17°
28°
16°

A halláscsökkenés 10 jele és ami megoldás lehet a problémára

Mikor gondolhat arra, hogy gond van a hallásával?

  1. Hallja, amikor Önhöz beszélnek, de nehezen érti meg, hogy mit mondanak, beszélgetés közben gyakran vissza kell kérdeznie.
  2. A beszéd megértésében zavarja a háttérzaj.
  3. Gyakran érzi magát kirekesztve beszélgetés közben.
  4. Nehezen tudja beazonosítani, hogy milyen irányból hallja a hangokat.
  5. A családja, barátai, szomszédjai panaszkodnak, hogy túl hangosan hallgatja a TV-t, rádiót.
  6. Nem hallja rendesen az ajtócsengőt és a telefoncsörgést.
  7. A családja, barátai már céloztak rá, hogy gond lehet a hallásával.
  8. Korábban kifejezetten zajos helyen dolgozott, vagy rendszeresen ki volt téve hangos zajoknak.
  9. Elmúlt már 50 éves, de még nem vett részt hallásvizsgálaton.
  10. Van hallókészüléke, de valamiért mégsem használja.

Előzze meg a bajt!

Ha halláscsökkenést tapasztalunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy azonnal szakemberhez fordulunk, ugyanis az időben kezelt problémákon sokkal könnyebben segíthet egy szakszerű hallókészülék, mintha sokáig húzzuk-halasztjuk a használatát. Felkereshetünk egy hallásközpontot, ahol audiológus és orvos segítségét is kérhetjük a panaszaink kivizsgálásában. A hallásspecialista szakember a szükséges vizsgálatok elvégzése után megfelelő megoldást találhat a hallásproblémájára.

Mire számíthat a hallásvizsgálaton?

A hallásvizsgálatra a reggeli órák a legalkalmasabbak, amikor még kipihentek vagyunk és a napi zajterhelésnek sem tettük ki füleinket. Ha már jártunk hallásvizsgálaton, vagy volt korábban probléma a fülünkkel, akkor a leleteinket is vigyük magunkkal. A rendszeresen szedett gyógyszerek is befolyásolhatják a hallásunkat, ezért érdemes azokról is tájékoztatni a szakembereket.

A kórelőzmény felvétele után következik a hallójárat ellenőrzése. Itt derül ki, hogy van e fülzsír, ami megakadályozza a hallásvizsgálatot, illetve sérült e a dobhártyánk. Ezek esetében fül-orr-gégész szakorvosi beavatkozásra van szükség, ami a hallásközpontokban el is végezhető.

Ezután kezdődik a vizsgálat legizgalmasabb része. Egy speciális, hangszigetelt helységben többféle módon tesztelik a hallásunkat. A hallásküszöb vizsgálat, a beszédaudiometriai vizsgálat, a kellemetlenségi küszöbvizsgálat és az akusztikai impedancia-vizsgálat során a kamrában kényelmesen ülve, fülhallgatóval a fejünkön kell ülnünk és a hallásvizsgálatot végző specialista utasításai szerint visszaigazolnunk a hallott hangokat. A hallásvizsgálatok nagy előnye, hogy azonnal kiértékelhetőek, az audiológus a számítógépen azonnal látja, ha probléma van és ennek megfelelően javasolhat készüléket.

Ha hallásproblémája van, az Amplifon Hallásközpontokban szakembereink megtalálják a legmegfelelőbb megoldást az Ön számára! A hallásvizsgálat ingyenes!

