a helyzet

2017.12.04. 06:30

Egyedül, Istennel

Pósa Árpád

Az Úr 2017. esztendejében Szent András havának egyik reggelén, Budapesten a Széchenyi-hegyen jártam. A hegyoldalban gyönyörű kis körforgalom bújik meg, a Mindszenty József bíboros tér. Mondhatni a Sasadi út legmagasabb pontján, ha az közben a Farkasréti temető déli oldalában nem futna át a Hóvirág utcába. A körforgalom felé közeledve látom, hogy egy fejkendős, idős asszony lép Mindszenty József a tér közepén álló szobrához. Egy szál rózsát tűz a szobor összekulcsolt kezébe.

Kontur András alkotását Mindszenty József születésének 120. évfordulóján avatta fel a főváros XII. kerülete, azaz a Hegyvidék önkormányzata. Méltó emlék.

Az 53-as busz végállomásánál padok is szolgálják a kis szabadtéri szentélybe betérőket. Jobb időben látni, hogy zarándokok ülnek ott, leróják tiszteletüket, pihennek kicsit, közben magukban átgondolják a világ dolgait. Talán a meghurcolt hercegprímásét is.

Sorsából akár erőt is meríthetnek balzsamként a maguk szenvedéseire.

Van honnan meríteni:

„Éjjel 11 óra. Megint kihallgatásra visznek, 72 órás nem alvás és az állandóan megismételt gumibotozások után. A vallatás tárgya egész éjjel az összeesküvés és kémkedés. Most már teljesen magamra maradtam, kimerülten és elcsigázottan.” (Mindszenty József: Emlékirataim, Toronto, 1974)

Rápillantok az autó hőmérőjére: 1 fokot mutat. Odakint havas eső pettyezi a szélvédőt. Cudar idő. A néni hátralép, fejét lehajtja, kezét imára kulcsolja. Ki tudja, kiért, miért fohászkodik? Hozott-e magával kérdéseket? Talált-e válaszokat rájuk? Csöppnyi reményt…

Elfordítom a fejem, betolakodónak érzem magam e bensőséges pillanatban.

Mert ez így szép. Egyedül, Istennel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!