Sport

2007.03.07. 16:45

Szomszéd várban az Olaj

Immár a 21. fordulónál tartanak csapatok a férfi felsőházban. Az Olaj ezúttal idegenben Kecskeméten lép pályára, szerdán este hat órakor. A mérkőzést a Szoljon.hu online szöveges közvetítése mellett kísérhati figyelemmel.

SZOLJON

Univer-Kecskemét - Szolnoki Olaj KK 73-71 (20-15, 21-17, 14-20, 18-19)

Kecskemét, 2200 néző

V: Forrai, Cziffra, Győrffy

UNIVER: Adams 13, Radovanovic 6, Soós 10/6, Celej 20/15, Lopatka 19. Csere. Csaplár-Nagy 2, Vida, Tóth 3/3 Edző: Meszlényi Róbert

SZOLNOK: Kelley 24/6, Cziczás 6, Hollins 7, Jurkunas 8/6, Frana 2. Csere: Sabaliauskas 14/3, Molnár 6/3, Tóth 4/3. Edző: Pór Péter

Pór Péter nem véletlenül hangoztatta a mérkőzés előtt, hogy nincs lefutott meccs. Még akkor sem, ha a gödörben lévő Kecskeméthez látogatott a listavezető Olaj. A szolnoki edző jóslata beigazolódott, ugyanis a McLendon-t nélkülöző házigazda nagyszerűen játszott az első negyed felétől kezdve. Az Olaj játéka csak nyomaiban emlékeztetett a Paks elleni szombatira, gyakorlatilag egymást múlták alul a játékosok. Ehhez persze kétségtelenül kellett az is, hogy a Kecskemét önmagához viszonyítva nagyon jól védekezett, ráadásul Celejék nagyszerű formában szórták a triplákat. A fordulás után sem sokat változott a játék képe, egyedül az Olaj védekezése lett valamivel pontosabb. Egyszer a Szolnok elszalasztotta a vezetés átvételét, aztán pedig csak futhatott az eredmény után. Az utolsó percben már nyolc ponttal is vezett az Univer, de aztán Sabaliauskas triplájával és Tóth Viktor négypontos akciójával a végén az Olajé volt az utolsó támadás. De ahogyan az az egész meccsen láthattuk, Kelley triplakísérlete ezúttal is kimaradt. A poraiból föltámadó Kecskemét pedig két váratlan hazai vereség után megérdemelten nyert.

Tomas Celej viselkedése okozta talán a legnagyobb feszültséget a mérkőzés végén. A bajnokságban a legjobb produkcióját nyújtó lengyel játékos a meccs előtt, majd később a mérkőzés után hergelte a vereség miatt ekeseredő szolnoki nézőket. Sajnos senki nem volt hazai oldalon, aki esetleg figyelmeztette volna az illemre. A szükségtelen közjáték fölöslegesen hergelte a hangulatot az egyébként békés légkörű találkozón.

1. negyed

1. perc: Jurkunas hármassal kezdett, vezet az Olaj. Lopatka szépen csapta be Franát. 2-3

2. perc: Kelley pontosan ugyanonnan, ahonnan Jurkunas, hármast dobott. 2-6

3. perc: Triplaparádé, előbb Celej, majd Jurkunas talált be kintről. Adams ziccert dobott, majd a bónuszbüntetője is sikeres. 8-9

4. perc: Jurkunas eladta a labdát, majd faultolt. Az Univer támadása túl sok sikert nem hozott, Frana sapkázta Lopatkát. Az ellentámadásból Cziczás dobott ziccert. 8-11

5. perc: Frana csapta be Lopatkát, aki dobás közben szabálytalankodott vele. A szolnoki centermindkét büntetőjét kihagyta. Nem hibázott viszont az Univer lengyel centere. 10-11

6. perc: Jurkiunas szerzett labdát, Hollins dobott ebből ziccert. Egy kivédekezett támadás után Jurkunas a 8. pontját szerezte meg. 10-15

7. perc: Celej már a második tripláját szerezte. 13-15

8. perc: A kezdeti pontosság mindkét oldalon a múlté. A Kecskemét jön ki ebből jobban, Celej tripláját követően Adams lopott labát, majd zsákolt. Celej továbbra is hergeli a szolnoki nézőket, a játékvezetők egyelőre nem figyelmeztették. 18-15

9. perc: ezek a hazaiak pillanatai, az Olaj mindent kihagy, a kecskemétiek pedig a hibák után is visszaszerzik a labdákat. 18-15

10. perc: Franát igen látványosan faultolta Celej, ám Forrai játékvezető továbbot intett. Az ellentámadásból Soós dobott könnyű ziccert. Pór Péter időt kért. Cziczás hibázott a rövid szünet után a triplavonal mögül. A negyed végén Jurkunas blokkolta Lopatkát. Az első negyed utolsó négy percét 10-0-ra nyerte az Univer. 20-15

2. negyed

1. perc: Hollins helyett Molnár a pályán. Celej extázisban játszik, ziccert dobott, közben szabálytalankodtak a szolnokiak. Büntetőjével már 8 ponttal vezetnek a hazaiak. Újabb elrontott szolnoki támadások után Soós triplájával már tekintélyes a házigazda előnye. 26-15

2. perc: Alighanem az idény lejobbját nyújtja az Univer. Adams betörése után Pór Péter időt kért. 28-15

3. perc: Kelley egy hatperces szolnoki kosárcsendet tört meg. A túloldalon újabb Soós tripla, majd egy Sabaliauskas dupla és büntető-kombináció. 31-20

