Sport

2007.09.04. 15:08

Szervezett utánpótlás-nevelés lesz az Olajnál

Pór Péter vezetőedző válogatottbéli elfoglaltsága miatt Tasnádi Zoltán másodedző irányításával kezdte meg a felkészülést a bajnoki címvédő, kupagyőztes Szolnoki Olaj KK kerete a szezonra.

SZOLJON

A játékosok Cziczás László csapatkapitány kivételével mind Tasnádi mester keze alatt dolgoztak korábban a junior csapatban is. Sőt, a klub NB II-ben induló együttesének gerincét is a fiatalok teszik ki.

— Mivel a légiósok, illetve a magyar válogatottban is érdekelt Molnár András nem lehetett itt az első egy hónapban, ezért gyakorlatilag a juniorokkal kezdtem a felkészülést — értékelte az elmúlt hetek munkáját Tasnádi Zoltán. — Az együtt töltött időszak több szempontból is hasznos, hiszen nagyon sokat fogunk együtt tölteni a fiatalokkal a junior-meccseken, illetve az NB II-es bajnokságban. Mivel a játékosok nagyon komolyan vették a munkát, fizikálisan meglátásom szerint sokat léptünk előre.
Kik lehetnek azok, akikre már akár idén is számíthat Pór Péter vezetőedző?
— Erről elsősorban Pór Péter tudna beszélni, de néhány játékos már most kopogtatja az A-keret kapuját. A felkészülést velem kezdő ifjak közül Harazin Tamás stabil csapattag. A 3-as és 4-es poszton bevethető Cseh György most öregedett ki a juniorból, tehát neki ez lesz az első felnőtt esztendeje. Remélem teljesítményével kiérdemli a vezetőedző bizalmát már idén az irányító Szabó Péter és hátvéd Gaál Róbert is. Ők ketten alapemberei a juniorgárdának, illetve az új NB-II-es csapatnak.
Ezek a junior játékosok milyen szinten állnak országos szinten?
— Annak ellenére, hogy komoly szerkezeti gondokkal küszködünk, s évek óta nincs igazi palánk alatti emberünk, évről évre jelentős előrelépést könyvelhetünk el. Az elmúlt bajnokságban csak a balszerencsének köszönhetjük, hogy nem lettünk negyedikek. Szóval, ha szerkezetileg nézzük a csapatot, akkor nem tartoznánk az élmezőnybe, viszont taktikailag, a védekezést tekintve szerintem mindenképpen a legjobbak között volt a helyünk. Játékosaink közül Cseh György az U 20-as válogatott tagja, Szabó Péter pedig az U 18-asokkal volt kint a szófiai EB-n.
Mit vár a klub, s személy szerint ön az NB II-es szerepléstől?
— A klub vezetése határozottan kiállt az utánpótlás-képzés fejlesztése mellett. Ennek szerves része a harmadik vonalban induló csapatunk, mellyel szeretnénk a lehető leghamarabb feljutni az NB I/B-be. Fiatal játékosainknak szükségük van a játékra, mert ezzel lesznek erősebbek, érettebbek. Ennek közvetlen hasznát látják a felnőttek is. Reményeim szerint a többletterhelés hatására a korábban már említett játékosok idén, de legkésőbb jövőre egyre többet lépnek pályára a felnőttek között is.
Mikor jó egy utánpótlás együttes?
— Sokan azt hiszik, hogy a juniorok között sok pontot dobó játékosokból automatikusan jó A-csoportos kosaras lesz. Pedig ez nincs így. Sajnos az utóbbi években nem törődnek sok helyen  a sokoldalú képzéssel. Egy jó játékosnak tudnia kell védekezni, a mai modern védekezések ellen játszani. Az alapképesség az egy adottság, ám a megfelelő technikai és elméleti tudás nélkül mit sem ér. A cél természetesen nem lehet más: minél több jó játékost nevelni a felnőtt keret számára. Ez viszont idő kérdése, ha évente egy hasznos játékost nevel egy utánpótláscsapat, akkor az már nem volt elvesztegetett esztendő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!