Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás

A járványhelyzet ellenére ütemterv szerint benyújtotta a létesítésiengedély-kérelmet a nukleáris hatóságnak a Paks II. Zrt. A projekt történetének eddigi legjelentősebb lépéséről elsőként a térség polgármestereinek számolt be Süli János miniszter és a Paks II. Zrt. vezetése.

 

Az új blokkok a jelenlegiektől északra épülnek meg.
Fotó: Paks II. Zrt.

Csaknem háromszázezer oldalas dokumentációt adott át a Paks II. Zrt. az Országos Atomenergia Hivatalnak június 30-án. A létesítésiengedély-kérelem benyújtása elektronikus úton történt. A 283 ezer oldal kinyomtatva, egymás mellé fektetve 42 kosárlabdapályát fedne be, 1,4 tonnát nyomna és gyűrűs dossziéba rendezve magasabb lenne, mint egy tízemeletes ház – szemléltette a dokumentáció terjedelmét Süli János miniszter, aki elsőként – a Paksi Társadalmi Tanács ülésén – a térség polgármestereinek számolt be a projekt eddig legfontosabb mérföldkövének számító lépésről.

– A dokumentáció azt támasztja alá, hogy a Paksra tervezett blokkok minden tekintetben megfelelnek a magyar és európai uniós szabályoknak, biztonsági követelményeknek – emelte ki Süli János miniszter. A részleteket illetően azt mondta, a Roszatom által kifejlesztett VVER-1200 blokk egy továbbfejlesztett harmadik generációs blokktípus, melynek tervezésekor a biztonságnövelés hangsúlyos szerepet kapott. Aktív, energiabetáplálást igénylő, valamint passzív, funkciójukat energiabetáplálás és emberi közreműködés nélkül ellátni képes biztonsági rendszerek garantálják a biztonságot. Több olyan műszaki megoldást alkalmaznak, ami szintén újdonság a nyomottvizes technológiájú blokkoknál. Ilyen például az utasszállító repülőgép rázuhanásának is ellenálló kettősfalú konténment, az olvadékcsapda, valamint a hidrogénkezelésre szolgáló rekombinátorok – részletezte a miniszter.
Az engedélyezési dokumentáció ellenőrzésére a hatóságnak 12 hónap áll rendelkezésére, amit 3 hónappal meghosszabbíthat. Az OAH a bírálatba a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségen keresztül nemzetközi szakértőket is bevon. Ez idő alatt változatlanul intenzív lesz a kapcsolattartás az Országos Atomenergia Hivatallal, a hatóság az értékelés során további adatokat, információt kérhet a projektcégtől – fűzte hozzá Süli János.

Azt is elmondta, hogy a két új blokk megépítése komoly lehetőség a térség számára, rengeteg kapcsolódó beruházásra kerül sor: utakat, lakásokat, üzemcsarnokokat kell építeni, fejlesztéseket végeznek az egészségügy, az oktatás terén és számos más szolgáltatási területen. A beruházáshoz kapcsolódóan egy komplex, összehangolt fejlesztési programot valósítanak meg a térség felzárkóztatása érdekében.

Azért, hogy az atomerőmű környezetében élők első kézből értesülhessenek a Paks II. projektről, fórumsorozat keretében keresik fel a környék településeit. Ugyanezzel a céllal tájékoztató kiadvány is készül, amelyet csaknem félszáz település minden háztartásába eljuttatnak. A létesítésiengedély-kérelemről szóló összefoglaló elérhető a Paks II. Zrt honlapján.

