LABDARÚGÁS

2017.10.16. 13:48

Az utolsó pillanatban egyenlített, és mentett pontot a Rákóczifalva

A 10. forduló összecsapásaival folytatódtak a megyei első osztályú bajnokság küzdelmei a hétvégén.

A Rákóczifalva játékosai (piros mezben) nem adták olcsón a bőrüket: egy 93. percben lőtt góllal egyenlítettek a Miklós ellen

Fotó: Fodor Orsolya

MEZŐTÚR – BESENYSZÖG 7–2 (4–1)

Mezőtúr, 150 néző. V.: Erdélyi Bence.

MEZŐTÚR: Tőke (Kálnai) – BONTOVICS, Dóczi (Ujlakány), id. Farkas Z., LISZNYAI – Nagy F. (Kun Cs.), Jónás (Szappanos), Barna, BODORIK (Patkós) – KORMOS L., ERDŐSI. Edző: Erdősi Gyula.

BESENYSZÖG: Szabó S. (Pető) – Lévai (Nyeső), Koncsik, Bali, Vatai – Török, Csajbók, Kállai (Lakatos A.), Kovács A. – Héja, Szekeres. Edző: Miklós József.

A hazai csapat az első perctől kezdve támadólag lépett fel, és mindvégig érvényesítette az akaratát.

GÓLSZERZŐK: Kormos L. 3 (5., 30., 46.), Lisznyai (10.), Erdősi 3 (19., 50., 78.), ill. Héja (39.), Csajbók (70. – tizenegyesből).

ERDŐSI GYULA: – A csapat végre olyan szellemben futballozott, ahogyan mindig is kellene neki.

MIKLÓS JÓZSEF: – A jó képességű Mezőtúr most egy olyan csapat ellen győzött, amelynek a játékosai mellőzik az edzést.

ÚJSZÁSZ – JÁSZKISÉR 4–0 (1–0)

Újszász, 100 néző. V.: Szigetvári Zsolt.

ÚJSZÁSZ: Kovács Gy. – Veréb V. (Fekete T.), Szurmai, SZABÓ A., Veréb D. – Gazdag, Dóra, Rézsó (Jánosik), Kocsis B. – PONGRÁCZ (Szabó G.), KOVÁCS T. (Paplanos). Edző: Mérész Zoltán.

JÁSZKISÉR: Kovács M. – Drávai, Drávucz V. (Szecskó), Szász, Kun M. – Drávucz D. (Faragó T.), Krizsai, Nagy S. (Nagy D.), Bozsó (Kun Sz.) – Tarkó, Glodics (Szabó D.). Edző: Kozma Zoltán.

Nehezen indult a hazaiak számára a mérkőzés, de a második félidőben már egyértelmű volt a fölényük, amely a gólok számában is megmutatkozott.

GÓLSZERZŐK: Pongrácz 2 (9., 53.), Kovács T. 2 (57., 73.).

MÉRÉSZ ZOLTÁN: – Nem igazán voltam elégedett a játékkal, de a győzelem mindenért kárpótol.

KOZMA ZOLTÁN: – A mai mérkőzésen sem álltunk a helyzet magaslatán, dolgozunk tovább, hogy ez megváltozzon.

JÁSZFÉNYSZARU – FEGYVERNEK 1–1 (1–1)

Jászfényszaru, 50 néző. V.: Füleki Csaba.

JÁSZFÉNYSZARU: Kolláth – Száraz, Simon, Majzik, Nagy Sz. – Nagy T. (Baranyi) – Héger, Szakali, Németh, Tóth P. (Lakatos Z.) – Tóth M. Edző: Majzik Bertalan.

FEGYVERNEK: KORMÁNY – BALOGH G., SZABÓ P., KARIKÓ (SZABÓ M.), KEREPESI (SZÁSZ) – TUKARCS (IFJ. HÉDER ZS., RÉZSÓ), RÓZSA (VARGA T.), CSORTOS, ALBERT – FARAGÓ ZS., FARAGÓ A. Edző: Faragó Attila.

Gyorsan előnybe került a Fegyvernek, amit egy ordító ziccer értékesítésével meg is duplázhatott volna. A folytatásban a Fényszaru kiegyenlített, és szép lassan átvette a játék irányítását, így végül igazságos döntetlen született.

GÓLSZERZŐK: Tóth M. (34.), ill. Rózsa (8.).

MAJZIK BERTALAN: – A tűzzel játszottunk, meg is lett az eredménye: megszakadt ötmeccses győzelmi sorozatunk.

FARAGÓ ATTILA: – Nagyot küzdöttünk, sérülés miatt hármat kellett cserélnem, de a mérkőzés végén így is nekünk volt meccslabdánk. Gratulálok a csapatnak!

RÁKÓCZIFALVA – TÖRÖKSZENTMIKLÓS 1–1 (0–0)

Rákóczifalva, 100 néző. V.: Skultéti Csaba.

RÁKÓCZIFALVA: Nagy K. – Kiss Zs., HALICSKU, GYŐR, Kácser T. – SZAKALI, SZÉCSI – Trecskó, NAGY N., Nyitrai – Ruskó. Edző: Ruskó Zsolt.

TÖRÖKSZENTMIKLÓS: Török – Héder A., Gusztafik, Fekete P., Héder R. – Szecsei (Csikós), Fehér, Rab, Kovács R. (Csőke) – Kinyik (Buru) – Szedlák (Ferge). Edző: Tarjányi Csaba.

A küzdelmes, harcos mérkőzés igazságos pontosztozkodással zárult.

