Fotó: MVM Zrt.

MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért

Indukciós rollertöltő, digitális malacpersely és napelemes befektetési platform nyert díjat.

A Rollin Technologies, a PiggyBanx és a Solar DAO állhatott az MVM EDISON 2020 startup verseny képzeletbeli dobogójára. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár 50 millió forint értékű magvető befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.

Idén negyedik alkalommal hirdette meg az MVM Csoport az EDISON startup versenyt, amelyre minden várakozást meghaladó, 220 pályázat érkezett. A kezdeményezés a jövő ígéretes és egyben piacképes fejlesztéseit kívánja felkutatni, idén több új kategóriában is. A jövő energetikáját és fintech megoldásait meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira és a digitális infrastruktúrára vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. A legjobb hét pályázó csapatot szakmai zsűri választotta ki, ők a második forduló többhetes, a pandémiás helyzet miatt online képzési programján vehettek részt.

A hét döntős csapat a szakmai zsűri előtt mutatta be projektjét rendhagyó módon online eseményen május 28-án, a Demo Day-en.

Szakmai zsűri értékelt

A zsűri tagja volt Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab Zrt. vezérigazgatója, Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese és Dervalics Ákos, az Innoenergy HUB Hungary country managere.

Hárommillió forint támogatásban részesült az első helyezett Rollin Technologies. Déri Huba, Tar Dávid és Dominkó Dániel az elektromos rollerek, illetve a rollermegosztó szolgáltatók számára fejlesztett ki megoldást a töltési költségek és struktúra optimalizálásához. A csapat vezetéknélküli indukciós töltőállomása olcsó, egyszerű és környezetbarát, könnyen használható dokkoló. A rollert használóknak mindössze bele kell helyezniük a járművet az állomásba, máris elindul a töltés. Így a következő felhasználó feltöltött járműhöz jut majd. A fix állomáson a fejlesztők biztosították a kormányok gyors fertőtlenítésének elhetőségét is. Amint elkezdődhet az állomások gyártása, a hazai piac mellett idővel szeretnék meghódítani az európai felhasználókat is, ezáltal támogatva az okosvárosok és a fenntartható lokális közlekedés további fejlődését.

A második helyezett PiggyBanx kétmillió forintos támogatáshoz jutott. Kovács János, Vesztergom Balázs, Szilágyi Ádám, Szliva Anikó és Szabó Dániel szerint a fiatalok többségére nem jellemző a tudatos költekezés. A 18 év alatti korosztálynak elenyésző része van tisztában saját pénzügyeivel, és még kevésbé jellemző, hogy időben kezdene takarékoskodni. A PiggyBanx fintech applikációja újfajta módon támogatja a kiskorúak megtakarítási céljait. A generáció megszólításához a gamifikációt és a közösségi élményt ötvözik a pénzügyi világgal, így a megtakarítás pozitív tapasztalása erősödik. A mobilos applikációban egy malac aranyos interakciókkal hálálja meg a digitális perselybe helyezett összeget. A malac társ, aki örül, ha foglalkoznak vele és segít a kitűzött megtakarítási célok elérésében.

Egymillió forintos támogatáshoz jutott harmadik helyezettként a Solar DAO csapata. Lénárd Adrián és Földes Áron alkotása egy energiaközösségi platform, a termék nevének második fele nem központosított, önműködő vállalati szervezetet jelent. A fejlesztés blockchain technológiával teszi lehetővé, hogy bárki, akár kisebb összeggel is befektethessen megújuló enerigás beruházásokba. A közösségi finanszírozáshoz hasonló elven működő demokratikus befektetési alap a napelemes energiatermelés adaptációját hivatott felgyorsítani. A maga nemében egyedülálló fejlesztés eredményeként a nap- és egyéb megújuló energiák felhasználása a közösség erejével terjedhet el szélesebb körben.

Megnyílnak a lehetőségek

A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezett Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. A legjobbaknak a későbbiekben esélye lehet egy, legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az Smart Future Lab Zrt. részéről.

Egyre profibbak a fiatal feltalálók

– Nagyon sokféle szempontot mérlegelünk a győztesek kiválasztásánál, és ezt a zsűri összetétele is biztosítja. Fontos, hogy minél szélesebb ügyfélkört érintsen a megoldás, illetve hogy ténylegesen vonzó legyen a fogyasztó számára, életképes legyen hosszabb távon – mondta Bertalan Zsolt, az MVM Zrt. csoportszintű technológiai innovációs igazgatója az eredményhirdetés után. Hozzátette, hogy ahogyan az MVM Edison is minden évben igyekszik megújulni – idén új kategóriaként megjelent a fintech –, úgy a startupok is friss ötletekkel állnak elő. – Egyre jobbak, egyre profibbak a csapatok, mire a döntőbe kerülnek: ez vonatkozik az ötletek és a pitchek minőségére is. A korábbi Edison programok nyertes startupjaiba számos esetben befektetett az MVM inkubátorcége, a Smart Future Lab. Van, amelyiknél második körös befektetés is történt, de olyan is, amelyikből már ki is szállt a vállalat, vagyis a nagykönyvnek megfelelően menedzseljük a startupokat. Ez azt is jelenti, hogy az Edisonon nyerni nem garancia a sikerre, de ez az iparág már csak ilyen. Reményeink szerint folytatjuk majd az innovátorok felkutatását egy következő MVM Edison megméretésen – jelezte az innovációs igazgató.

