Programajánló

2006.10.16. 12:15

Pályaválasztási kiállítás nyílik a megyeszékhelyen

Október 18-án és 19-én, szerdán és csütörtökön rendezik meg a XI. Szolnoki Pályaválasztási és Képzési Kiállítást az Aba-Novák Kulturális Központban. Szerdán délelőtt tíz órakor, a megnyitó alkalmával dr. Soós Adrianna, a Foglalkoztatási Hivatal főigazgató-helyettese, majd Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere mond beszédet.

Szepcsik Renáta

Ezt követően, 10.30 órától előadást hallgathatnak meg az érdeklődők a felsőoktatási rendszer változásairól. Ennek keretében dr. Polonkai Mária (OKÉV) beszél a bolognai folyamatról, a kétszintű érettségi és a felvételi tapasztalatairól, valamint a felsőoktatási felvételi rendszer területén várható változásokról. A kétnapos kiállítás ideje alatt a szervező megyei munkaügyi központ folyamatosan gyakorlati szakmabemutatókat és tájékoztatást biztosít a látogatók számára.

Mindemellett bemutatkoznak megyei középiskolák, térségi főiskolák, egyetemek, valamint munkaadók is, akik hasznos információkkal szolgálnak az egyes szakmákkal betölthető munkakörökről, a munkáltatói elvárásokról és álláslehetőségekről. A rendezvény szerdán 10-től 18 óráig, csütörtökön pedig 8-tól 14 óráig várja az érdeklődőket a kulturális központban. A megyeszékhelyen kívül október 20-án Kunhegyesen, 26-án pedig Karcagon is rendeznek pályaválasztási kiállítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!