FRISSÍTVE/KOSÁRLABDA

2018.01.20. 21:40

Nyert az Olaj Kecskeméten

Akárcsak nyolc héttel ezelőtt, ismét 79–67-re nyert az Olaj a Kecskemét ellen. Az első félidőben még vezetett a KTE az éllovas Olaj ellen. A folytatásban azonban előbb fordított, majd győzött a szolnoki legénység a Bács megyei fővárosban.

Varga Csaba

A piros mezes szolnoki együttes különösen a harmadik negyedben nyújtott jó játékot Kecskeméten.

Fotó: Bús Csaba

16. forduló mérkőzéseit rendezték szombaton este az NB I. A csoportjában. A listavezető Olaj csapata a jó formában lévő Kecs­kemét otthonában lépett pályára.

A lila-fehérek ugyanis az elmúlt öt meccsüket megnyerték, ráadásul több mint egy hetet pihenhettek, míg az Olaj szerdán kikapott Dániá­ban, ráadásul rázós repülőutat követően – járatkimaradás, késés, vihar – csak csütörtökön este érkezett haza. Dragan Alekszics csapatának egy napja volt felkészülni a KTE játékából.

A kecskeméti összecsapás első félidejében jobbára a hazai csapat vezetett. A fáradtan játszó Olaj csak futott az eredmény után, szerencsére csak két ponttal vezettek Witt­mannék az első húsz perc végén.

A szolnoki legénység igazából a harmadik negyedben vette át az irányítást, 43–43-as állást követően egy 11–0-s etappal meglépett a több száz szurkolója által támogatott Olaj KK.

Ebben az időszakban Polyák László volt a piros-feketék a kulcsembere, aki szórta a triplákat, 43–54. Meglógott tehát házigazdájától a szolnoki csapat, de a záró negyedben még egyszer és utoljára felzárkózott a KTE, Polyák azonban újabb triplát dobott, majd Vojvoda Dávid először a meccsen a triplavonalon túlról is jól célzott.

A végjáték már nem hozott izgalmakat, az Olaj rutinosan megnyerte a szomszédvárak csatját.

A piros mezes szolnoki együttes különösen a harmadik negyedben nyújtott jó játékot Kecskeméten.
Fotós: Bús Csaba

– Fáradtan mozogtunk – mondta a remeklő Polyák László –, de ez nem csoda, mert kalandos volt az út Dániából. Szervezett, jó csapat ellen játszottunk. Az első félidőben nagyon sok hibával kosárlabdáztunk, de a folytatásra a szakmai stáb felrázott bennünket.

Az Olaj előbb szerdán Ek-meccsen a montenegrói Mornar Bar csapatát, majd szombaton bajnokin a Szedeákot fogadja.

KTE-DUNA ASZFALT – SZOLNOKI OLAJ KK 67–79

(19–16, 16–17, 13–24, 19–22)

Kecskemét, 1100 néző. V: Benczur, Frányó, Mészáros B.

KECSKEMÉTI TE: Pongó Máté 9/3, THOMPSON 17/9, DJERASZIMOVICS 20/6, Dramicsanin 4, KARAHODZSICS 10. Csere: Molnár M., Wittmann 7/3, Horváth K., Fülöp.

Vezetőedző: Forray Gábor

OLAJ KK: Perry 13/9, Vojvoda 11/3, POLYÁK 15/15, MILOSEVICS 15/3, Tóth Á. 2. Csere: ANDRIC 10, FORD 11/3, Kovács P. 2, Phillip.

Vezetőedző: Dragan Alekszics

Az eredmény alakulása

3. perc: 5–3

7. p.: 13–11

14. p.: 23–19

17. p.: 30–27

23. p.: 35–37

27. p.: 43–46

33. p.: 53–60

37. p.: 61–72

Forray Gábor: – Nagyon szervezetten, jó védekezéssel kezdtünk, és az első félidőben tetemes előnyre tehettünk volna szert, ha pontosabban célzunk. A harmadik negyedben állva hagyott bennünket a Szolnok, előnybe került, és nem tudtuk behozni.

Dragan Alekszics: – Óriási volt a hangulat, még sohasem láttam Kecskeméten telt házat. Fáradtan kezdtünk, de később jól szedtük a lepattanó­kat, majd a tripláink is bejöttek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!