Hozzászólások

Európa-liga
Nyolc közé jutott a Bayer Leverkusen és a Sevilla is
Szuverenitás / 1 órája
Külföldi segítséggel jutna hatalomra a magyar baloldal
Cseh Katalin uniós pénzeket sürget az ellenzéki médiának.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VERES ISTVÁN 2020. július 27-én, életének 88. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. augusztus 14-én, 11.30 órakor lesz a Kegyelet Sírkő Optimum Kft. (5000, Szolnok, Kőrösi út 1-3) ravatalozó termében. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BOROS GÁBOR halálának 8. évfordulójára. Emléke szívünkben örökké él. Fájó szívvel emlékezik az egész család. Elízium Kft.
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk DUSEK BÉLÁNÉ (született: Terék Zita) halálának 15. DUSEK BÉLA halálának 5. évfordulójára. Kitti és Zita
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk SULYOK PÁLNÉ (Született: Bodó Mária) életének 79. évében 2020. július 28-án elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 11-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz. Fiai
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk CSÁSZÁR JÁNOSNÉ (született: Sike Erzsébet) temetésén részt vettek és a szeretet virágait elhozták. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SÁNDOR GYÖRGY temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték és azoknak is akik vigasztaló szavaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SÜLI MIKLÓSNÉ (nyugalmazott főtörzsőrmester) életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 6-án 10.00 órakor katonai tiszteletadás mellett lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS DR. KARMAZIN GYÖRGY halálának 3. évfordulóján. ,,Megpihent a dolgos jó apai szív, áldás és hála övezi őt. Szerető férj voltál, drága édesapa, bánatos családodnak most az őrangyala." Szerető feleséged és gyermekeid
,,Azok halnak meg, akit elfelednek. Örökké élnek, kit szívből szeretnek.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk és papánk KUN TIBOR (A Tisza Bútorgyár volt dolgozója) életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2020. augusztus 4-én 11.30 órakkor lesz a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában. Emléke örökké szívünkben él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy STAUD KÁROLYNÉ (született: Faragó Sára) életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 7-én 10.00 órakkor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAGI BÉLA (nyugdíjas mozdonyvezető) 2020. július 27-én, életének 77. évében elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatása 2020. augusztus 4-én 10.00 órakor lesz a jászladányi dabi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
A gyászoló család tudatja, hogy édesanyánk DÓRA LÁSZLÓNÉ (született: Bereczki Etelka) életének 95. évében, 2020. július 19-én elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÍRÓ JÓZSEF (anyja neve: Árvai Veronika) búcsúztatása 2020. július 31-én 14.00 órakor a tiszaföldvári temetőben lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS TÁRKÁNY IMRE halálának 1. évfordulója alkalmából "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban is fogta a kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled." Gyászoló feleséged és szerető családod
Emlékezés SZARKA LÁSZLÓ és SZARKA LÁSZLÓNÉ halálának 8 évfordulójára Bármilyen gyorsan múlnak az évek, emlékeitek bennünk élnek, mert a szeretet olyan mint a virág, mely megmarad egy életen át. Fájó szívvel emlékezünk szerető gyermekeitek és családja, és unokátok Norbika
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem MÁRTON MIHÁLY 2020. július 19-én, 80 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 31-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül mentél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szeretett Férjem, Testvérünk, Nagybácsink DR. HABIL LENGYEL LAJOS PROFESSZOR EMERITUS a mezőgazdasági tudományok kandidátusa 2020. július 21-én életének 83. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztása után, kérésének megfelelően a mosonmagyaróvári temetőben, szűk családi körben helyezzük végső nyugalomra. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gondolnak rá és gyászunkban osztoznak. Gyászoló Család
EMLÉKEZÉS BOBÁK BÉLA és PALLAGI VALÉRIA halálának évfordulóján. "Dolgos kezetek örökre megpihent, Szerető szívem soha nem felejt" Szerető lányotok.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk BERENA BÉLÁNÉ (született: Krupa Rozália) 2020. április 16-án, életének 83. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 4-én 10.00 órakor lesz a szolnoki (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Drága emléke szívünkben örökké él. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le! "Megmarad a hit, remény, szeretet e három, ezek közül a legnagyobb a szeretet." A gyászoló család
Nincs új a nap alatt / 1 órája
Hidvéghi Balázs: az Index ügye újabb epizódja az ellenzéki támadásoknak
Túszdráma / 3 órája
Fegyveres férfi ejtett túszokat egy francia bankfiókban (videó)
Tisza-tó / 4 órája
Sokasodnak a kérdőjelek a nyár végi programok körül
Ujvári László
reális árak / 4 órája
Budapestnek idén a belföldi turistákat kell megcéloznia
Vízilabda / 4 órája
Továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a Szolnoki Dózsa
Városfejlesztés / 5 órája
Kolozsvár döntős az Európa Innovációs Fővárosa versenyben