GÓLSZERZŐK: Győr (93.), ill. Kovács R. (78.).

RUSKÓ ZSOLT: – Örülök a pontszerzésnek. Ez már felnőtt foci volt!

TARJÁNYI CSABA: – Minden csapat életében vannak nehéz pillanatok, ha ebből nekünk sikerül jól kijönnünk, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy jó csapat vagyunk.

A Rákóczifalva játékosai (piros mezben) nem adták olcsón a bőrüket: egy 93. percben lőtt góllal egyenlítettek a Miklós ellen
Fotós: Fodor Orsolya

KARCAG – TÓSZEG 5–2 (2–2)

Karcag, 100 néző. V.: Nagy Zoltán.

KARCAG: Belényesi – Kovács L. (Bencsik), Orosz, SZŐKE N., Csörögi – Farkas S. (Katona), NAGY R., SZÍVÓS G., Domokos – Terjék (Kiss S.), Erdei. Edző: Orosz István.

TÓSZEG: Gyurkó – Kaszab, Korsós (Nagy M.), KISS B., Pap V. – Csathó, Pelles, Bodnár, Kurucz – PAPP D., Kása S. Edző: Tóth Tamás.

Kettő-nullás karcagi vezetés után gyorsan kiegyenlített a Tószeg. A második félidőben is sok helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, s ebből hármat gólra váltott, így alakult ki a végeredmény.

GÓLSZERZŐK: Szőke N. (13.), Szívós G. 2 (25., 49.), Nagy R. (72.), Domokos (80.), ill. Bodnár (34.), Papp D. (36.).

OROSZ ISTVÁN: – Végre sikerült a gólhelyzeteinket értékesíteni.

TÓTH TAMÁS: – Úgy érzem, a fiúk mindent megtettek, de a sok problémát nem tudtuk kiküszöbölni.

TISZAFÖLDVÁR –JÁNOSHIDA 1–7 (1–2)

Tiszaföldvár, 75 néző. V.: Szénási Gábor.

TISZAFÖLDVÁR: Huszár – Gulyás, Hegedűs F., Göblyös, Törtei – Burján, Polgár, Aszódi, Hadad H. (Vereb J.) – Farkas M. (Molnár B.), Görcsi. Edző: Földi Tibor.

JÁNOSHIDA: Tóth Z. – Bálint (Homojovszki), Keresztes (Urbán), MARTÓK, NAGY A. – Szentes Bíró (Eszes M.), Szelei (Cseri), Eszes E. – Németh T., ÁBEL, Patócs (VARGA M.). Edző: Arany László.

Egy ilyen szintű csapattól nem szégyen kikapni.

GÓLSZERZŐK: Hadad H. (34.), ill. Ábel 3 (3., 72., 83.), Göblyös (9. – öngól), Németh T. (47.), Varga M. 2 (63., 88.).

FÖLDI TIBOR: – Az eredmény hűen tükrözi a két csapat lehetőségei közötti különbséget.

ARANY LÁSZLÓ: – Húsz perc híján nagyon tetszett a csapatom játéka. A következő fordulóban az év mérkőzését fogjuk megvívni a Szajollal.

KISÚJSZÁLLÁS – CSÉPA 4–3 (2–2)

Kisújszállás, 70 néző. V.: Seletye Róbert.

KISÚJSZÁLLÁS: Jakab K. – HUDU, Farkas, BERTA, Seres – CSILLAG (Nánási), Dobos, Mile (Kiss A.) – Polgár (Kurucz), OROS, PENTI. Edző: Újfalvi Erik.

CSÉPA: Terjéki – Melis, Varga M., Kézsmárki, Reich – SCHRANCZ, OLÁH D., Rupa (Hellenpach), Bihari – Sárkány (Hubai), Viczián (Szőke). Edző: Papp Erik.

A hazaiak magabiztos, fegyelmezett játékuknak és győzni akarásuknak köszönhették a három pontot.

GÓLSZERZŐK: Oros 2 (4., 75.), Berta (8.), Penti (58.), ill. Viczián (29.), Sárkány 2 (31., 60.).

ÚJFALVI ERIK: – Nagyon akartuk ezt a győzelmet, kijárt már nekünk!

PAPP ERIK: – Gratulálok a Kisújszállásnak, megérdemelt győzelmet aratott!

A góllövőlista állása

1. Ábel Péter (Jánoshida) 15 góllal, 2. Kormos László (Mezőtúr) 14 góllal, 3. Erdősi Gyula (Mezőtúr), Szedlák Zoltán (Törökszentmiklós) 11 góllal, 5. Angyal Csaba (Szajol) 10 góllal, 6. Sárkány Attila (Csépa) 9 góllal, 7. Bartók Péter (Jászárokszállás), Németh Tamás (Jánoshida) 8 góllal, 9. Kovács Tamás (Újszász) 7 góllal. 10. Héja Dávid (Besenyszög), … 6 góllal.

 

 

 

Ekként folytatják

Az őszi szezon legfontosabb mérkőzését játssza a Jánoshida és a Szajol a 11. fordulóban. A párharc győztese jó eséllyel az első helyen telel.

Párosítások. Szombat: Törökszentmiklós–Jászfényszaru, Fegyvernek–Mezőtúr, Besenyszög–Újszász, Csépa–Tiszaföldvár, Jánoshida–Szajol, Jászárokszállás–Karcag, Tószeg–Rákóczifalva, 14.00. Vasárnap: Jászkisér–Kisújszállás, 14.00.

Munkatársainktól

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!