Diplomatatáska, zsebszámológép, prospektus

A modern, könnyűszerkezetes acélcsarnokok Magyarországon is megszokott látványt nyújtanak – elég csak az ipari parkokra vagy az agráriumban használt épületekre gondolni. Ezek a csarnokok megfelelően tágasak ahhoz, hogy befogadjanak akár egy gyártóüzemet, akár egy műhelyt, akár egy raktárt, mégis gyorsan és viszonylag egyszerűen telepíthetők. Az acélcsarnokok zsinórmércéjét nemzetközi szinten is a belga székhelyű világcég, a Frisomat adja. Közép-Kelet Európából elsőként a magyar leányvállalat csatlakozott a cégcsoporthoz a kilencvenes évek hajnalán: azóta nálunk is elterjedt ez az épülettípus.

Hogyan lesz valaki egy nemzetközi cégcsoport magyar tagjának a vezetője?

Raport László: Ennek a történetnek a kezdetei három évtizeddel ezelőttig nyúlnak vissza, holott a Frisomat csak a második munkahelyem: erősáramú villamosmérnökként végeztem 1988-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen, és a kor gyakorlatához híven visszatértem szülővárosomba, Gyulára, hogy ott helyezkedjek el a szakmámban. Három évig a helyi Vízügyi Igazgatóságnál dolgoztam, erősáramú villamosszerkezetek telepítésének, karbantartásának a műszaki előkészítését, valamint a munka megszervezését végeztem. Belül azonban tudtam, hogy ez nem az én világom. A rendszerváltást követően kinyílt a magyar piac a külföldi vállalkozók, befektetők előtt is: a kilencvenes évek hajnalán egy Siófokon élő holland üzletember, aki történetesen egy gyermekkori barátom ismerőse volt, bútorüzemhez szeretett volna egy olyan acélcsarnokot, ami akkoriban az ő hazájában, a holland Frisomat révén már jól bevált megoldásnak számított. Csakhogy nem talált nálunk megfelelő szolgáltatót a megvalósításához, így a holland leányvállalaton keresztül Belgiumból rendelte meg a csarnokát, és felhívta a belga szakemberek figyelmét arra, hogy Magyarországban sok lehetőség rejlik. A Frisomatnak akkor összesen három leányvállalata volt a belga székhely mellett, de egyik sem Kelet-Európában. Az állásinterjúk során lényegében egy üzletkötőt kerestek a magyar piac megnyitására – a már említett barátom szólt a lehetőségről, én pedig beadtam a jelentkezésem az állásra. 1991-ben felvettek, és egy pár hónapos belga tanulmányutat követően nyár közepén állhattam munkába.

Döcögős volt a kezdet, vagy olajozottan indult minden?

R. L.: A kezdetek egy induló vállalkozáshoz méltóan spártaiak és szerények voltak. Gyuláról át kellett tennem a székhelyemet Siófokra, ami nagy váltás volt. Itt egyetlen irodán és a hozzá tartozó telefon-fax vonalon három cég osztozott. Nekem az irodai munkákhoz egy íróasztalnak az egyik sarka jutott, de szerencsére a legtöbb időt a lehetséges megrendelőknél „talpalva”, illetve a kivitelezések indulását követően terepen töltöttem. Egy diplomatatáska, egy zsebszámológép és néhány angol nyelvű prospektus képezte a „fegyvertáramat” az üzletkötéshez.

Új munkahely, új település, új élet. Hogy viselte a költözést?

R. L.: Nehezen. Lokálpatrióta vagyok, nagyon szeretem a szülővárosomat. Gyulainak vallom magam ma is, aki történetesen Siófokon él. A megszokott társaságtól, a szüleimtől és a bátyámtól való elszakadás megviselt. De a feleségem nagyon pozitívan állt a dologhoz, és engem is biztatott: neki könnyebb volt kezelnie a helyzetet, mert a családja – orvoscsalád lévén – többször költözött egyik településről a másikra. Tudta, hogy a lehetőséghez néha helybe kell menni. A kilencvenes évek elején még elsősorban a saját településükön próbáltak elhelyezkedni, vállalkozást indítani a fiatalok; ma már kicsi a vidék megtartóereje, a fiatal szakemberek elviszik a tudásukat nagyobb városokba, a fővárosba vagy éppen külföldre. Mi gyulaiak tudjuk, hogy a városunk egy szemet-szívet gyönyörködtető üde sziget Magyarországon, de azt is, hogy szigethez méltóan nehéz megközelíteni. Siófok ellenben a magyar tenger fővárosa, sok lehetőséggel, pezsgő gazdasági, turisztikai, kulturális és társasági élettel. Szerencsére a gyulai szálak erősek: a középiskolai társasággal ma is rendszeresen összejárunk.

Hogyan fogadta a magyar piac az acélcsarnokokat?

