KOSÁRLABDA

2017.09.22. 11:20

Bizakodva várhatja az Olaj a törökök elleni kupavisszavágót

Kifejezetten jó és izgalmas mérkőzésen az Olaj tíz ponttal legyőzte török vetélytársát, a Trabzonspor gárdáját, a FIBA Európa-Kupa selejtezőjének első összecsapásán, így előnyből várhatja a jövő szerdai törökországi visszavágót.

Tarik Phillip (labdával) jól mutatkozott be az Olajban

Fotó: Mészáros János

Tudtuk, hogy rögös út vezet a FIBA Európa-Kupa főtáblájáig az Olajnak, hiszen már a selejtező első fordulójában erős állományú csapattal, a török Trabzonsporral hozta össze őket Fortuna.

Már meccs előtt ünnepelt az Olaj-tábor, hiszen Tóth Zoltán, a klub ügyvezető elnöke és Báder Márton sportigazgató köszöntötte az Eb szolnoki hőseit, Vojvoda Dávidot, Kovács Pétert és Pór Péter edzőt, Tóth Ádámnak is jutott a gratulációból, aki csaknem végigdolgozta a felkészülési időszakot.

Szerencsére Tóth Ádám már rendbe jött, ellenben Kovács Peti még nem heverte ki az Eb-n szerzett térdsérülését.

Szóval, jó volt a hangulat, amit csak fokozott, hogy alaposan bekezdtek a kedvencek, Vojvoda Dávid három triplát is beszórt hamarjában, míg a másik oldalon a törökök litván légiósa, Sarunas Vasiliauskas is rendesen bekapcsolódott a pontgyártásba.

A folytatásban sem csökkent az iram, és továbbra is potyogtak a pontok, az Olaj pedig rendre előrébb járt, mint ellenfele. Történt azért, mert Kendrick Perry jól irányított, Vojvoda továbbra is jól dobott, a Sztrahinja Milosevics–Luksa Andric centerduó pedig keményen és főként eredményesen dolgozott a palánkok alatt, (54–51).

A fordulást követően a vendégek amerikai hátvédje, Osiris Eldrige is szórta a hármasokat, meglógott a Trabson, a negyed végén már tíz pont volt oda, (74–84). Ekkor kapkodott az Olaj, néhány játékvezetői ítélet is véleményes volt, amit nemcsak a közönség, hanem Vojvoda Dávid is szóvá tett, vesztére, mert támadóhiba mellett ráfújtak egy sportszerűtlen hibát is.

Aztán magára talált a hazai csapat, a 32. percben Vojvoda hármasával ismét az Olaj vezetett. Ekkor még sokan arra gondoltak, hogy a vége egy labdás meccs lesz. Tévedtek, bár a hazaiak Vojvoda után a kiválóan bemutatkozó Perryt is elveszítették a hajrában. Mégis behúzták a meccset, és tízpontos előnnyel repülhetnek a jövő szerdai trabsoni visszavágóra.

Tarik Phillip (labdával) jól mutatkozott be az Olajban
Fotós: Mészáros János

Egyértelmű, hogy nincs lefutva a párharc, erről (is) beszélt Zare Markovszki, a vendégek macedón-olasz kötődésű edzője: – Azt mondom, hogy a támadójátékunk rendben volt, és védekezésben is tudtuk, mit kell csinálnunk.

– Ám ezt túl puhán tettük, különösen az utolsó negyedben, ekkor már a támadójátékunk is akadozott, a magyar csapat viszont rendkívül jól játszott.

Honlapunk kérdésére, hogy soknak tartja e a tízpontos hátrányt?

Azt válaszolta: – Tíz ponttal vagy csak kettővel kapunk ki, végül is mindegy, a visszavágón annyival kell győznünk, amennyivel csak tudunk. Le kell dolgoznunk a hátrányunkat, és tovább kell jutnunk.

A lefújás után percekkel sem mozdult az Olaj-tábor, amely kis túlzással a zuhany alól is visszarendelte a csapatot a küzdőtérre, hogy együtt ünnepeljék a győzelmet.

Közben Dragan Alekszics javában értékelte a meccset: – A török csapat megmutatta, hogy az egyik legerősebb európai bajnokságból érkezett, s játékosai kivételes adottságúak. A játékvezetés normális volt, de a bírók is hibáztak – meg mi is.

– A gond az volt, hogy amikor Vojvoda reklamált, kiesett a koncentrációból, és rossz periódusba kerültünk. A meccs előtt azt kértem a csapatomtól, hogy harcoljon, akkor is, ha hátrányba kerül, mert csak így nyerheti vissza a szurkolók támogatását, ezúttal is tapasztalhattuk, mekkora energiát tud adni a közönség.

A mérkőzés jegyzőkönyve

SZOLNOKI OLAJ KK – TRABZONSPOR BC (török) 108-98

(27–22, 27–29, 25–33, 29–14)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 1750 néző. V.: Jovovic (horvát), Proc (lengyel), Vladic (osztrák)

SZOLNOK: PERRY 26, VOJVODA 21/15, Ford 9/3, MILOSEVICS 18/3, ANDRIC 17. Csere: PHILLIP 11/3, Polyák, Tóth Á. 6.

Vezetőedző: Dragan Alekszics

Edző: Jakab Máté, Szarvas Gábor

TRABZONSPOR: VASILIAUSKAS 23/12, Browning 13/6, ELDRIDGE 23/21, Green 14/3, Kilicli 5. Csere: HESLIP 14/3, Odabasi, Zubcic 6/3, Eslik.

Vezetőedző: Zare Markovszki

Az eredmény alakulása:

3. perc: 2–7

4. p.: 8–7

7. p.: 20–11

14. p.: 32–33

16. p.: 40–35

18. p.: 50–44

20. p.: 54–51

22. p.: 56–56

26. p.: 67–75

29. p.: 74–84

30. p.: 79–84

32. p.: 84–84

33. p.: 89–86

38. perc: 102–94

Varga Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!