Sport

2008.12.01. 18:04

Nagyon hiányzott egy gólerős csatár Jászberényben

A Jászberényi SE NB II-es labdarúgó csapata harmadik bajnoki évét tölti a másodosztályban. A kék-fehérek a téli szünetet az éppen bentmaradást jelentő 13. helyen töltik.

Gelei József

A nyáron jelentős változások történtek az előző bajnoki évben minden idők legjobb szereplését produkáló jászberényi labdarúgó csapatnál. A kilencedik helyen végzett gárda (el)ismert szakvezetője, Sándor István nem hosszabbította meg lejáró szerződését és vele együtt több meghatározó játékos is távozott a klubtól. Az új vezetőedző Miskolcról érkezett, ám ennek ellenére nem ismeretlen a megye futballszurkolói előtt. Földesi Károly annak idején a Szolnoki MÁV-MTE szép reményű középpályásaként hívta fel magára a figyelmet, s igazolt az élvonalbeli Diósgyőrhöz.

Élvonalba vinnék a legjobbakat

Az elmúlt hetekben több jászberényi játékos is élvonalbeli klubnál szerepelt tesztelésen. Hídvégi Sándor az MTK színeiben a Liga Kupában lépett pályára, de Siófokon is szívesen látnák. A szerb Viskovicot a Diósgyőr és a Vasas is vinné, míg Hamar Ádámot Csank János csábítja Zalaegerszegre. A fiatal Móczó Norbert az elmúlt héten Nyíregyházán edzett. A hírek szerint Révész Attila klubmenedzser elégedett volt teljesítményével, és a januári felkészülést már Szabolcsban kezdi a kék-fehérek saját nevelésű játékosa. Pótit és Bárkányit több másodosztályú

klub is figyelte az utolsó fordulókban, s nem lehetetlen, hogy komoly ajánlattal lepik meg őket.

- Ugrás az ismeretlenbe - emlékezett vissza júliusi érkeztére a kék-fehérek szakvezetője. - Tudtam, hogy új csapatot kell építenem, s talán ez a kihívás izgatta igazán a fantáziám. Olyan együttest akartam összerakni, mely látványos játékot nyújt, melyre kíváncsiak a szurkolók.
- Mennyire sikerült megvalósítani elképzelését?
- Be kell vallanom, nem teljes mértékben. Első igazolásaink kicsit ad hoc
jelleggel jöttek létre, néhány játékosról csak menet közben derült ki, hogy
nem igazán jelent erősítést. Kevés igazán húzóember érkezett, ráadásul
edzőmeccseink nagy részét gyenge ellenfelekkel vívtuk, s ez alaltatott
minket. Szerencsére közönségünk türelmes, nem bántotta a csapatot a
gyengébb meccseket követően sem. Célunkat, a tizedik helyet mindennek
ellenére reálisnak tartom.

- Hogyan értékeli az őszi idényt?
- Három részre osztható a szezon: jó kezdés után az idény közepe
gyalázatosan sikerült, aztán a hajrá ismét biztató volt. Hiába volt azonban
sokkal több jó meccsünk, mint rossz, kapu előtti határozatlanságunk miatt
olyan találkozókon is vereséget szenvedtünk, melyen gólokkal kellett volna nyerni. A játékosokat minden mérkőzés után külön osztályoztam. Ezek alapján Szalma Pál és Hevesi-Tóth Tamás teljesítményével maximálisan elégedett lehetek, miként a szerb Viskovic is dicséretet érdemel. Kár, hogy az idegenlégiós csak kevés meccsen szerepelhetett. Két fiatal, Bárkányi Arnold és Póti Krisztián, valamint Gulyás László szintén megtette a magáét, nem rajtuk múlt, hogy elmaradtak céljainktól. Rebecsák remekül kezdte a szezont, ám az idény közepére kipukkadt. Sajnos nála előjött, hogy gyengébb edzettségi állapotban került hozzánk, s még nem érte utol magát. Hídvéginek, Lukácsinak és Hamarnak voltak jobb és gyengébb meccseik, azaz átlagos formát nyújtottak. Némethtől, Majziktól és Mohácsitól viszont egyértelműen többet vártam.

- Meddig marad edzésben a csapat, mikor és főleg milyen összetételben kezdik a felkészülést?
- Hivatalosan november 30-án befejeztük a levezető edzéseket, de még két hétig fakultatív foglalkozásokat tartok. Január második hetében találkozunk ismét, s nyolchetes felkészülést tervezek. Játékosaink a jelek szerint "kapósak" a piacon, már az elmúlt hetekben is többen vettek részt
próbajátékon. Természetesen szeretném együtt tartani a keretet, ám
tisztában vagyok vele, nehéz anyagi helyzetben van a klub, s így
elképzelhető, hogy egy-két játékost el kell adnunk. A Jászberény együttese ugyan hét vereséget szedett össze az őszi idényben, ám Békéscsabán, a Fradi és az MTK II. ellen idegenben, a Ceglédtől pedig
hazai pályán egy góllal kapott ki, míg a Bőccsel szembeni, pályán elért
1-1-et a fegyelmi bizottság változtatta 0-3-ra. Ezeken a találkozókon a
pontszerzés benne volt a játékban.

jelentő 13. helyen töltik. Gelei József Élvonalba vinnék a legjobbakat Az elmúlt hetekben több jászberényi játékos is élvonalbeli klubnál szerepelt tesztelésen. Hídvégi Sándor az MTK színeiben a Liga Kupában lépett pályára, de Siófokon is szívesen látnák. A szerb Viskovicot a Diósgyőr és a Vasas is vinné, míg Hamar Ádámot Csank János csábítja Zalaegerszegre. A fiatal Móczó Norbert az elmúlt héten Nyíregyházán edzett. A hírek szerint Révész Attila klubmenedzser elégedett volt teljesítményével, és a januári felkészülést már Szabolcsban kezdi a kék-fehérek saját nevelésű játékosa. Pótit és Bárkányit több másodosztályú

klub is figyelte az utolsó fordulókban, s nem lehetetlen, hogy komoly ajánlattal lepik meg őket. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!