Már attól padlót fogtam, ahogy gyűltek a tételek

Biztosan nem vagyok egyedül azzal a gonddal, hogy 11.-es fejjel azon rágódok, mi lesz egy év múlva. Mióta első alkalommal beléptem a gimnázium kapuján, minden tanártól azt hallom, hogy tanuljunk, különben megbukunk az érettségin. Elsősként hallva a sok szörnyűséget, azt éreztem, jobb ha neki sem futok, úgysem sikerülne. Másodikban még nehezebb lett a tananyag. Csak gyűltek a tételek. És én azt se tudtam, hova fussak magántanárhoz, miként tanuljam ezt az őrült sok anyagot. Mindezt tetézte a kétszintű érettségi bevezetése. Az idegesítő tudatlanság, mi is fog változni. Holott még az előzővel sem voltam tisztában. Most még a tanárok sem tudták, hogyan készítsék fel a diákokat. Állandóan a negatív példákat veszik elő, hogy „ösztönözzenek". Már abban sem voltam biztos, hogy egy középszintű magyar érettségi összejön. Hát amikor megláttam az emeltszintű feladatait! Ültem a padban, és szóhoz sem jutottam. Közben a tanár még mindig sorolta a tételeket, mikor én már rég padlót fogtam. Aztán elkezdődött a tanulás, a millió dolgozat, a rengeteg elfoglaltság. Már mindannyian teljesen ki vagyunk merülve, pedig még csak november van! Mi lesz jövőre? Van, aki lazára veszi, nem tanul, bulizik. A másik réteg halálra dolgozza magát. Őszi szünetre minden tanár úgy vélte, itt az alkalom, hogy rengeteg házit adjanak. Úgyis lesz időnk, nem? Ha szórakozni akartam, mindig ott volt a fejemben az elvégzetlen feladat. Ha pedig tanulni kezdtem, egész napom ráment. Az érettségi után még keményebb idők jönnek. Úgy érzem, a tanulásnak soha nem lesz vége. A diák vagy feladja és megbukik, vagy minden erővel tanul. Hol az arany középút?  

citátum: Van, aki lazára veszi, nem tanul, bulizik.