R. L.: Egyértelműen nyitott volt az újdonságokra! 1991. júliusban kezdtem a munkát, szeptemberben köttetett meg az első üzlet, decemberben pedig kezdődtek az építkezések. A csarnok-összeszerelési munkákra egy háromtagú brigádot bíztam meg, ők szintén részt vettek Belgiumban egy alapképzésen, és egy év elteltével az adminisztrációs háttérmunka elvégzésére felvettem egy sokoldalú asszisztenst. Ebből a kezdőcsapatból ketten ma is dolgoznak a cégnek, az egykori asszisztens ma irodavezető. Kezdetben a csarnoktelepítéshez az anyacég is küldött összeszerelő csapatot a csarnok elemeit szállító kamionnal, később erre a munkára is itthon toborozhattam szakembereket. A harmadik évtől 6-8 szerelő tevékenykedett nálunk, 1998-tól pedig műszaki vezetőnk is lett. Ő pályakezdő friss diplomásként szerződött le hozzánk, és azóta is ő szervezi meg és felügyeli az összes kivitelezési munkát. 2009-ben csatlakozott hozzánk az első sales munkatárs, ma pedig már 17 szerelő, 3 értékesítő, és egy kibővített műszaki gárda alkotja a magyar Frisomat csapatát.

Mit jelent ennek a csapatnak a tagjának lenni?

R. L.: A Frisomat családi tulajdonban lévő nemzetközi cég, nem igyekszik a tőzsdére, nem akar üzletágat vagy leányvállalatot értékesíteni, és a 450 fős hálózat ellenére ma is családias szemlélet jellemzi, amit mi is érvényesítünk. A tulajdonos, Guy Somers irigylésre méltóan aktív, holott már túl van a hetedik ikszen. A belga székhely mellett 15 leányvállalattal rendelkező világcég teljes vezetését már egy komolyabb menedzsment látja el, és a központ felé rendszeres beszámolókkal, jelentésekkel tartozunk. Ez adja tehát a munkánk kereteit. Vezetőként azt az elvet vallom, hogy amíg működnek a dolgok, amíg az elvárt színvonalon, határidőre teljesítjük a megrendeléseket és az anyavállalattal való kommunikációt, addig mindenkinek kijár a bizalom és a nagyfokú önállóság lehetősége. Nem vagyok a hajcsárkodás és az agyonellenőrzés híve, inkább jobban megválogatom az embereimet. Olyan munkatársakkal szeretek dolgozni, akikre tudok építeni, és akik nálunk nemcsak anyagi, de emberi megbecsülésre is érdemesek – az irodában nagyon barátságos légkör uralkodik ennek köszönhetően. Azt vallom, hogy el kell fogadni, hogy mindenki hibázik, mindenkinek lehet rossz napja – viszont ezeket az egyéni botlásokat vagy mélyrepüléseket csapatszinten kell kezelni, a megoldást közösen, egymást támogatva kell megtalálni.

Spontán alakul ki a munkaközösség, vagy van valamiféle tudatos csapatépítés is?

R.L.: Az elmúlt pár évben a munkaterhelés a több megrendelés miatt jelentősen megnőtt, így klasszikus csapatépítő tréning lehetősége fel se merül – igaz, trénerrel támogatott csapatépítésre korábban sem került sor, viszont közös utazásokra, kirándulásokra igen. Szoktunk azonban szervezni családi napokat, közös bográcsozást vagy pincelátogatást. Az ilyen alkalmakon nem zárt közösségként vesz részt a csapat, mert ki-ki hozhatja a párját, gyermekét is. A szakmai munkát pedig sales tréningek erősítik rendszeresen.

Bizakodva tekint a jövőbe?

R. L.: Nincs okom az ellenkezőjére. Egy cég erejét – de az emberét, a családét, egy kisebb-nagyobb közösségét is – a nehéz pillanatok mutatják meg. Ennek alapján azt mondhatom, hogy a Frisomat már bizonyított, hiszen a 2009–2016 közötti, az építőipart különösen érzékenyen érintő recesszió idején is talpon maradt, és ha növekedést nem is mutatott, de egyenletesen teljesített. Ehhez az kellett, hogy ne engedjünk a minőségből, megbízhatóságból és a magas színvonalból – erre ugyanis mindig lesz kereslet, még válságos időkben is, sőt akkor csak igazán. A megrendelőink tudják, hogy akár több tíz év múlva is felkereshetnek bennünket a már megvalósított épületeinkkel kapcsolatban. Eleve hosszú távra vállalunk garanciát a munkáinkra (nem véletlenül, hiszen bízunk magunkban), de a szakértelmet még ezen túl is stabilan biztosítjuk. Most alapvetően gazdasági növekedést, konjunktúrát élünk meg, ami az olcsó, alacsony minőségű termékek, szolgáltatások felszaporodását is magával hozta a piacon. Mi viszont az alacsony ár helyett a magas színvonalra törekszünk, ami sokkal időtállóbbnak bizonyul.

Van valami jellegzetes magyaros vonás, amivel a nemzetközi hálózat magyar tagjaként találkozott?

R. L.: Nagyon büszke vagyok a magyar „fineszességre”, kreativitásra, tettrekészségre, amiről a céghálózatban rendre bizonyosságot teszünk. Büszkén állíthatom, hogy a fejlesztésekben és a leleményes megoldásokban is gyarapítottuk a cégcsoport közös tudását, és ezzel számos belső díjat is elnyertünk, például az Év Csarnoka vagy a Marketing Ötletdíj elismeréseket. A szerelőcsapatunk is egyedülálló: a kezdetek óta elhivatott, munkájukra igényes kivitelezőkkel dolgozhatunk együtt, akiket még a német leányvállalat is gyakorta kölcsönkér. Persze nehéz egy ilyen jó brigádot akár csak időlegesen is nélkülözni, hiába viszi a jó hírünket – ugyanis szerencsére itthon is rengeteg a munka.

Frisomat.hu