Sport

2008.09.04. 18:21

Pólós erődemonstráció lesz Szolnokon

Péntektől vasárnapig tart a Szolnoki Főiskola Kupa elnevezésű felkészülési vízilabdatorna, amelyet a Tiszaligeti uszodában rendeznek meg. A minitornára a román bajnok, az Euroligában nyolcaddöntős Nagyvárad, a bajnoki ötödik Újpest, a hatodik Ferencváros, a hetedik Pécs és a nyolcadik helyezett Szentes legénysége érkezik majd a Tiszaligetbe a szolnokiak vendégeként.

Varga Csaba

A meghívottakról annyit dióhéjban, hogy a nagyváradi csapatban volt jövés-menés a nyáron, négy válogatott is távozott soraikból. Természetesen igazoltak is, többek között hozzájuk került a 114-szeres válogatott, szegedi Monostori Attila.

Az Újpest a bajnokság mellett a LEN-Kupában is érdekelt lesz. A liláknál továbbra is Petrovics Mátyás az edző, színeikbe Biszritsányi Dávid és Kovács Olivér a Dominóból, míg Létay Krisztián a spanyol bajnokságból érkezett. A Fradi nagy terveket szövöget, hírek szerint erős csapatot akarnak építeni a Népligetben. Minderre bizonyságul Somossy József együttesébe négy ismert pólós: Babay Árpád (Pécs), Maklári Ádám (Szentes), Kincses Attila (Vasas) és Császár György (Eger) érkezett a nyáron. Pécsről Babay mellett a szlovák Lukas Seman is távozott, a center Dubrovnikba tette át a székhelyét. Érkezett Hangody György (OSC) és Heinrich Dávid (Vasas), az utóbbi az egykori válogatott kosaras, Heinrich Róbert fia. A szentesi gárda új edzővel, Vass Lászlóval látott munkához augusztus elején. A szakembernek van dolga bőven, hiszen a csapat magja kicserélődött. Az elmúlt heti hazai rendezésű tornájukon nem tudtak meccset nyerni, többek között a szolnokiaktól is kikaptak.    

[caption id="" align="alignleft" width="370"] Hangay Róbert is készül a hétvégi vízi ütközetekre
[/caption]A Szolnoki Főiskola-Közgép VSC csapatával kapcsolatban tudni kell, hogy az elmúlt szezon együtteséből Hangay Róbert, Hangay Zoltán, Kovács Gergő és Pásztor Mátyás maradt meg hírmondónak. Hozzájuk csatlakozott három egykoron Szolnokon nevelkedett és szerepelt játékos: Süveges Máté, Munkácsy Róbert és Ridzyk Zoltán. Továbbá Józsa Tibor Szentesről, Németh Dániel az OSC-ből, valamint az egykori szegedi kapus, Szegi Zoltán és az új-zélandi Adam Cunliff érkezett soraikba. Sőt a napokban tovább bővült a keret, Nébald Olivér (kapus) az Újpestből, Soós Gábor (jobbszélső) a Ferencvárosból, valamint Kjertan Lyster (balszélső) a dán bajnokságból érkezett a Tiszaligetbe. Egyébiránt a szolnoki csapatnak ez lesz a második felkészülési tornája.

Az elmúlt hétvégén Szentesen szerepelt a társaság, és ötvenszázalékos mérleggel a harmadik helyen zárt. A teljesség igényével a Szentes (eredmény: 10-6), az ukrán Mariopul (12-9), az OSC (9-11) és a BVSC (8-9) együttese volt a négy vetélytárs a Kurca-parti városban.

— A hazai rendezésű tornán sem az eredmény lesz a legfontosabb tényező — kezdte Cseh Sándor, aki hosszú évekig játékosként, ám júliustól mint edző szolgálja a szolnoki klubot. — Természetesen hajtani fogunk, minden meccset meg akarunk nyerni, de a legfontosabb a játék lesz. Minél  többet és minél jobban akarjuk gyakorolni a mérkőzésszituációkat. Reméljük, hogy a szeptemberi kánikulában sokan lesznek majd kíváncsiak a pólótornára, és nem mellesleg újjászabott csapatunkra is — nyilatkozta az edző.
             
Az 5. Szolnoki Főiskola Kupa programja
PÉNTEK: Szolnoki Főiskola-Közgép VSC—Szentes, 9. FTC—UTE 10.30. Nagyvárad—Pécs, 12. Szentes—UTE, 16.30. Nagyvárad—FTC, 18. Szolnoki Főiskola-Közgép VSC—Pécs, 19.30.
SZOMBAT: Nagyvárad—UTE, 9. Szentes—Pécs, 10.30. Szolnoki Főiskola-Közgép VSC—FTC, 12. Nagyvárad—Szentes, 16.30. Pécs—FTC, 18. Szolnoki Főiskola-Közgép VSC—UTE, 19.30.
VASÁRNAP: FTC—Szentes, 9. Pécs—UTE, 10.30., Szolnoki Főiskola-Közgép VSC—Nagyvárad, 12.30. Eredményhirdetés: 13.15.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!