Szabados Dorina

2019.11.28. 06:00

A másságom lehet a szupererőm

Sokszínű és változatos világban élünk. Ahogyan nincs két egyforma levél, úgy ember sincs két teljesen hasonló.

Verseghy Ferenc Gimnázium

A nyitottság megkönnyíti az elfogadást

Forrás: Beküldött fotó

Napjaink problémája, hogy társadalmunk nem elég elfogadó. Hajlamosak vagyunk különféle előítéleteket és sztereotípiákat gyártani, amellyel még inkább megnehezítjük a fogyatékkal élő társaink beilleszkedési lehetőségeit. A Salva Vita Alapítvány programja erre a problémára kíván megoldást nyújtani. Ennek segítségével középiskolás diákok nyerhetnek betekintést a sérült gyermekek mindennapjaiba. A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanulói is részesei lehettek a pályázatnak, melyre pozitívan emlékeznek vissza.

A nyitottság megkönnyíti az elfogadást
Fotó: Beküldött fotó

– Mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon tanulságos volt számunkra ez a három év. Ez idő alatt nemcsak élményekkel, hanem ismeretekkel is gazdagodtunk. Megtanultunk egy olyan közösség tagjai lenni, ahol nincsenek tabuk, csak feltétel nélküli szeretet. Persze minden kezdet nehéz, így az elején nem ment minden gördülékenyen, de a közös játékok és kirándulások során mindenféle különbség megszűnt közöttünk. Hálásak vagyunk mindezért, mert ezáltal más perspektívában látjuk a hétköznapokat is – összegezte Sülye Blanka 12. D-s tanuló.

A szervezők bíznak abban, hogy minél több emberhez eljut ez a példaértékű kezdeményezés, melynek célja, hogy megszüntessék a hátrányos megkülönböztetésből fakadó atrocitások számát. Éppen ezért mindenkit arra biztatnak, hogy merjenek nyitottak lenni, és sajnálkozás helyett segítsék azokat, akik másságuk ellenére próbálnak teljes életet élni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!