Lefor Petra

2019.11.25. 06:00

Interjú egy példaképpel

Szász Attila Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró. Filmjei A berni követ, a Félvilág, az Örök tél és az Apró mesék. A szolnoki származású rendezővel volt szerencsém interjút készíteni, aki a nagy múltú Verseghy Ferenc Gimnáziumban kezdte tanulmányait.

Verseghy Ferenc Gimnázium

Egykori és jelenlegi verseghys diákok egymás között: Szász Attilával Lefor Petra beszélgetett

Forrás: Beküldött fotó

Elmondása szerint nagyon sok mindent kapott az iskolától, az akkor kialakult barátságok a mai napig megmaradtak. Itt kezdett el filmes újságokat forgatni a kezében, bár már hétévesen tudta, mivel szeretne foglalkozni. A gimnázium után először az IBS-re (egy angol nyelvű üzleti egyetem) jelentkezett, ahová fel is vették, majd egy évvel később a Színház- és Filmművészeti Egyetem producer szakos hallgatója lett. A két iskolát együtt végezte.

– A Verseghy után a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Mesélne arról, hogy élte meg az egyetem első szemeszterét?

– Gyakorlatilag mindenfélét tanultunk producerként, a filmkészítés teljes aspektusába bele kellett kóstolnunk. Gyakran mondták a tanáraink, hogy ez az az iskola, amitől annyit kapsz, amennyit elveszel.

– Mi a legfontosabb, amit az egyetemen tanult?

– A filmek nem maguktól születnek, hanem minden komoly szervezésen alapszik. Sok mindent köszönhetek annak, hogy a főiskolán nemcsak írással, rendezéssel foglalkoztam, hanem gyakorlati szemléletet is kaptam.

Egykori és jelenlegi verseghys diákok egymás között: Szász Attilával Lefor Petra beszélgetett
Fotó: Beküldött fotó

– Milyen érzései voltak Az örök tél (2017) című film forgatása közben? Mit gondol, ha nem egy szerelmi történet állt volna a film középpontjában, akkor is ekkora hatást ért volna el?

– Nehéz film volt, mivel olyan körülményeket kellett megjelenítenünk, amit elképzelni sem tudtunk. Kevés lehetőségünk volt arra, hogy teljes egészében visszahozzuk. Voltak kétségeim, hogy sikerül-e, egyáltalán lehetséges-e hitelesen ábrázolni ezeket a szörnyűségeket, de a közönség reakciója eloszlatta ezeket. A szerelmi kapcsolat nem kap akkora hangsúlyt, mint az, hogy egy anyát elszakítanak a gyermekétől, aki végigcsinálja a négy év munkát, és közben csak az tartja életben, hogy egyszer hazajut hozzá. Egy ilyen érzelmi kapcsolat erősebb, mint a szerelmi vonzalom.

– Kit érintett meg a legjobban ez a téma?

– Gera Marina, a történet női főszereplője személyesen is érintett. De senkit nem hagyott hidegen a történet.

– Mit tanácsolna azoknak, akik filmezéssel szeretnének foglalkozni?

– A saját gyerekeimen látom, hogy ez a generáció már bizonyos szempontból sokkal szerencsésebb helyzetben van. Az okostelefonok, a különböző applikációk mindenkinek lehetőséget biztosítanak, hogy kipróbálhassa a filmezést. Ha érdeklődik, gyűjtse össze a barátait, a családját, és játékból vegyenek fel minél több képet, aztán majd mindenki meglátja, milyen hatást ért el vele. A legfontosabb a kedv és a türelem, akinek nincs türelme a vágáshoz és egyéb feladatokhoz, annak nem érdemes foglalkozni vele. Sok jó és rossz filmet kell megnézni, forgatókönyveket olvasni. Ha valaki azt érzi, hogy a filmkészítés örömet okoz neki, boldoggá teszi, akkor nincs mese, ezt kell csinálnia!

Neves oktatóktól tanulhatott

Szász Attilának legendás tanárai voltak. Osztályfőnöke a híres operatőr és filmrendező, Zsombolyai János lett. A dramaturgiát és forgatókönyvírást Bacsó Pétertől tanulta. Nekik hétről hétre jeleneteket kellett írniuk, amiket később az órán átbeszéltek. Órákat adott nekik a legendás rendező, Szabó István, valamint Andy Vajna és Fábri Zoltán is sok mindenre megtanították. Poszler Györgytől irodalomtörténetet tanult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!