TISZAFÜRED

2018.01.22. 09:28

Hazai győzelemmel ért véget a Tisza-tó Kupa Füreden (galéria)

Három napon keresztül folyt a küzdelem a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban, közel harminc csapat feszült egymásnak a Tisza-tó Kupán. Az ország minden pontjáról érkeztek csapatok a kispályás teremlabdarúgó tornára.

dav

Pénteken és szombaton zajlottak a csoportmérkőzések, vasárnap délután – a női torna díjátadója után – következett az egyenes kieséses szakasz, ahol a mezőny legjobb nyolc csapata mérkőzött meg egymással.

Az elődöntőbe két debreceni és két tisza-tavi csapat jutott be: a debreceni Fékcentrum és az Ép-Deal, valamint a poroszlói Tisza-tó Pizzéria és a tiszafüredi Lad-Ép. Hiába a legjobb gárdák alkották a négyes mezőnyt, egy szoros mérkőzéstől eltekintve egyértelmű volt a győztes csapatok fölénye.

Az egyik elődöntő, a bronzmérkőzés, valamint a döntő is sima győzelmet hozott.

A döntőben a Fékcentrum és a Lad-Ép nézett farkasszemet egymással. A tornán végig meggyőzően játszó Fékcentrum nem tudott mit kezdeni a fürediek kemény védekezésével és kreatív támadásaival, a hazaiak teljesen elvették a vendégek játékát, 3:0-s sikert arattak.

Végül a fürediek emelhették a magasba a győzteseknek járó serleget, de a legjobbaknak járó egyéni díjakat is a Lad-Ép játékosai zsebelték be. A torna legjobb kapusának Ulviczki Attilát választották, a gólkirály pedig Antal Gábor lett.

Második helyen a Fékcentrum, harmadik helyen az Ép-Deal csapata végzett.

A kupa sikerét mutatja, hogy a vártnál is nagyobb tömeget vonzott, minden nap megteltek a lelátók érdeklődőkkel, kicsiktől az idősekig sokan ellátogattak, hogy bátorítsák kedvenc csapatukat, ismerőseiket.

– Örülünk, hogy a jelentkező huszonnyolc csapatból, huszonhat meg is jelent a tornán. Úgy gondolom, színvonalas torna volt, láthattunk hét-nyolc igen jó csapatot, akik az egyenes kieséses szakaszig eljutottak – értékelt honlapunknak Ábrahám Csaba szervező.

A női focit Tiszaszentimre nyerte, megelőzve a Szajol és a Karcag csapatát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!