hirdetés

2019.12.23. 00:00

Folytatódik a munka, az új város építése

Az október 13-i önkormányzati választás után szinte minden településen visszatért az élet a megszokott mederbe. Így történt ez Tiszafüreden is, a heves választási kampány után ott folytatódott a munka, ahol azelőtt abbamaradt. A jelenleg is zajló fejlesztésekkel kapcsolatos kérdéseinkre Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere válaszolt.

Ujvári Imre

Az idei esztendő az építkezésről, az elnyert pályázati források célszerű és hatékony falhasználásáról szólt. Szinte véget ért az új piaccsarnok építése, már csak a szükséges engedélyek beszerzése van hátra. Az új orvosi rendelő építése is a végéhez közeledik, de az új főtér kialakítása, a szabadstrand és a Városliget megújítása csak most kezdődik.

Ujvári Imre

Hogy értékeli az elmúlt hónapokat, hiszen egy választási kampánnyal terhelt, fejlesztésektől tarkított időszak van mögöttünk?

– Azt gondolom, szép eredményt értünk el október 13-án. A nyolc egyéni választókerületben hat jelöltünk nyert mandátumot, listáról pedig egy képviselőnk jutott be a testületbe. Sikerült jelentősen javítani az öt évvel ezelőtt elért eredményeinket. Míg 2014-ben 2125 szavazatot kaptam polgármesterjelöltként, idén már 2527 tiszafüredi támogatott. Százalékos arányban is nőtt a támogatottságom, több, mint 5%-kal. Elmondhatjuk, hogy a választók elégedettek az általunk végzett munkával. Ez nagyon fontos visszajelzés a számunkra. Nagyon sok választópolgárral találkoztunk a kampány során is, sok hasznos és értékes információval, tanáccsal segítették a munkánkat.

Mi a következő lépés?

– Nagy felhatalmazással folytathatjuk a munkát, Tiszafüred fejlesztését. A választási programunk minden szavát komolyan gondoljuk, befejezzük a folyamatban lévő beruházásokat, és elkezdjük felkutatni az új lehetőségeket. A lakosok biztosítottak róla, hogy jó úton haladunk, és a munka folytatását várják tőlünk, tehát teljes erővel ezen dolgozunk. Ebben számítunk mindenki támogatására, munkájára. A következő évek egyik legfontosabb feladata lesz, hogy modern, jól fizető munkahelyeket teremtsünk Tiszafüreden, és tovább fejlesszük a város infrastruktúráját. Még mindig sok rossz állapotú utunk van, annak ellenére, hogy az előző ciklusban rekordszámú, harminc út újult meg. Erre a következő öt évben még nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni. A szabadstrand korszerűsítésével és átalakításával, valamint a Poroszló és Tiszafüred közötti kerékpárút megépítésével nagyot léptünk előre a turizmus fejlesztésében. Szeretnénk a városban olyan turisztikai attrakciókat megvalósítani, mely a családoknak négy évszakos kikapcsolódást jelent. A következő öt év legnagyobb feladata lesz a gyógyfürdő felújítása, valamint egy uszoda megépítése. Küszöbön áll az új belváros kialakítása és a Városliget fejlesztése is.

Beszéljünk az új belvárosról. Mit tartalmaz a projekt?

– A belváros teljeskörű újjáépítése négy egymásra épülő pályázatból valósul meg, összesen közel másfél milliárd forintnyi értékben. Első az új piaccsarnok, második az új orvosi rendelő építése, harmadik a Zöld Város Projekt, negyedik pedig a közlekedésfejlesztés. Az első kettő már közel százszázalékos készültségi szinten áll, hamarosan elkészül a piaccsarnok és az új egészségügyi intézmény. A két új épület környezetének a rendbetétele, a hozzájuk tartozó parkolók és parkok kialakítása, valamint akadálymentes sétány építése már egy másik projekt, a Zöld Város keretében valósul meg.

Milyen lesz az új Városliget?

– Közel százmillió forintból kap új arculatot és funkciót a hatalmas zöld felület. Új játszóparkot fogunk kialakítani, egy szabadidős teret. Csak a játszótéri elemek összértéke ötvenmillió forint. Új parkolókat építünk, megújul a park növényzete, kialakítunk egy kis tavat és létesítünk egy nyilvános mellékhelyiséget. Egy mindenki számára elérhető, kikapcsolódást nyújtó közösségi teret szeretnénk megvalósítani. Azt gondolom, hogy a Húszöles út mellett, ami a város egyik legforgalmasabb pontja, egy olyan jelentős arculatváltozás történik, melyre sokan felkapják majd a fejüket.

Hol tart a szabadstrand átépítése?

– A munka a szezon végével indult, jelenleg harminc százalékon áll. A régi önkormányzati épületeket már elbontották, például az úszómesteri helységet és a mosdókat. Hamarosan elkezdik lerakni az új főépület alapjait. Jelenleg a Morotva Kerékpáros Pihenőparkhoz vezető út mindkét oldalán zajlik munkavégzés, az új raktárépületnek – melynek a tetején napozóterasz lesz – már állnak a falai. Az út bal oldalán hozunk létre egy kisebb sportközpontot. Épül egy magas labdafogó hálóval elkerített multifunckiós sportpálya (streetball, tenisz, lábtenisz), két műfüves teniszpálya és egy szabadtéri fitnessz park. Az éppen megújuló strandfoci- és strandröplabdapálya mellé pedig kiszolgáló helyiségeket építünk. Szeretnénk, ha a szabadstrand felújításának jelentős része 2020. május végére befejeződne.

Már csak néhány nap van hátra az évből.

– November 23-án megrendezésre került a III. Tiszatavi Disznótoros és Pálinkamustra. Ez egy nagyon népszerű késő őszi, kora téli rendezvény, mely iránt folyamatosan növekszik az érdeklődés. Ezután rögtön átléptünk az adventi időszakba, hagyományosan már 2014 óta megrendezzük a Tiszafüredi Adventet. A város ünnepi fényárba öltözött, a Karácsonyi Falu pedig egy héten át várt az érdeklődőket, idén sokan látogattak el a Városháza előtti Kiss Pál térre, hogy megtekintsék a város karácsonyfáját és szétnézzenek az adventi vásárban. Az adventi programsorozat fő attrakciója volt, hogy december 5-én Tiszafüredre látogatott az igazi finn mikulás, Joulupukki. Ez nagy dolog, hiszen általában csak nagyobb városokba szokott menni. Tiszafüred most közösen pályázott Debrecennel, aminek eredményeként Joulupukki először hozzánk látogatott, és innen ment tovább Debrecenbe. Az adventi időszak minden hetén színes programok várták a helyieket, a környéken élőket és az ide látogatókat. Igyekeztünk megteremteni egy tartalmas, az ünnep hangulatához méltó Tiszafüredi Adventet, a visszajelzések alapján úgy gondolom, sikerült.

Idén is hangversennyel zárul a 2019-es év?

– Az év utolsó nagy programja lesz a Fekete László Zeneiskola hagyományos Óévbúcsúztató Hangversenye, melynek apropóján minden évben megtelik a Benedek Gábor Városi Sportcsarnok. December 28-án a szervezők sok szeretettel várják az érdeklődőket.

– Egyúttal szeretném megragadni az alkalmat: Áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánjak a Szoljon.hu olvasóinak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában