HIRDETÉS

2019.09.20. 13:24

Jelentős sportfejlesztések Karcagon

Karcag Város Önkormányzata az elmúlt öt évben saját forrásból és pályázati segítséggel bővítette, fejlesztette a verseny- és szabadidős sport tárgyi felté­teleit. Az eltelt ciklusban számos sportberuházás valósult meg Karcagon. Melyek a legfontosabbak? – kérdeztük Szepesi Tibor önkormányzati képviselőtől.

Streetballverseny a Kosárligetben

– A Városi Sportcsarnok padlójának felújítása után most a nyílászárók cseréje valósult meg, majd pedig az öltözők tetején, a tetőn elhelyezett napkollektorok kerültek beszerelésre. Előbbi a sportcsarnokot nem kis számban használó sportolók – délelőtt testnevelésórán, délután verseny- és amatőr sportolók edzésein – komfortigényét segíti, míg utóbbi a csarnok üzemeltetésében jelent igen nagyfokú megtakarítást. Több kisebb tornaterem is felújításra került.

– Ezek közül mindenképpen szeretném kiemelni a Kiskulcsosi Iskola tornatermének felújítását, hiszen egy nagyon régi probléma oldódott meg a küzdőtér padlózatának cseréjével. A kültéri sportpályákat sem hanyagoltuk el. Két műfüves labdarúgópálya is átadásra került az elmúlt időszakban. Elhelyezésénél arra figyeltünk, hogy ne csak a verseny-, hanem az iskolai sport igényeit is kielégítse, s később akár az oktatás szervezésénél is tudják hasznosítani az intézmények.

– Így a nagy méretű – minden labdarúgó-mérkőzés megrendezésére alkalmas, villanyvilágítással ellátott – műfüves pálya a Szentannai középiskola mellett, míg a kis méretű műfüves pálya a Varró szakiskola udvarán került kialakításra, megépítésre. Az építés befejezése után további fejlesztések is történtek, hiszen 150 fős mobil lelátó, cserepadok és eredményjelző berendezés is beszerzésre került a pályákhoz. A kültéri pályák azonban nemcsak a labdarúgás fejlesztésére kerültek megvalósításra.

– Az ország talán legmodernebb szabadtéri kosárlabda streetballparkja épült meg Karcagon. A Kosárliget multifunkciós, hiszen a kialakított 6 pálya mellett lelátó, napozóhely, „beszélgetődombok”, kiülők, ivókút szolgálják a kikapcsolódni vágyók igényeit. Kondi- és workoutpark valósult meg az idei év folyamán a sportág szerelmeseinek. A Kosárliget közelében elkészült kültéri erősítő és kondipark tapasztalataink szerint egyre nagyobb létszámban kerül kihasználásra. Megemlítendő az erdei tornapálya megújítása, amely az előző években kialakított Lombkorona sétány szomszédságában szolgálja a sétálni, kocogni, futni vágyók igényeit, de említhetném az apróságok örömére felújított játszótereinket is.

Szepesi Tibor

– Miért fontosak ezek a beruházások a város vezetésének?

– Nemcsak a sport szempontjából fontosak ezek a beruházások, hiszen a mozgás, az egészséges életmód megszerettetése, az igény fenntartása, jó minőségű, esztétikus környezetben könnyebben megvalósítható. Minden erre költött forint tehát beruházás a jövőbe. A városban nagyon sokan sportolnak. Egyre többen futnak, kocognak, kerékpároznak, használják az elkészült sportpályákat; s ami a legfontosabb, hogy ez nem korlátozódik egy-egy korosztályra. Természetesen a versenysport szempontjából is fontosak ezek a beruházások. A városban közel kétezer igazolt versenyző végzi napi rendszerességgel edzéseit. Számukra is kiemelt jelentőségű, hogy elképzelt céljaik megvalósításához milyen körülményeket tudunk biztosítani. A sportolókkal, versenyzőkkel közösen elért célok a város valamennyi lakójának büszkeségére szolgálnak.

Streetballverseny a Kosárligetben

– További tervek, elképzelések?

– Terveink szerint folytatódni fognak a felújítások, beruházások. A Liget Úti Sportpálya felújítása napirenden szerepel. A nagy méretű műfüves pálya mellé öltözőt tervezünk, mint ahogyan a sportcsarnok öltözőinek, a város tornatermeinek felújítása is a terveink között szerepel. Az iskolai sportudvarok átalakítása a sport igényeinek, a szabadidős tevékenységekre való átalakítása is feladatként került meghatározásra. S természetesen az amatőr sport igényeit is szeretnék kielégíteni. Egyre nagyobb igény mutatkozik az úgynevezett városi sportok iránt, így a gördeszka-, a görkorcsolyapálya is a megvalósítás szakaszába kell, hogy érjen, mint ahogyan a további játszótérfejlesztés is kiemelten fontos feladat lesz a következő időszakban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában