Sport

2007.11.01. 17:13

Talmácsi a korábbi tesztekben bízik

Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es géposztályának éllovasa a tervek szerint olyan beállítású géppel fog versenyezni a szezonzáró valenciai futamon, amellyel az idei két itteni tesztelésen jól ment.

SZOLJON

A csütörtöki technikai értekezletről Stefano Favaro, a Bancaja Aspar csapat magyar klasszisának menedzsere elárulta: az  összetettben tíz pont előnnyel vezető Talmácsi ebben az évben  kétszer, februárban kettő, szeptemberben pedig egy napot tesztelt a  Ricardo Tormo pályán, és mindkétszer jó eredményeket ért el.
- Azokra az adatokra és beállításokra hagyatkozhatunk, amelyeket  Gábor ebben az évben már kétszer is használt itt, Valenciában -  mondta Favaro, akin látszott, készséggel válaszol ugyan a  kérdésekre, de már nagyon várja a pénteki szabadedzést és első  időmérőt. - Nincs mit titkolni, izgulok, de úgy vélem, így van ez rendjén.  Mégis csak most dől el, hogy Talmácsi lesz-e az első magyar, aki az  1949-ben rajtolt motoros-vb történetében összetettben nyerni tud.
Hozzátette: még délután gyalog bejárják a 4005 méteres pályát.  Ekkor térképezik fel, van-e kis hiba az aszfalton.
- Ez egyfajta ráhangolódás, hozzátartozik a futamokhoz. Háromnegyedóra alatt végzünk, Gábor, mint egy videó, rögzíti az  információkat. Aztán jöhet a vacsora, és pénteken már a motorok is  előkerülnek - mondta Favaro.
A Valencia központjától 15 km-re fekvő chestei Ricardo Tormo  pályán minden a helyén van, a csapatok, a versenyzők elfoglalták  helyeiket, és óriási a nyüzsgés. Sok szurkoló már most felállította  sátrát. Ahogy várni lehetett, napközben szépen süt a nap, 20  Celsius-fok van, kellemesen fúj a szél. Estére hat-nyolc fokra hűl  le a levegő.
A helybéliek nagyon várják a futamot, szerintük Talmácsinak több  esélye van nyerni, mint a Valenciához közel eső Llíriában született  Hector Faubelnek, akinek legalább tíz ponttal többet kell szereznie  a magyar pilótánál (pontegyenlőség esetén a spanyol a jobb, mert  több futamon diadalmaskodott). Csütörtökön nagy volt a forgalom a környéken, de ez inkább a  hosszú ünnep első napjának volt köszönhető. A helyiek azért így is  elengedtek egy-egy kedves mosolyt a magyar rendszámú kocsival  közlekedő tudósítónak, jelezve: Talmácsi miatt szívesen látják a  magyarokat is.
A szervezők 120-150 ezer nézőre számítanak, lesz közöttük közel  ezer magyar is. Amióta 1977-ben megváltoztatták a pontszámítást, és az összes  futam eredményét beszámítják a végeredménybe, ebben a kategóriában  11-szer fordult elő, hogy a záróverseny döntött, és csak kétszer,  1985-ben és 1990-ben esett meg, hogy a végső viadal előtt második  helyen álló előzni tudott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!