Hirdetés

2022.12.12. 10:40

Múlt és jelen: az 50 éves Béres Csepp története

Id. dr. Béres József 1972-ben alkotta meg a Béres Cseppet, a nyomelempótló szert, melynek történetének óriási a hatása mind a mai napig. Hogyan lehet egy készítmény ötven év után is ugyanolyan jelentős, egyedi és közismert, mint születése idején?

Forrás: Béres

Ötven év alatt szinte minden megváltozott a kis üvegcse körül. Az egykori „házi laborból” több ezer négyzetméteres gyár fejlődött, az elhallgatott, majd megtűrt találmányból az egyik legismertebb vény nélkül kapható gyógyszer, a Béres családból több száz főt foglalkoztató magánvállalkozás és egyetlen termékből számos piacvezető készítmény lett. Ami nem változott, az az alapelv, ami alapján a cseppek működnek, és amire a Béres által azóta fejlesztett számos készítmény is épül: megérteni a szervezet működését és megadni számára a megfelelő kombinációban azokat az anyagokat, amelyekre szüksége van.

Múlt és jelen 

A hatvanas években egy tehetséges agrárkutató a növények vírusos megbetegedését tanulmányozta, és fontos felfedezésre jutott: mivel a talaj a növények legfontosabb tápanyagforrása, minőségének kiemelt jelentősége van a növény egészsége szempontjából. Igazolta, hogy a növények betegségekkel szembeni ellenálló képességében a talajból felvehető létfontosságú nyomelemeknek hatalmas szerepük van. A kutató – id. dr. Béres József – arra is rájött, hogy kórokozók az egészséges egyedekben is jelen vannak, de kóros tünet legtöbbször csak akkor alakul ki, ha a gazdaszervezet legyengült állapotba kerül. Érdeklődése hamarosan az állatok majd az emberi szervezet működése felé fordult. A forradalmi elgondolás lényege: bizonyos betegségek kialakulása összefügghet a létfontosságú anyagok hiányával. Ezek az anyagok ahhoz szükségesek, hogy megfelelően végbe mehessenek a szervezetben azok a biokémiai folyamatok, melyek tulajdonképpen magát az életet jelentik.

Sokéves munkával kiderítette, melyek ezek és milyen formában, egymáshoz képest milyen arányban szükségesek. Az álma egy olyan jól felszívódó készítmény megalkotása volt, ami biztosítja a szervezet számára a szükséges nyomelemeket a megfelelő mennyiségben. Az álom 1972-ben valósult meg, úgy hívták: Béres Csepp. A zseniális feltalálót sokan sokféleképpen próbálták ellehetetleníteni, ugyanakkor egyre többen álltak mellé, és sokan támogatták őt. 1978-tól hivatalosan is kapható lett a Béres Csepp.

Családi összefogásból világszínvonalú gyógyszergyár

1989-ben a család saját kezébe vehette a készítmény sorsát. Magánvállalatként létrejött a Béres Részvénytársaság, melyben már a feltaláló fia, dr. Béres József és menye, Béres Klára is szerepet vállaltak. Elhivatottságuk túlnőtt a Béres Csepp forgalmazásán, kiálltak a készítmény és feltalálójának hivatalos elismertetése mellett is. A kezdetben tíz emberrel működő cég látványos fejlődésnek indult. 1995-ben saját gyártói és fejlesztői háttérként létrejött Szolnokon a gyógyszergyártó üzem, 2000-ben gyógyszerként engedélyezték a Béres Cseppet, amely 2013-ban a hungarikumok listájára is felkerült. Feltalálójának munkáját Széchenyi-díjjal ismerték el.

Új kihívások, régi értékek

A szabadpiaci versenykörnyezetben, a nemzetközi háttérrel rendelkező multicégek mellett sikeres vállalattá fejlődtek. Azt vallják, hogy ennek záloga a folyamatos bővülés, fejlesztés és a minőség melletti elköteleződés. Így lett a Béres mára az egyik legismertebb magyar márkanév és az egyik legnagyobb családi tulajdonban lévő vállalkozás több mint ötszáz munkatárssal és százötven egészségvédő termékkel.

Ha még több érdekes információt szeretne megtudni a Béres Cseppről és megalkotójáról, látogasson el a www.beres.hu weboldalra, és hallgassa meg A legenda nyomában podcastsorozatot!

A Béres Csepp, a Béres Csepp Extra és a Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek vény nélkül kapható gyógyszerek. 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!