Sport

2014.02.08. 16:35

A szlovák csapat győzelmét hozta az ergométeres bajnokság

Nem okozott meglepetést a BM OKF Országos Ergométeres Bajnokságának idei megmérettetése.

SZOLJON

A - hagyomány szerint- Szolnokon megrendezett versenyen a szlovák indulók arattak fölényes győzelmet. Az igazgatóság sportcsarnokában megtartott szombati verseny jó hangulatban, lelkes biztatás mellett zajlott. 

 Fontos a jó fizikai kondíció, hangsúlyozta Varga Béla tű. ezredes, igazgató az idei ergométeres bajnokság megnyitóján, Szolnokon. Az igazgató elmondta, a katasztrófavédelem minden egyes tagjának bizonyítania kell, hogy nem csak szellemileg, de fizikailag is megfelelő állapotban van ahhoz, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa munkájában. Az ergométeres bajnokság a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, egyéni és csapatversenyek során küzdöttek az indulók, volt aki az eredményért, volt a levegőért hajtott, mások magabiztos fölénnyel, látszólag könnyedén "eveztek" a célba, s megint mások, erejük végső tartalékait felélve, úgy zuhantak ki a padból, vérpirosan, de teljesítve a távot. [caption id="" align="alignleft" width="360"] Fotó: JNSZ MKI
[/caption]

A táv pedig nem volt kevés, egyéniben kétezer, csapatban négyezer métert kellett megtenni vagy inkább lehúzni. A nőknek (mert női csapat is indult) ennek a felét kellett teljesíteniük. Ők biztos dobogósok voltak, hiszen egyetlen csapat indult ebben a kategóriában, de, hogy a mundér becsületén ne essen folt, egyéniben is húztak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei lányok.

Kalóriadús ebédet Cserfalvi Zsolt tű. törzsőrmester jóvoltából fogyasztottak a résztvevők, a legjobb egyéni teljesítményekért járó serlegeket pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltószövetség ajánlotta fel, Kurgyis János nyá. tű. ezredes közbenjárásával. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Nagy Róbert tű. alezredes, szolnoki kirendeltség-vezető úgy fogalmazott: jó hangulató verseny van mögöttünk, de a hazaúton senki ne felejtse: az ünnep akkor teljes, ha mindenki egészségben ér haza, úgyhogy legyenek óvatosak az utakon. A verseny szervezését Szabó Lajos tű. őrnagy és Ardai Péter tű. százados vállalta fel, azt ígérték, jövőre ismét találkozhatnak Szolnokon e különleges sportág szerelmesei.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Fotó: JNSZ MKI
[/caption]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!