ASZTALITENISZ

2018.01.17. 09:24

Az Ecseki, Szudi duó dobogóra tör a budapesti World Tour-viadalon

Kedd délelőtt elrajtolt az asztalitenisz World Tour-sorozat, melynek első állomása Budapest. A vasárnapig tartó viadalon a Jászkun Volán SC színeit Molnár István Patrik képviseli, valamint természetesen Ecseki Nándor és Szudi Ádám is ütőt ragadnak, akik tavaly bronzérmet szereztek párosban.

Ecseki Nándor (balra) és Szudi Ádám tavaly bronzérmet szerzett párosba

Forrás: utanpotlassport.hu

A 150 ezer dollár összdíjazású Hungarian Open a tizenkét állomásból álló World Tour-sorozat első állomása. A mezőny egyrészt igencsak népes, hiszen háromszázhetven versenyző nevezett, másrészt pedig minőségi is (erről keretes írásunkban olvashatnak).

A magyar válogatottat huszonhárom fő képviseli, akik közül hárman is szorosan kötődnek megyénkhez. Közülük Molnár István Patrik jelenleg is a szolnoki Jászkun Volán SC játékosa.

Ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmesünk a tavalyi budapesti World Touron kiválóan szerepelt, hiszen az U21-esek mezőnyében hatalmas meglepetésre bejutott a nyolc közé, legyőzve a korosztályos európai ranglista élmezőnyéhez tartozó francia Landrieau-t és a szlovén Kozult.

Az előző évhez hasonlóan az U21-es versenyszám mellett asztalhoz áll felnőtt egyéniben is. Ecseki Nándor és Szudi Ádám viszont az idén már csak a felnőtt mezőnyben bizonyíthat. Párosban ezúttal is egymás oldalán versenyeznek majd.

Egy évvel ezelőtt a 2013-as világbajnok tajvani kettőst, Csuangot és Csent legyőzve jutottak a négy közé, és végeztek a harmadik helyen. A zagyvarékasi kötődésű Ecseki Nándor bizakodva várja az idei viadalt, hiszen jól sikerült a felkészülése.

– Január elején egy hetet Budapesten készültem a válogatottal, majd kimentem Németországba bajnoki mérkőzéseket játszani (mindkét egyéni meccsét megnyerte – a szerk.), a múlt héten pedig Ochsenhausenben volt alkalmam egy hetet eltölteni Szudi Ádámékkal.

– Én alapvetően a frickenhauseni edzőközpontban tréningezek, de ez a változatosság jót tett nekem.

Adódik a kérdés, hogy a párosra készültek-e külön Oshsenhausenben.

– Most nem gyakoroltuk a párost, viszont korábban a válogatottnál igen, és úgy vélem, kellően összeszokottak vagyunk. Szeretnénk megismételni a tavalyi szereplésünket, de ehhez legalább egy bravúrra biztosan szükség lesz.

Ecseki Nándor (balra) és Szudi Ádám tavaly bronzérmet szerzett párosba
Forrás: utanpotlassport.hu

– Jó formában érzem magam, a két decemberi magyar verseny jól sikerült a számomra, és előtte a németországi World Tour is, remélem most is hasonlóan fog menni a játék – adott hangot bizakodásának Ecseki Nándor.

A Szudi, Ecseki duó hetedik kiemeltként vág neki a viadalnak, ami azt jelenti, hogy rögtön a tizenhatos főtáblán kezd.

Kínai versenyzők is asztalhoz állnak

A január 16–21-ig tartó eseményen a világ legjobbjai is részt vesznek, így a sportág egyeduralkodójának számító kínaiak is. A nőknél a világelső Csen Meng mellett az ifjúsági olimpiai bajnok, Wang Manyu is ott lesz a mezőnyben.

A férfiaknál az első kiemelt a vb-ezüstérmes kínai Fan Csen-Tung lesz. Szudi Ádám brazil edzőtársa, Hugo Calderano negyedik a kiemelési rangsorban, míg a legelőkelőbb helyen rangsorolt európai versenyző a férfiaknál a németek védője, Ruwen Filus lesz, akitől látványos labdamenetekre számíthatunk.

Továbbá a sportág legendás alakja, Vlagyimir Szamszonov és az aktuális Európa-bajnok, Emmanuel Lebesson is ütőt ragad a BOK-csarnokban.

Szöllősi Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!