4. perc: Labdát lopott az Olaj, Sabaliauskas szerzett ismét kosarat. Ezúttal Meszlényi Róbert kért időt. Molnár András gyorsan eladta a labdát, így egyelőre elmarad a szolnoki felzárkózás. Radovanovics viszont betalált. 33-22

5. perc: A most beállt Csaplár-Nagy szabálytalankodott. Jurkunas triplát hibázott. Celej egészen kiválóan játszik, már a negyedik triplájánál tart. 36-22

6. perc: Látványosan visszaesett a szolnokiak játéka, elképzelés nélkül támadnak Kelleyék. Hollins gyönyörű lepörgés után szép kosarat szerzett. 36-24

7. perc:  Próbálkozik az Olaj, de szinte minden dobás kijön a gyűrűből. Az Univer ráadásul önmagához képest nagyon jól védekezik. Sabaliauskas Celej faultja után mindkét büntetőjét bedobta. 36-26

8. perc: Jurkunast egy túl kemény belemenés után le kellett cserélni. Molnár betörésből szépített. Az Uniover jobban dobja a triplát, mint a ziccert. Most Tóth Péter talált be kintről. 39-28

9. perc: Sabaliauskas jó csere volt, újabb két büntetőt értékesített. Továbbra is jól szedi a támadólepattanót a házigazda, ám ezúttal nem tudtak ebből kosarat Kelley saját támadólepattanóját tette vissza. 39-32

10. perc: Lopatka büntetői pontosak. az Olaj elhibázza a támadását. A félidőben egészen kiváló dobóteljesítményének köszönhetően megérdemelten vezet a Kecskemét. 41-32

3. negyed

1. perc: Hollins dobása ismét kiperdül a gyűrűből. Lopatka kezéből zsákolás közben csúszott ki a labda. A túloldalom viszont eredményesen védekezett a lengyel Franán, az ellentámadásból Adams dobott ziccert. 43-32

2. perc: Kelley 20 másodperc alatt 5 pontot szerzett. 43-37

3. perc: Celej triplát rontott, majd faultolta Kelley-t. Ez már a 3. hibája. Cziczás gyönyörűen kígyózott át a kecskeméti védelmen. Már csak négy pont a hazai előny. Meszlényi Róbert időt kért. 43-39

4. perc: Celej gyors egymásutánban háromszor hibázott. Hollins álompasszát Frana értékesítette. A kecskeméti megtorpanást Lopatka törte meg egy duplával. 45-41

5. perc: Kelley és Adams duplát dobott, Hollins triplát. Az Olaj elrontott egy ziccert, pedig átvehette volna a vezetést. Lopatka kosarával: 49-46

 7. perc: Kelley csúnyán becsapta celejt, a hóna alatt tette föl a labdát. A kiugró Kelley-t Soós visszahúzta, az ítélet: sima fault. 49-48

8. perc. Radovanovics szép paszából Soós volt eredményes, majd Lopatka növelte a hazai előnyt. Cziczás helyett Molnár a pályán. 53-48

9. perc: Megtorpant a szolnoki rohanás, eladott labdák után elhúzott az Univer. 55-48

10. perc: Molnár triplája után Jurkunas blokkolta Lopatkát. Adams a meginduló Molnárt faultolta, a kapott büntetők közül csak az egyik sikerült. ez a negyed vége is egyben. 55-52

4. negyed

Tehnikai szünetet követően folytatjuk közvetítésünket. Az Univer ismét feljavult, Celej és Adams kosaraival ismét elhúztak.

5. perc: 62-54

6. perc: Újra tíz pont az Univer előnye. Az Olaj játéka teljesen szétesett, míg a Kecskemét felülmúlja eddigi önmagát. Lopatka nagyszerűen centerezik, az Olaj pedig nem a megszokott játékát nyújtja. 66-54

7. perc: Szolnoki időkérés után Kelley dobhat két büntetőt. Folytatódik a rossz szolnoki széria, mindkettő kimaradt. Kelley és Hollins egyre többet hibázik támadásban. 66-54

8. perc: Gyakorlatilag az esélytelenség nyugalmával támadhat az Olaj, ugyanis semmi az égvilágon nem siker a piros-feketéknek. Kiesik a játékosok kezéből a labda, a dobószázalék pedig egészen rossz. Mindez persze párosul az Univer jó játékával. Sabaliauskas három büntetőt dobhat. Csak kettő ment be. Később Kelley állhat a büntetővonal mögé, most már kétszer is betalált. 66-58

9. perc: Újabb jó szolnoki védekezés, könnyű Cziczás ziccer. Lopatka nem hibázik a büntetővonalról, Kelley pedig szerencsés kosarat szerez. Cziczás támadófaultot harcol ki. Az Olaj elrontja a felzárkózási lehetőséget. Az Univer sorra dobhatja a büntetőket, Tóth kettőt kihagyott, Radovanovics viszont kettőt értékesít. 80-64

10. perc: Sabaliauskas hármasával négy pontra zárkózik az olaj, de Radovanovics két büntetője alighanem eldöntöte a meccset. Tóth Viktor bravúros hármasával viszont nyílttá tette a meccset, még dobhat egy büntetőt. Bement, 28 másodperccel a vége előtt már csak két pont a kecskeméti előny. Mészlényi Róbert időt kért. 73-71

Az Olaj ugyan labdát szerzett 11 másodperccel a vége előtt, de Kelley triplája kimaradt. Így két ponttal nyert a Kecskemét egy kiváló hangulatú, izgalmas mérkőzésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!