Sport

2016.11.16. 17:55

Jövő héttől meccsdömping vár a Dózsára

Továbbra is három fronton érdekelt a Szolnoki Dózsa-Közgép csapata, amely a honi bajnoki és kupasorozat után a hó végén a Bajnokok Ligája főtábláján is megkezdi szereplését. Erről (is) kérdeztük Cseh Sándor vezetőedzőt.

Varga Csaba

Egy kívülálló számára úgy tűnhet, hogy csend honol a csapat háza táján, hiszen nincsenek meccsek.
– Az utóbbi hetekben valóban nem voltunk a reflektorfényben, hiszen szünetelt a bajnokság, az elmúlt két esztendővel ellentétben nemzetközi találkozókat sem kellett vívnunk – mondta Cseh Sándor.
– Keményen dolgozunk, napi két edzés és kétkapus mérkőzések szerepelnek a programunkban. A múlt héten a spanyol bajnok Barceloneta csapata vendégeskedett a Vízilabda Arénában, velük napi kétszer is gyakoroltunk. Sőt, szurkoló nyilvános edzőmeccsen is összemértük erőnket a két évvel ezelőtti BL-győztes együttessel. A héten a Szegeddel és az Egerrel is gyakorlunk, szombaton pedig a KSI otthonában folytatjuk a bajnokságot.

– A jövő szerdán viszont az OSC uszodájában bajnoki rangadót vívunk, szombaton pedig a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén fogadjuk a Fradit. November 30-án pedig ismét az OSC vendégei leszünk, de ez már Bajnokok Ligája mérkőzés lesz, méghozzá a főtábla nyitánya. Rá három napra letudjuk a Fradi elleni visszavágót. December 10-én pedig hazai környezetben is bemutatkozunk a Bajnokok Ligájában, az Olimpiakosz Pireusz lesz a vendégünk.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Cseh Sándor irányításával kőkeményen készül a gárda az elkövetkező hetek megméretéseire FOTÓ: Mészáros János
[/caption]

Cseh Sándorral szót ejtettünk a BL csoportbeosztásról is.
– Ami biztos, a főtáblán elért helyezésünktől függetlenül biztos résztvevői leszünk a BL budapesti hatos döntőjének, a Final Six-nek – folytatta a szakember.
– Ez jár a rendező ország bajnokcsapatának, vagyis nekünk. Ha a csoport élén végzünk, nem kell negyeddöntőt játszanunk. Ezért (is) nagyon fogunk hajtani. Egyértelmű, hogy a csoportelsőség az Olimpiakosz, az OSC, a Brescia és a mi csapatunk között fog eldőlni. Azt gondolom, nemcsak az elsőségért, hanem a második, továbbjutó pozícióért is nagy harc lesz majd, hiszen mellettünk csak két csapat juthat tovább. A másik csoportból a Jug Dubrovnik, a Pro Recco, a CNA Barceloneta és az Eger közel hasonló eséllyel harcol majd a továbbjutást érő első három helyért. Minkét csoportban sokat nyomnak majd a latba a német csapatok, a Spandau és a Hannover elleni eredmények, ők lesznek majd a mérleg nyelve.

A BL-főtábla mezőnye

A-CSOPORT: Olimpiakosz (görög), Szolnoki Dózsa-Közgép, Spandau 04 (német), Nice (francia), A-Híd-OSC-Újbuda, Brescia (olasz). B-CSOPORT: Jug Dubrovnik (horvát), Pro Recco (olasz), CNA Barceloneta (spanyol), Partizan Beograd (szerb), ZF-Eger, Waspo Hannover (német). A főtábla küzdelmei november 30-tól április 26-ig tartanak. A hatos döntőt május 25-27. között Budapesten rendezik.


Jön tehát az erőltetett menet, megkérdeztük, hogy mi van a szolnokiak nyári sztárigazolásával, Andrija Prlainoviccsal, aki mononukleózis nevű betegségben szenved.
– Andrija otthonában, Belgrádban tartózkodik, ahol folyamatos orvosi ellenőrzés alatt áll, természetesen nagyon várjuk a játékos visszatérését. Egyelőre azonban nélküle kell a lehető legtöbbet kihozni magunkból.

Cseh Sándor neve is felmerült

Csak úgy röpködnek a nevek mostanság a szövetségi kapitány jelöltekről. Információink szerint Dabrowski Norbert, Vincze Balázs, Gyöngyösi András, Vad Lajos is jelezte, hogy lenne szövetségi kapitány. Sőt, Cseh Sándor neve is felmerült mostanság. – Úgy vagyok, mint a legtöbb magyar edző, nagyon szeretnék szövetségi kapitány lenni, és én ezzel le is zárnám ezt a témát – mondta Cseh Sándor. Az nso.hu úgy tudja, hogy a Magyar Vízilabda-szövetség csütörtöki ülésén döntenek majd, arról, hogy milyen folyamaton keresztül válasszanak új kapitányt. Az egyik út a nyilvános pályázat lehet, míg a másik az, hogy felkérnek valakit a feladatra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!