Sport

2010.12.20. 07:42

A sport napszámosait köszöntötték a megyeszékhelyen

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségek Szövetsége és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport Tanács a minap köszöntötte azokat a testnevelőket, sportszakembereket, akik egész tanévben önzetlenül segítették versenyeik lebonyolítását.

VCS

Rendezvényüket a sportszövetségek szövetségének, aktíváinak köszöntésével együtt tartották Szolnokon, a Tiszaligeti Turisztikai Központban.

Ács Bálint, a sportszövetségek szövetségének elnöke hangsúlyozta, hogy ebben az esztendőben is sok feladat hárult rájuk, igyekeztek megfelelni az elvárásoknak. Erejükhöz mérten segítették a szakszövetségek munkáját. Mindezeken belül az edző- és a bíróképzést is.  

Szabó István, a megyei diáksportszövetség elnöke elmondta, hogy immár 23 esztendeje szervezik a megye diáksportját.  Eddig sem volt könnyű dolguk, de rendre megbirkóztak a feladatokkal. Továbbra is nagy szükség lesz az összefogásra, hogy a diáksport, ami az utánpótlás-nevelés szerves része, továbbra is működőképes legyen. A kormány részéről ígéret van arra, hogy az elkövetkező időszakban nagyobb figyelmet fordítanak a diáksportra, melynek már vannak biztató előjelei.  
Deák György, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy az alsó tagozatban már beindult a mindennapos testnevelés-oktatás, az elkövetkezőkben a felsősöknek is mindennap lesz mozgás, mindegyik tanintézményben. Remélhetőleg a jövő esztendőben tovább folytatódik a pozitív tendencia.

Az ünnepség folytatásában pedig elismeréseket adták át a sportban évtizedek óta dolgozó hat szakember számára.  

Jász-Nagykun-Szolnok Megye Sportjáért Emlékplakettet kapta:

— Czanek Kálmán, a megyei röplabdaszövetség elnöke.
— Kővári Lászlóné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és Szolnok Városi

Szabadidősport Szövetség elnökségi tagja.  

— Barcsikné Szatmári Edina, a megyei vívószövetség elnökségi tagja
— Pap Sándor, a megyei természetbarát szövetség tiszteletbeli elnöke:
— Veresné Sipos Etelka, a megyei tájfutószövetség elnöke
— Zsiga József, a Szolnoki Vízügy Sportegyesület egykori elnöke, aki a napokban ünnepelte 75. születésnapját.

Ezt követően pedig a szakszövetségek aktíváinak önzetlen munkáját ajándékkal köszönték meg a figyelmes szervezők.  

Asztalitenisz szövetség:

Gulyás Vince
Lesskó László
Katona Csaba
Molnár László

Atlétikai szövetség:
Ecseki Tibor

Birkózó szövetség:
Kurucz István
ifj. Kurucz István

Kézilabda szövetség:
Horváth József
Lipka András
Major Gábor
Szloska Krisztián
Berente Lajos
Nádas Miklós
Polgár András

Kosárlabda szövetség:
Balogh László
Hegedűs Mária
Szabó László
Tasnádi Zoltán
Tóth Viktor

Labdarúgó szövetség:
Szabó István
Lovas szövetség:
Bíró Árpád
Babochay György
Posztós Zsolt
Sípos Zsolt

Modellező szövetség:
Túróczi Balázs

Rádióamatőr szövetség:
Varga Gábor

Röplabda szövetség:
Czanek Kálmán
Ilyés Gábor
Bodó István

Sakk szövetség:
Peták Kálmán
Varga László

Sportlövő szövetség:
Hábenczius Ferenc

Súlyemelő szövetség:
Szabolcsi Károly

Szabadidősport szövetség:
Dr. Kecsmárik Lászlóné
Ribár Zsuzsa
Borsányiné Juhász Ildikó

Tájfutó szövetség:
Veresné Sipos Etelka
Petró Géza
Kissné Kis Mária
Tokajiné Tóth Edit

Teke szövetség
Szigeti Sándor

Tenisz szövetség:
Sági István
Borsányiné Juhász Ildikó

Természetbarát szövetség:
Vajk Ödön
Séra Béla
Buncsek Zoltánné
Rákai Eszter

Triatlon szövetség:
Szepesi Tibor
Balogh József

Úszó szövetség:
Király Imre
Podoroga Szvetlana
Dévay László

Vívó szövetség:
Dr. Nagy Imre
Ladányiné Vasas Kornélia
Cseh Péter
Vasas Dóra

Fogyatékkal élők sportszövetsége:
Mihalcsik István
Kővári László

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!