Sport

2007.09.07. 20:01

A Kunság döntetlenért jött, vereséget szenvedett

Megtört a jég. Néhány év szünet után a Jászság csapata nyerte a polgármesterek minden évben megrendezett futbalmérkőzését.

SZOLJON

Buzánszki Jenő már leltári tárgy

A Jászság és a Kunság polgármesterei immár 15 esztendeje évről évre megmérkőznek egymással. Barátságos keretek között, a sport jegyében zajlik a találkozó. Éppen azért hívták életre ezt a rendezvényt, hogy ne csak a hivatalos tárgyalásokon találkozzanak egymással a települések vezetői, hanem oldottabb formában is. A rendezvény Varga Ferenc, a megyei önkormányzat ellátószervezet egykori vezetőjének ötlete volt. A kezdőrúgást ezúttal nem Buzánszki Jenő végezte el n— jelenleg Romániában tartózkodik —, aki örül, ahogy ő fogalmazott, Szolnok megyében már „leltári nyilvántartásba vették.

Nem a megszokott környezetben találkoztak egymással pénteken délután a települések polgármesterei, valamint a megyei önkormányzat képviselői. A hivatalok helyett ezúttal a szászbereki focipályát vették birtokukba. A zöld gyepen piros és kék mezes polgármesterek, hivatali dolgozók rúgták a bőrt, volt azonban, aki csak a pálya széléről figyelte az eseményeket. Borza Attila, Tiszaföldvár polgármestere már az „összecsapás” előtt elárulta, hogy a Kunság csapatáért szorít.

— A lényeg természetesen a jó hangulat. Remek dolognak tartom ezt a kezdeményezést, hisz oldott hangulatban találkozhatunk egymással — mondta Borza Attila. Az is kiderült, miért nem láthatjuk őt (akihez egyébként közel áll a sport) a kék (kunsági) csapat színiben. — A foci nem annyira erősségem, mint például a kosárlabda. Az előbbit inkább csak a pálya széléről figyelem — mondta mosolyogva.

Jó néhány település vezetője azonban mezt öltött magára és erősítette csapatát. A Jászság csapatában szerepelt többek között Eszes Béla Jánoshida, Szarvák Imre Jászalsószentgyörgy és Hajdú László Jászkisér polgármestere. A kunsági csapatban pályára lépett Boldog István Kétpó, Tóth Lajos Rákóczifalva, Huber Ferenc Fegyvernek és Sipos József Tiszagyenda vezetője. Őket ezúttal a kunhegyesi Szabó András mellett Bordás Imre, Abádszalók polgármestere irányította.

— Gyerünk fiúk, mutassátok meg — biztatta csapatát Bordás Imre. — Ezúttal egy döntetlenért jöttünk Szászberekre, hangsúlyozom tartalékos csapattal érkeztünk — mondta a mérkőzés szünetében az abádszalóki polgármester. — Eddig három gólt kaptunk, mi egyet rúgtunk, ebből még bármi lehet.

Hogy mi lett belőle? A végeredmény 5-3 a jászsági csapat javára. A jég tehát megtört. Megérte küzdeni, a piros jászsági csapat „otthon” diadalmaskodott. Ezzel megvalósult a házigazda vezetőjének kívánsága is. Vasas Zsuzsa nagyon szurkolt csapatának. — A lényeg természetesen a jó hangulat. Úgy gondolom, hogy a foci több, mint sport. Ez lehetőséget ad arra, hogy találkozzunk és szórakozzunk — emelte ki a polgármesterasszony, aki elárulta, hogy a szervezésben nagyon sok segítséget kapott az önkormányzat dolgozóitól. — Örülünk, hogy idén nálunk találkoztunk, a meccs után az is kiderül, jövőre hová megyünk — tette hozzá.
Kiderült: 2008-ban Tiszagyenda rendezi meg a mérkőzést.

 

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!