, azt nem. Kérlek, avass be a kulisszatitkokba.

Igen folytatjuk a Bartók-bérletet, hiszen a tavalyi sikerek után vétek lenne abbahagyni. Az elmúlt évadban – hogy stílszerű legyek – nagyon erős felütéssel indítottunk. Három, valóban nagyon különleges koncertünk volt a Bartók-bérlet keretében, de most sem adtuk alább. Október 21-én lesz a bérlet első előadása, Hidas Frigyes Reqiuemjének lesz a szolnoki bemutatója a Belvárosi Szentháromság Templomban. Meghívott vendégeink a Légierő Zenekar Szolnok és a Honvéd férfikar, úgyhogy szerintem ez is egy nagyon impozáns és grandiózus hangverseny lesz. Nem beszélve arról, hogy maga a darab is gyönyörű. Ezt a koncertet Molnár János vezényli majd, a Légierő Zenekar karmestere.

Fotó: Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus
 

Úgy hírlik, hogy valamelyik bérletes koncertre a közismert és méltán népszerű Talamba Ütőegyüttes lesz a meghívott vendégetek.

Igen, a Kodály-mozaikra hívtuk meg az együttest, ez az őszi sorozat második hangversenye lesz, november 18-án a Megyeháza dísztermében. Hogy miért épp a Talamba? Azért, mert itt a ritmusra próbálunk fókuszálni, ami Kodály művészetében markánsan jelen van, és a Talamba, mint ütőegyüttes, jól illeszkedik ebbe a koncepcióba. Annyit még mindenképp szeretnék ennek kapcsán elmondani, hogy a Magyar Rádió egy Kodály hangzó összkiadás megjelentetését tervezi, ami azt jelenti, hogy Kodály minden vokális természetű művét felveszik az a cappella daraboktól az oratorikus művekig.  Erre az ország legjelesebb kórusait, köztük a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórust is felkérték. Mi kaptuk a nagy nőikari műveket. Ennek a projektnek része a novemberi bérletes hangverseny, ezt a hangversenyt Kiss Boldizsár és jómagam fogjuk vezényelni. A koncertet a Bartók Rádió rögzíti.

Fotó: Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus
 

…és mi lesz a Bartók-bérlet idei záró hangversenye?

Az Adventus Domini, ami véleményem szerint szintén egy különleges koncert lesz. Május 30-án, a Magyar Klasszikus Zene Napja alkalmából Miskolcon volt a bemutatója Vajda János Mária-énekek című művének a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában. Egy ragyogó kompozícióról beszélünk, és ezt mutatjuk be Szolnokon – ugyanabban a felállásban, mint Miskolcon – december 2-án szintén a Megyeháza dísztermében. A koncertet Antal Mátyás, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője fogja vezényelni.

A Bartók-bérlet koncertjeinek részletes leírása ITT található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!