Szedlák Fanni

2019.11.28. 06:00

Kiből lehet influencer?

Manapság rengetegszer lehet hallani azt a kifejezést, hogy influencer. Olyan véleménybefolyásoló embereket értünk alattuk, akik nagy követőtáborral rendelkeznek, és ezt felhasználva manipulálják a követőiket, akik megbíznak bennük, felnéznek rájuk.

Verseghy Ferenc Gimnázium

Főleg a fiatalokat szólítják meg az influencerek

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Egy vagy több sikeres közösségi médiaoldallal – Facebook, Youtube, Instagram – rendelkeznek, amin keresztül hatást gyakorolnak az akár több százezres rajongótáborukra. Sikerük azonban nem véletlen: megnyerő, igényes tartalmakkal látják el követőiket.

Főleg a fiatalokat szólítják meg az influencerek
Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Cégek, márkák kérik fel az influencereket arra, hogy egy-egy terméküket mutassák be egy videóban, jelöljék meg egy posztban, vagy tegyenek róla említést valamilyen formában, hiszen tudják, hogy nagy befolyással bírnak. Rajongóik piócaként „cup­pannak” a termékekre, ezzel bevételt hozva a márkáknak. Kis erőfeszítéssel tömegeket mozgatnak meg, és mivel a cégek szponzorálják őket, meg is élnek belőle.

Influencernek lenni egy marketingfogás. A régi módszerek már nem működnek minden generációnál, ezzel leginkább a fiatalok körében tudják érvényre juttatni az akaratukat. Egy pillanatra nem figyelünk, és rabul ejthetnek minket. Érdemes tehát tudatosan figyelni arra, mennyire befolyásolnak minket, és saját magunk érdekében célszerű mértéket tartani!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!