Fotó: MVM Zrt.

Bertalan Zsolt a döntő estéjén tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a mostani helyzetben minden eddiginél fontosabb, az innovatív eszközök felkutatása, amelyek nagyban hozzájárulhatnak az energiaellátás hatékonyságának növeléséhez, az MVM Csoport működési mechanizmusainak még gyorsabbá tételéhez. Elmondta, hogy a mai MVM Csoport minden idők legösszetettebb MVM-je, hiszen gyakorlatilag mindent felölel, ami az energetikához kapcsolódik. Termel, tárol, kereskedik, eloszt, szolgáltat, tervez, épít, szállít, adatátvitelt biztosít, inkubál. Az elmúlt pár év, de akár az elmúlt néhány hónap is bebizonyította, hogy a változások felgyorsultak ebben a szektorban is. Akár napok alatt megváltozhatnak trendek, amelyek azonnali reakciókat kívánnak – mint arra a járványhelyzet is rávilágított.

Fotó: MVM Zrt.

A döntős csapatok

AiVenture

Amanda, a chatbot a hotelek és irodaházak recepcióján láthatja el az ismétlődő és monoton feladatokat: a ki- és becsekkolást, vagy az általános információk bekérését. A 3D-s, animált digitális recepciós, aki képes az arcfelismerésre is, beszélgethetünk vagy információt kérhetünk tőle, de üzenetet is küldhet a hotelben tartozkodónak arról, hogy várunk rá. Az AiVenture csapat jelenleg a pilot projekt elindítását tervezi, öt éven belül pedig nemzetközi szinten is ismertté tennék Amandát. A jövőben a virtuális recepcióra fejlesztések várnak, idővel akár mozogni is megtanítanák.

MyEnerGIS

Hová érdemes napelemet telepítteteni? Hány százalékát tudja fedezni a jelenlegi energiafogyasztásunknak? Mennyi idő alatt térülne meg? Ezeket a kérdéseket is megválaszolja a MyEnerGIS szolgáltatás, amely a térinformatika eszközeivel határozza meg a napelemek optimális telepítési helyét egy adott településen. Miután a városról olyan 3D-s modell készül, amelyen szimulálják a Nap látszólagos mozgását is, kiszámolják, hogy mely területre mennyi közvetlen napsütés érkezik. Az eredmények alapján online térkép készül. A szolgáltatást cégek rendelhetik meg, a végfelhasználóik ingyen használhatják a weboldalt, és válszthatnak az adott cég termékei közül. Végeredményként egy olyan dokumentum születik, amely árajánlatként is szolgál, így növelhető a magánszemélyek és az egyes döntéshozók befektetési hajlandósága.

Project Heline

A zöld energiához való hozzáférést demokratizálná a Project Heline csapata egy digitális, felhasználók közötti direkt, leginkább számítógépes kapcsolaton alapuló platformmal. A projekt két ügyfélkor problémáját hivatott megoldani egyetlen felületen. Egyfelől azon lakosok is megújuló energiaforrásból fedezhetik az áramfogyasztásukat, akik nem tudnak otthon napelemet üzemeltetni, másfelől a lakossági napelemes termelők értékesítetik a többletenergiát. A projekt nagyban hozzájárulhat a napelemtelepítés népszerűsítéséhez, buzdítva a lakosságot az ebben rejlő lehetőségek kiaknázására.

