SÉTA

2014.10.28. 12:51

Rekordot döntöttek a fiatalok: három órán keresztül olvastak hangosan

Egyre több rekordkísérletről lehet hallani, ami különböző témákban kívánja megdönteni a lehetetlent.

KÖRMÖNDI LÍDIA

Szerencsére sok martfűi fiatalról elmondható, hogy szeret olvasni, így pattant ki a Martfűi Ifjúsági Kerekasztal tagjainak fejéből az ötlet, hogy egy olvasási rekordkísérlettel álljon elő az ifjabb korosztály elé. Az esemény kiváló alkalmat adott a kulturált időtöltésre és egyben arra is, hogy a résztvevő fiatalok elsőként írhassák be magukat a martfűi rekordok könyvébe, amely folyamatosan várja, különböző témákban az elszánt rekorderek jelentkezését.

Október 10-én, 15 résztvevő látott neki a 3 órán át tartó rekordkísérletnek, melyet Anna Gavalda műve, a 35 kiló remény című könyv nyitott meg. Az olvasmány egy francia kiskamasz történetét mutatta be, akinek rendkívüli a kézügyessége, állandóan barkácsol, bütyköl, azonban van egy nagy probléma. Főhősünk, Gregoir nem szeret iskolába járni, hiszen hadi lábon áll a matekkal és még ennek tetejébe a szüleivel sem jön ki túl jól. Mindez addig húzódik, amíg Gregoirt ki nem rúgják az iskolából. Végül persze minden jóra fordul a fiatal fiú körül. A nyolcvanoldalas könyvet, kifejező, hangos olvasással tizenegy elszánt jelentkező teljesítette mindössze másfél óra alatt. A felolvasók közt az általános iskolásoktól, a középiskolás és huszonéves korosztályon át a felnőttekig mindenki lelkesen vállalta a rekord teljesítését. A feladat nehézségét nem csak a könyv terjedelme jelentette, hanem az is, hogy két felolvasó között nem telhetett el több mint egy perc. Így előfordult, hogy egy-egy váltás alkalmával kifejezetten nagy volt az izgalom a könyvtárban. A Gavalda művet újabb másfél óra követte. A rekorderek saját kedvenceikkel készültek, ezek közül olvastak fel egybefüggően tíz, húsz, akár harminc oldalt is. A rendezvény végére egyértelmű volt a zsűri számára, hogy közülük kerülnek ki az olvasási rekordkísérlet különdíjasai: Lefor Petra, Hovodzák Orsolya, Fülöp Fanni, Székács Anna és Fodor Gergő.
A közönség végig nagy érdeklődéssel és türelemmel fogadta a történeteket. Sokan a szőnyegre kuckózva, pléd alá bújva hallgathatták a kedvencek ízelítőit. A fiatalok láthatóan jól érezték magukat és szívesen folytatták volna akár reggelig a felolvasást. A rekordkísérletet sikeresnek könyvelték el a szervezők és már most azon gondolkoznak, hogy mi legyen a következő cél a martfűi fiatalok örömére. Remélhetőleg lesz folytatása a rekordkísérleteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!