Sport

2007.09.26. 18:38

Kőkemény edzésekkel készül a bajnokságra az Olaj

Újabb tornán már nem szerepel az Olaj KK a szezon kezdetéig, egyetlen mérkőzésen próbálhatja még Pór Péter vezetőedző a begyakoroltakat a bajnoki rajtig. A munkát irányító fiatal szakember szerint elsősorban fizikailag kell erősíteni a csapatot.

SZOLJON

- Mi történt a Szoljon.hu Kupán? Mennyire lepte meg a csapat játéka és a harmadik hely?
- A szurkolók már megszokhatták, hogy nekünk a kupák a formába hozás szempontjából fontosak. Mi edzünk a magunk tempójában, elkezdtük a folyamatos munkát. Néhány hétbe belekerül, amíg összeállunk. A csapat nehézségeit én elsősorban fizikai indokokkal magyarázom. Amíg bírtuk erővel, vezettünk, utána viszont csak futottunk az eredmények után. Az előzetesen felépített menetrendhez nagyjából igazodik a csapat állapota.
- Mi a helyzet az új centerrel, Miroslav Lopatkával? Tőle alighanem többet várt a közönség.
- Lopatka egyelőre még erőnléti problémákkal küszködik, dolgoznunk kell ahhoz, hogy a szezon első mérkőzéseire utolérje magát.
- Akkor most elsősorban fizikai edzések várnak a fiúkra?
- Igen, mégpedig elég keményen edzünk. Ez egyelőre megviseli a játékosokat, de szükség is van a nagyobb erőbedobásra a bajnoki felkészülés hajrájában.
- Miben lesz más ez a csapat, mint a tavalyi, bajnokságot és kupát nyert társaság?
- Alapvetően nem lesz más, hiszen a csapat többsége most is itt van. Lopatkával viszont bővülhetnek a támadási variációink, veszélyesebbek lehetünk. Védekezésben ugyanakkor meg kell találni a lengyel centernek a legideálisabb helyet.
- Kecskeméten és Nyíregyházán sokat játszottak a fiatalok. Nekik milyen esélyeik lehetnek a bajnoki szereplésre?
- Örülök annak, hogy több fiatal kosarasunk megmutatta: lehet rájuk számítani. Természetesen öt-hat embert egy bajnoki idényben beépíteni a csapatba a kulcsemberek mellett nem lehet. Ebben az idényben nagyobb teher kell hogy háruljon Harazin Tamásra, illetve Cseh Györgyre. Persze ehhez nekik is sokat kell dolgozniuk. Jó lenne, ha a többieknek is tudnánk több lehetőséget adni a szezon során.
- Szombaton Kunszentmártonban a bajnoki cím nagy esélyese, a Paks lesz az ellenfél egy hírverő meccsen. Mire számít?
- Természetesen szeretnénk jó meccset játszani, de nem készülünk külön erre az összecsapásra. Mint már említettem, fizikailag elég nagy terhelést kapnak most a játékosok, mert ezen a téren van a legnagyobb lemaradásunk. Elképzelhető, hogy néhányan fáradtabban mozognak majd emiatt, de nekünk továbbra is a bajnokságra kell készülnünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!