2017.09.18. 12:36
A helyzeteivel jobban sáfárkodó JVSE nyerte a rangadót
Máskor egy teljes fordulóban nincs ennyi helyzet… Mindez jól mutatja, hogy ez nem az a meccs volt, amelyen bármelyik fél is biztonságira játszott volna, sokkal inkább a „durr bele, hadd szóljon, győzzön a jobbik” elvet képviselve feszült egymásnak a Jánoshida és a Jászárokszállás, aminek mi, nézők örülhettünk a legjobban.
A kispadról beálló Kudelka Viktor (9-es számú mezben) 92. percben lőtt góljával megkoronázta csapata teljesítményét
Fotó: Gonda Erika
Az árokszállásiak csatára, Bartók Péter az első negyedórában kétszer is helyzetbe került, előbb azonban egy jó ütemű becsúszás, utóbb pedig Vincze Gábor bravúrja akadályozta meg a gólszerzésben.
A Jánoshida eközben – némileg érthetetlen módon – felívelésekkel próbálkozott, ami a magas vendég védőkkel szemben nem tűnt jó üzletnek.
A 26. percben Kaszab Ádámot térdsérülés miatt le kellett cserélni, ám a helyére beálló Sári Csaba igazolta, hogy csapata egyik legjobbja, és alig valamivel később a vezetést is megszerezte az övéinek.
Egy veszélytelennek tűnő bedobás után Bartókkal játszott össze, majd mintegy tíz méterről, az elfekvő Vincze felett a kapuba pergetett, 0–1. A hátrányba kerülő hazaiakat feltüzelte a bekapott gól, Eszes Eriket például kétszer is csak hajszál választotta el az egyenlítéstől.
A 45. percben Sári ismét villant, a Nagy Ferenctől kapott labdával meg sem állt a tizenhatosig, ahol Bálint Péter már csak szabálytalanul tudta őt megállítani, így Kóródi Ferenc azonnal a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt Bartók a jobb alsóba lőtte, 0–2.
Bármit is mondott tanítványainak az öltözőben Arany László, megtette hatását, a hidaiak a második felvonás elején ugyanis átvették az irányítást, és sorra dolgozták ki helyzeteiket.
Az 59. percben a csereként beálló Eszes Milán húzott el a bal szélen, majd a kapu előterébe ívelt, ahol a nagy kavarodásban Németh Tamás egy jó visszahúzással mindenkit beültetett a hintába, majd a berobbanó Eszeshez passzolt, aki az üres kapuba lőtt, 1–2.
Az iram ezt követően sem esett vissza, hol az egyik, hol a másik oldalon maradt ki egy-egy méretes ziccer, nem győztük kapkodni a fejünket.

Fotós: Gonda Erika
A szintén csereként beálló Kudelka Viktor aztán tett róla, hogy a hosszabbítás perceire is maradjon némi izgalom, Papp Tamás tértölelő indításával sikeresen meglódult a házigazdák kapujának irányába, és ha nem akar olyan nagy gólt rúgni…
De akart, a sors pedig adott neki még egy lehetőséget. Egy perccel később, Nagy Béla csatárokat megszégyenítő cselekkel küzdötte be magát a tizenhatoson belülre, majd az alapvonaltól élesen és laposan adott középre, ahol a védők közül berobbanó Kudelka elemi erővel bombázott a kapuba, ezzel feltéve az i-re a pontot, 1–3.
JÁNOSHIDA – JVSE-ROSENBERGER 1–3 (0–2)
Jánoshida, 100 néző. Vezette: Kóródi Ferenc (Peredi Tibor, Herczeg Róbert).
Jánoshida: Vincze G. – Bálint, Hegedűs M., Farkas I., Nagy A. – Keresztes, Cseri (Eszes M. – a szünetben), Eszes E. (Homojovszki, 75.) – Martók – Németh T., Varga M. Edző: Arany László.
Jászárokszállás: PAPP T. – TARI, SERES, LITKEI, KOTKA (KUDELKA, 73.) – BÓTA (NAGY B., 80.), CSIKÓS, NAGY F., KASZAB (SÁRI, 26.) – BARTÓK (GÁCSI, 94.), HÁJOS (KOVÁCS Á., 80.). Edző: Szerdahelyi Gábor.
Gólszerzők: Eszes M. (59.), ill. Sári (31.), Bartók (45. – tizenegyesből), Kudelka (92.).
Arany László: – Először is, mihamarabbi felépülést kívánok az ellenfél játékosának, Kaszab Ádámnak, aki egy ártatlan szituációt követően csúnyán megsérült! Rátérve a mérkőzésre, megérdemelten vitte el a három pontot az Árokszállás, mert sok helyzetet dolgozott ki, és velünk ellentétben, élni is tudott velük. Továbbá, fontos tanulság lehet a játékosaimnak, hogy a futballt nem szájjal, hanem aggyal és lábbal játsszák.
Szerdahelyi Gábor: – Gratulálok a fiúknak, nagyon büszke vagyok rájuk! Úgy gondolom, óriási dolog a listavezető otthonában három gólt rúgni és azzal nyerni. Nyíltsisakos küzdelem volt, mindkét oldalon akadtak szép számmal lehetőségek, mi ezeket jobb százalékban értékesítettük, így megérdemelten nyertünk. Bízom benne, hogy a jászsági rangadón aratott győzelmünk a szerdai kupameccsen továbbrepít minket, és lökést ad a bajnoki folytatáshoz.
Pabar Gyula