Jelentkezzen most: http://bit.ly/2IrbDOY

Hozzászólások

Legolvasottabb

1
Halálos baleset történt a 4-esen, Kisújszállás külterületén (galéria)
2
Baleset történt Rákóczifalván (galéria, videó)
3
Holttestet találtak a Zagyvában
4
Halálos baleset történt a 4-esen, Abonynál
5
Életét vesztette a motorkerékpáros a Szolnoknál történt balesetben
bajnokok ligája
A Real elképesztő gólokkal nyerte meg harmadik BL-trófeáját
születésnap / 4 órája
Isten éltesse a ma 70 éves Gálvölgyi Jánost!
Család, barátok, pályatársak, kollégák mondják, írják, hogy mennyire szeretik, tisztelik, milyen sokat jelent nekik, hogy ismerik.
Gyász
Szomorúan tudatjuk, hogy BÁNKI JÁNOS (1954. április 25.) életének 65. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól szűk családi körben vettünk végső búcsút. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR ILONA (a Füszért Vállalat volt dolgozója) életének 81. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2018. május 29-én 14.00 órakor lesz a tószegi római katolikus temető ravatalozójában. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. TARI LÁSZLÓ (kőteleki lakos) 2018. május 20-án, 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása és temetése 2018. május 28-án, hétfőn 15.00 órakor lesz a kőteleki temetőben. Gyászoló családja
MEGEMLÉKEZÉS URBÁN JÓZSEF születésének 70., halálának 6. évfordulójára. ,,Nem simogat kezed, nem mosolyog arcod. Hiába szólunk nem halljuk a hangod. Egy jaj szó nem sok annyit se mondtál, csak elmentél a halál hosszú útján." Szerető családod
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSAJBÓK SÁNDOR életének 73. évében elhunyt. Búcsúztatása 2018. május 29-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk TÓTH GÁBORNÉ (született: Szűcs Erzsébet) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS IFJ. MURÁNYI JÓZSEF halálának 10. évfordulójára. Sok éve már, hogy elmentél Emléked szívünkben örökké él. Soha nem feledünk: szüleid, fiad Attila, keresztszüleid.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BODOR ISTVÁNNÉ temetésén megjelentek, gyászunkban együttérezve osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a jászjákóhalmi FÜLÖP SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY JÓZSEFNÉ (született: Egyed Rozália) 2018. május 13-án hosszan tartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. május 25-én, pénteken 12.30 órakor lesz a kőteleki temetőben. Emlékét őrzik: férje József, lányai Marianna és Barbara és unokái Döniz és Zalán
,,Megállt egy szív, mely értünk dobogott, megpihent két kéz, ami értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. TÓVIZI ISTVÁN 2018. május 19-én 76 éves korában elhunyt. Szeretett halottunkat 2018. május 31-én 10.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájdalommal emlékezünk szeretett testvérünk KOVÁCS PÁLNÉ (született: Lakatos Magdolna) halálának 1. évfordulóján. ,,Zizegő fűszálak, bársonyos violák, boruljatok egybe. Legyen álma áldott, kit e virágszőnyeg szeretettel fed be." Szerető testvérei és azok családjai, Szászberek
,,Aki szeretteik szívében él, Az nem hal meg, csak távol van." Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem HÉJA GYÖRGY 2018. május 15-én hosszú szenvedés után, életének 63. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. május 28-án 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BUJDOSÓ BALÁZS 72 éves korában elhunyt. Búcsúztatására 2018. május 25-én, 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS PAPP SÁNDOR (nyugállományú repülő alezredes) halálának 5. évfordulója alkalmából. ,,Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer, Hol volt, hol nem volt a világon egyszer." (Kosztolányi Dezső) Emlékeznek: felesége, lányai, unokái, dédunokái
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk VÁRADI LAJOS temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Pietas
,,Pihenj, te drága szív, már megszűntél dobogni. Szerető jóságod nem tudjuk feledni, mert elfelejteni téged soha nem lehet. Csak meg kell tanulnunk ezután élni Nélküled!” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BODOR ISTVÁNNÉ (született: Deák Anna) 2018. május 12-én örökre megpihent. Búcsúztatása 2018. május 23-án 13.00 órakor lesz a kőteleki temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS ,,Már eltelt egy év! Hiányod egyre nagyobb lelkünkben. Bennük örökké élni fogsz, nem feledünk soha. Nyugodjál békében az angyalok vigyázzanak rád." SÁNDOR LÁSZLÓ JÓZSEF 1944-2017 Szerető feleséged Rózsika Pietas
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MÓRA FERENC volt húsipari dolgozó 74 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt. 2018. május 14-én családi körben eltemettük. Részvétnyilvánításukat köszönjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamám és dédnagymamánk TÓTH GÁBORNÉ (született: Szűcs Erzsébet) 2018. május 12-én, életének 99. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2018. május 24-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
család, egyház, nemzet / 5 órája
Harrach Péter: a kereszténydemokrácia a keresztény ember- és társadalomképre épül
dunai hajózás / 7 órája
A Nagy Kazán-szorosban újra felavatták Széchenyi István emléktábláját
kulturális értékek / 7 órája
Szendőfi Balázs kapta a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját
FELÚJÍTÁS / 7 órája
Zajlik a játszóterek, parkok felújítása Szolnokon
megemlékezés / 8 órája
Németh Zsolt: a marxizmus ismét bejárja Európát
Broadway / 9 órája
Musical lesz Britney Spears-ből