2008.10.08. 14:29
Ételek, amiket imádunk és amiket kifejezetten utálunk
Az emberek véleménye megoszlik az élet számtalan területén, ebből az ételek sem maradhatnak ki. Egyesek a húsokat szeretik, mások zöldségimádók.
Minden ember különböző, így az ételek iránti szeretetük is változó. Ki ezért az ételért, ki azért őrül meg. Vannak olyan kaják, amiket kifejezetten nem szeretnek egyes emberek. — Mindenevő vagyok, amit elém tesznek, azt megeszem. A húsos ételeket és a tésztaféléket kedvelem a leginkább — mondja a fiatal Tóth Dávid.
Az állatok segélykiálltása
A vegetáriánusok csoportja, ami még említésre méltó, hiszen ők azok, akik egyáltalán nem esznek húst. Mindig nyomasztó érzés fogja el őket, ha állatszállító kaminokat látnak, összezsúfolt birkákkal, disznókkal, tehenekkel. Az állatok segélykiáltása összeszorítja a vegetáriánusok szívét, mondván szegény állatok mennek az ismeretlenbe, a halálba. — Lassan nyolc éve vagyok vegetáriánus. Sokan megszólnak emiatt, régen nagyon zavart, de ma már nem. A narancsos mazsolás rizs az egyik kedvencem. Ez volt az első étel, amit el tudtam készíteni — meséli Renáta. Egyre több vegetáriánus bolt található már hazánkban is, így még könnyebben hozzájutnak a vegetáriánus ételek alapanyagaihoz az emberek.Sokan nem szeretik az „egyszerű” ételeket. A fiatalok körében ilyennek számít a túrós, mákos, diós, sajtos tészta, amit ők csak a csak alapételekként emlegetnek. — Nem igazán rajongok a túrós tésztáért és a hozzá hasonló ételekért, mert semmi különleges nincs bennünk. Igaz, anyu, ha azt csinál, akkor megeszem, igaz kicsit húzom a szám — vélekedik Horváth Kati. Sokaknak mégis ezek, az ételeket tartoznak a kedvenceik közé. — Nagyon szeretem a tésztás ételeket. Túrós és a mákos a kedvencem. Magam is gyorsan el tudom készíteni. Általában mindig két tányérral eszek belőle — meséli Túróczi Ági.
A magyaros ízek szerelmesei vannak kis hazánkban a vezető helyen, ugyanis ki ne szeretné a hazai ízeket? A fiatalok körében ez az egyik legkedveltebb ételkategória. — Nokedli, húsleves, gulyás és a paprikás krumpli. Elég sokszor van nálunk, ilyen és ehhez hasonló étel. A szabadban szinte mindig paprikás krumplit főzünk, olykor én is besegítek. A krumplihoz nagymamám által készített kovászos uborkát eszünk, amit nagyon szeretek — meséli Varga Klári.
Persze a kivételek itt sem maradhatnak el, hiszen sokan megriadnak az ilyen ételek hallatán, mondván zsírosak. — Nem tartoznak a magyaros kaják a kedvenceim közé. Ha tehetem, kihagyom őket. A sülteket és a tésztaféléket részesítem előnyben, valamint salátamániás vagyok — mondja Kabár Évi.
Sokan a válogatás legfelsőbb határán is sokszor túllépnek, ők azok, akik szinte semmit nem esznek meg, és akiknek minden második étel fúúúúújjal kezdődik. — Nem szeretem a krumplit, csak ha sütve van, valamint nagyon kevés tésztafélét eszek, ugyanis azt sem igazán szeretem. Amit pedig végképp nem eszek meg, az a rizs és a főzelékfélék — mondja Bakos Emese.