kosárlabda

2017.07.15. 13:22

Dragan Alekszics vezetőedzőként tér vissza Szolnokra

Újabb nagy visszatérő Szolnokon: Dragan Alekszics veszi át az Olaj kispadját, miután a klub vezetősége a héten közös megegyezéssel felbontotta a német Andreas Wagner szerződését. Alekszics korábban játékosként remekelt, majd bajnoki címeket és kupákat nyert a csapattal.

Varga Csaba

„Az, hogy Andreas Wagner a szerződése felbontását kérte, bár a családi

okait megértettük és elfogadtuk, váratlanul ért bennünket” – mondta

Báder Márton, a Szolnoki Olaj KK klubigazgatója. A német szakembert

ennek ellenére napokon belül sikerült pótolni.

„A Szolnoki Olaj KK 2017. július 14-én szerződést kötött Dragan

Alekszics-csel a 2017/18-as bajnoki évadra” – jelentette be a

klubigazgató. – „Dragan már többszörösen bizonyított az

Olajbányász-családban. Klasszis játékosként szerződött Szolnokra,

visszavonulása után pedig edzőként, majd vezetőedzőként segítette az

Olaj gárdáját. Kétszeres Magyar Kupa-győzelemig és kétszeres magyar

bajnoki címig, az EuroChallenge nemzetközi kupasorozatában pedig

2014-ben a négyes döntőig vezette csapatunkat.„

A szerb szakember munkáját az eredeti terveknek megfelelően két fiatal

edző, Jakab Máté és a szolnoki nevelésű Szarvas Gábor fogja segíteni

az Olaj kispadján, akiknek a munkájára a klub hosszú távon is épít.

Báder Márton megerősítette, hogy a piros-feketék célja nem változott:

felkészült szakmai stábbal, ütőképes, bajnokesélyes csapattal vágnak

neki a szezonnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!