Walk’2’Watt

Olyan telefontokot fejleszt ki a csapat, amely a mozgási energiát felhasználva a telefontokba beépített vékony akkumulátort tölti. A speciális műanyagtok a mozgás és a használat közben keletkezett súrlódási energiát alakítja át elektromos árammá. Amikor a felhasználó húsz-harminc százalékkal szeretné tölteni a telefonját, akkor az általa addig megtermelt energiát egy gombnyomással át tudja irányítani a telefonba. A Walk’2’Watt csapat célja, hogy világszinten hasznos és ismert terméket fejlesszenek, a jövőben pedig új termékcsaládokkal kiegészülve jelen legyenek az európai és ázsiai piac szereplői között is.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
friss adatok
Nincs újabb áldozata a járványnak Magyarországon
széles paletta / 25 perce
Ők lennének a baloldal vörösbárói?
Bankár, a dolgozóit kisemmiző sajtómágnás, bukott miniszterelnök és egykori munkásőr.
Gyász
EMLÉKEZÉS BAKOS RÓBERT (1962-2019) halálának 1. évfordulójára. " Tied a csend, a nyugalom Mienk a könny, a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, De a sors életünkben mindent összetépett. " Fájó szívvel emlékezik szerető családja és mindazok, akik ismerték és szerették Őt.
Szomorúan tudatjuk, hogy VICZIÁN PÁL nyugállományú ezredes 2020. április 30-án, életének 76. évében örökre megpihent. Drága halottunkat 2020. július 10-én (péntek) 11.30 órakor a Szolnok városi ravatalozóból, katonai tiszteletadással kísérjük utolsó útjára. DRÁGA EMLÉKE SZÍVÜNKBEN ÉL. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ZOLTÁN 2020. június 27-én életének 90. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. július 8-án 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában veszünk végső búcsút. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk FEHÉR JÓZSEF SÁNDORNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló férje
Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen férjem VÁMOS LÁSZLÓ búcsúztatásán megjelentek, részétükkel, virágaikkal fájdalmam enyhítemi igyekeztek. Külön köszönetet mondok háziorvosunk Dr. Kiss Péter lelkiismeretes, kiemelkedő segítségéért, illetve a Hetényi Géza Kórház főorvosnőjének Dr. Fehér Évának és a nővéreknek. Gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BUKTA ISTVÁN életének 65. évében, 2020. július 1-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 17-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk SZABÓ IMRE (férfi szabó) életének 95. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 7-én 11.30 órakor lesz a szolnoki Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztatótermében (Kőrösi út 1-3) A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy szeretett férjem, édesapánk és nagyapánk GONDA SÁNDOR (nyá. alezredes) életének 94. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni végső búcsúztatása 2020. július 9-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz, katonai tiszteletadással, melyre minden kedves ismerősét szeretettel várjuk. Felejthetetlen halottunk hamvait a szolnoki Belvárosi Nagytemplom urnatemetőjében helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége Gonda Sándorné Hodosi Róza, gyermekei Gonda Judit és Gonda Éva, unokái Gonda Attila, Grúz Andrea és Grúz Dávid
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOLOZSVÁRI BÉLA (ny. törzsőrmester) életének 70. évében elhunyt. Búcsúztatására 2020. július 8-án 11.00 órakor katonai tiszteletadás mellett a szajoli temetőben kerül sor. Kolozsvári család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy CSÖRGŐ SÁNDOR (ny. tűzoltó alezredes) 2020. június 22-én életének 91. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel, nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben Érted él, egy gyertya az asztalon Érted ég. S bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, szívből szeretünk s nem felejtünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BÁRÁNDI FERENCNÉ (született: Demecs Irén) életének 80. évében, 2020. június 29-én elhunyt. Temetése 2020. július 7-én 14.00 órakor lesz a rákóczifalvai temetőben. Drága emléke szívünkben él. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ MÁTYÁSNÉ (született: Kiss Mária) életének 85. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 3-án 15.00 órakor lesz a kőteleki temetőben. Búcsúzik tőle fia András és családja, lánya Éva és családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk NAGY JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS ,,Egy éve már pici csillag vagy az égen, de szereteted ugyanúgy érzem mint régen." VÁLI LAJOSNÉ (Lőrinczi Rozália) halálának évfordulójára. Emlékezik fiad, lányod, unokáid, dédunokáid és családjaik
EMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ID. PÁDÁR ELEMÉR halálának 4. évfordulóján. Szerető családja Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk a kedves rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy szeretett drága édesanyánk, feleségem HOFGÁRT GYÖRGYNÉ mindenki Nusi nénije méltósággal viselt, hosszan tartó, sok sok szenvedés után a lelke 2020. június 20-án örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 3-án 13.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában lesz. Tisztelettel kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Emlékét örökre szívünkben őrízzük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DR. HORVÁTH ATTILÁNÉ (született: Faragó Judit) a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának volt vezetője 2020. június 13-án örökre eltávozott. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy DR. KARDOS GYÖRGY (a Papírgyár nyugalmazott igazgatója) 2020. május 29-én, 78 éves korában örökre megpihent. Hamvainak elhelyezésről végakarata szerint gondoskodunk. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy férjem VÁMOS LÁSZLÓ (anyja neve: Kopasz Mária) 2020. június 13-án, életének 77. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. július 1-én 11.30 órakor lesz a szolnoki (Kőrösi úti) temető ravatalozójában, mely szűk családi körben történik. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS NAGY KÁROLY (1930-2019) halálának 1. évfordulójára TARJÁNYI FERENC (1957-2016) halálának 4. évfordulójára NAGY BÉLA (1966-1995) halálának 25. évfordulójára. „ Mint a gyertyaláng lobban el az élet, gyors folyóként suhannak az évek. Még fájó emlékként a múlt dereng, de a szív soha nem felejt. „ Fájó szívvel emlékezik szerető feleség, édesanya Szajol és mindazok, akik ismerték és szerették őket.
kedvezmény / 51 perce
Nagy szükség van az akciókra a ruhaboltokban
Kék Hírek / 53 perce
Két kerékpáros ütközött össze Jászárokszálláson
Police.hu
cuki fotók / 1 órája
Egyenruhában püföli a teniszlabdát Serena Williams és kétéves kislánya
A vakáció örömei / 1 órája
Irány a kert: kalandozni otthon is lehet!
itt a lehetőség! / 1 órája
Fiatal népi ékszerkészítők jelentkezését várják
Nagyjából / 1 órája
Egy helyben maradtak a Galápagos-szigetekre visszatért óriásteknősök