VÍZILABDA

2017.12.02. 09:56

Berlini BL-vereségből a Magyar Kupa négyes döntőjébe

Valószínűleg az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb kupadöntője lesz a mostani. A három Bajnokok Ligájában szereplő csapat mellett az Európa Kupa-címvédő Ferencváros is az esélyesek között van, amit hétvégén rendeznek Budapesten, a Komjádi Uszodában.

Elszokott a vereségektől a szolnoki pólócsapat, amely szerdán fennakadt a berlini falon. A Spandau otthonából hazahozott 10–9 valóban meglepő, de remélhetőleg kellőképpen tanulságos is.

Éppen e tanulságok érdekében a péntek délelőtti csapatgyűlésen szóba sem került a Ferencváros elleni kupaelődöntő. A csapat saját magával, illetve az általa elkövetett hibákkal volt elfoglalva.

– Az sem biztos, hogy ez az egy vereség most így önmagában megáll, tehát ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha például most jönne egy hullámvölgy – mondta az elemzés után Cseh Sándor vezetőedző.

– Azt szokták mondani, hogy a hullámvölgy az mindig jót tesz, ha a jövőt nézzük. De szerintem csak akkor tesz jót, amikor az ember kikap, vereséget szenved, hullámvölgyben van, vagy bármi történik, az nem esik neki jól, és küzd ellene.

– Tehát itt nincsen semmi probléma. Az se érdekel, hogyha nem fogunk idén már jól játszani, de éppen azért kell most ezeket a hibákat megbeszélni és dolgozni, hogy januárban, februárban vagy márciusban viszont jól játsszunk.

A kupavédő szolnoki legénység első lépésként elődöntőzik a Ferencváros ellen
Fotós: Mészáros János

Egy Ferencváros elleni mérkőzés előtt aligha kell külön motivációt keresni. A szerdaihoz fogható, váratlan vereség viszont kellőképpen fel is tudja paprikázni a társaságot – a klassziscsapatok egyik jellemzője éppen az, hogy még erősebben jön ki egy ilyen helyzetből.

A négyes döntők sajátossága, hogy úgy kell két meccsre készülni, hogy nem szabad két meccsre készülni. És ez csak látszólag ellentmondásos, értelmetlen zagyvaság.

– A legnagyobb hiba általában akkor szokott lenni, ha arra készülünk, hogy mi lesz a döntőben – vélekedett a csapat olimpiai bajnok centere, Kis Gábor.

– Szerintem az egyik, ha nem a legerősebb ellenféllel játszunk az elődöntőben, úgyhogy semmiképpen nem készülök most két meccsre, hanem meg akarom nyerni a holnapit, és lesz rá szűk 20–24 óra, hogy felkészüljünk a döntőre, de mondom: a legnagyobb hiba az lenne, ha már a döntőről beszélnénk.

Az Európai Szuperkupa döntőjében 6–6 után ötméteresekkel győzte le a Fradit a Szolnoki Dózsa, a két héttel később, a Népligetben rendezett bajnokit azonban 11–8-ra nyerte. Az garantálható, hogy az FTC a kupa-elődöntőre még jobban felszívja magát.

A BENU Magyar Kupa négyes döntője ma 16 órakor az Eger–OSC meccsel indul, az M4 Sport a 17.45-kor kezdődő Szolnoki Dózsa–Ferencváros elődöntőt élőben közvetíti a Komjádi Uszodából. Ugyanúgy és ugyancsak 17.45-kor a vasárnapi döntőt is élőben láthatják a szurkolók.

Remélhetőleg a szolnoki csapat kétszer is képernyőre kerül ezen a hétvégén.

Az FTC lesz a legpihentebb

Teljes fordulót rendeztek hét közben a Bajnokok Ligájában. A Szolnoki Dózsa mellett az OSC és az Eger is idegenben szerepelt, és a legjobb eredményt a hevesiek érték el: 4–4-et játszottak a montenegrói Jadran Herceg Novi ellen.

A Ferencváros megúszta a hétközi tétmeccset, így a zöld-fehérek pihenten érkeznek a Komjádi Uszodába. A világ legerősebb vízilabda-bajnokságának négy legjobb csapata jutott a négyes döntőbe, így a világszínvonalú póló garantált mindkét napra.

Gutai István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!