SÉTA

2007.11.28. 12:13

A letűnő ősflóra nyomában

Verőfényes keddi napra ébredtünk. A nap sütött, de az időjósok óva intették a hallgatókat, hogy a látszat csal, és kint 1°C van. Az ember értelemszerűen rétegesebben öltözik, mert a terepen ennél csak hidegebb lesz.

Urbán Dániel

Verőfényes keddi napra ébredtünk. A nap sütött, de az időjósok óva intették a hallgatókat, hogy a látszat csal, és kint 1°C van. Az ember értelemszerűen rétegesebben öltözik, mert a terepen ennél csak hidegebb lesz. A későbbiekben kiderült, hogy jól tette, aki melegen öltözött, mert az időjárás tréfás kedvében volt.
Kilenc óra körül a széchenyis, biológia tagozatos diákok csapata elindult Nagykőrös felé Gyólai Ilona tanárnő vezetésével. Velünk tartott a Madártani Egyesület két szakembere is, Drozd Atilla és Urbán Sándor. A későbbiekben ők kalauzoltak minket a természetben.
 Röpke buszozás után megérkeztünk úti célunkhoz, a nagykőrösi erdő szélére. Elindultunk az erdő sűrűjébe. Rövid séta után megálltunk. Attilától leírást és egyéb értékes információt kaptunk a tájról. Az akácos, ahol álltunk nem számít erdőnek, éppen ellenkezőleg: egy behurcolt, betelepített agresszív faj, ami nem engedi az őshonos növényzet regenerálódását. Továbbá a betelepített erdei fenyő oly mértékben savanyítja a talajt, hogy más növény nem képes megmaradni.
A talaj homokos, tipikus kiskunsági föld. Ez annak köszönhető, hogy a jégkorszak környékén az Ős-Duna hordalékát ezen a területen tette le. Kis csapatunk továbbindult. A talaj egyre jobban hullámosodott, majd a tölgy, a kökény és egyéb különféle nőszirmok képviselői fogadtak minket a fás pusztán. Közelebbről megcsodáltuk a táj eredeti flóráját. A földön száraz zuzmót és mohát fedeztünk fel. Urbán Sanyi bácsi letérdelt, és egy kis vizet öntött az élettelen növénykékre. Percek múltán azt tapasztaltuk, hogy újjáéledtek. Ezek a jelentéktelennek tűnő mohák és zuzmók kiemelkedő feladatot látnak el egy termékeny földréteg létrejöttében.
Majd a Strázsa-hegy közelében megtaláltuk hazánk egyik legveszélyeztetettebb növényét, a kései szegfűt. Ennek a kis törékeny virágnak a száma alig éri el a 600 db-ot. Ezen a helyen él, de élettere napról napra fogy az idegen növények előretörése miatt.
A hazafelé vezető úton egyszer csak a busz megállt. Urbán Sanyi bácsi egy vers-idézettel lepett meg minket: „Kívül-belül szomorú csárda ez...”.
Kérdően néztünk rá. „...ez a Kutyakaparó...”- fejezte be mondatát. Buszunk ablakából megpillantottuk a csárdát, ahol Petőfi Sándor kb. 160 évvel ezelőtt járt.
 Szerencsésen visszaértünk Szolnokra. Ahogy ballagtam hazafelé, Drozd Attila szavai jártak a fejemben: „Ha nem tesznek az emberek semmit a természetes növénytakaró megóvása érdekében, akkor egy-két évtized, és helyüket átveszik a különféle tájidegen gyomok…”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!