Vaspuding az élet

kígyózik a megfekedett verejték
remegő karomon
amikor újra hallom, hogy „gyerünk”
és minden izom, mint
egy forró tűzlabda tölti meg a testem
zegét-zugát, füstöl, éget és
tusakszik a puszta lét szertefoszló
valóságában, ahogy
megtörik legbelül a hit, hogy van
még miért talpra állni
puding vagyok – érzem biztosan
de úgy vigyázzatok
hogy méghozzá vanília...
vérszomjas puding vagyok…
aki fekvőtámaszt és fölülést
eszik néhanap
pudingok és nem pudingok!
küzdeni a lehetetlenért
nulla a másodikon hittel kábé
annyi, mint élni
akkor is, mikor még egy
zsiráffal is cserélnél!