Sport

2016.06.19. 07:49

Remekelt a szolnoki csapat

A XVII. országos fekvenyomó-diákolimpia küzdelmeit Budapesten, a MOM Sportközpontjában rendezték meg a napokban. A nagyszabású seregszemlén közel 200 versenyző indult.

V. Cs.

– Egy komoly fitness és testépítő gála része volt az esemény, a tanév legrangosabb középiskolás fekvenyomó versenye – mondta lapunknak Borsi István, a szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Baross tagintézmények testnevelő tanára.  – Tudni kell, hogy ettől az évtől a tagintézményeknek külön kell versenyezniük, ezért mi is három csapattal vettünk részt a megméretésen. Közülük  a legeredményesebbnek a Baross tagintézmény bizonyult, amelynek az V. korcsoportos fiú csapata az  élen végzett. Az összetett versenyben pedig a három legeredményesebb intézmény között szerepeltünk. 

A szolnoki fiatalok nemcsak  csapatban, hanem egyéniben is kitettek magukért, hiszen a bajnoki címek, a dobogós eredmények mellett több értékes helyezést is szereztek a népes és kiegyenlített mezőnyben. 

A Baross tagintézmény csapatának eredményei: Kárász Róbert VI. kcs. 59 kg. 6. hely (eredmény: 65 kg), Horváth Krisztofer VI. kcs, 66 kg, 2. hely (110 kg), Burai Tamás V. kcs 74 kg, 1. hely – diákolimpiai bajnok (102,5 kg), Horváth Béla V. kcs. 74 kg, 4. hely (90 kg), Szabó Attila V. kcs, 83 kg, 3. hely (105 kg), Barna Péter V. kcs., 93 kg, 2. hely (105 kg), Nagy Gergő V. kcs., 105 kg, 1.hely – diákolimpiai bajnok (127,5 kg), Danyi Szabolcs VI. kcs, 120 kg, 4. hely (127,5 kg), Szirom Norbert VI. kcs.,  120 kg 6. hely (105 kg). V. kcs, fiú csapat, 1. hely. Edző, felkészítő: Borsi István.
A Jendrassik tagintézmény együttesének eredményei: Janiga Bettina, V. kcs., -43 kg, 1. hely, (35 kg), Lévai Ferenc, VI. kcs., -105 kg, 2. hely (132,5 kg), Ébert Gábor, VI. kcs., -105 kg, 3. hely (130 kg), Bíró Péter, VI. kcs, -93 kg, 4. hely, (120 kg). Edző: Hunya Árpád testnevelő tanár
Az Építészet és Faipari tagintézmény csapatának eredményei: Varga Norbert V. kcs., 74 kg, 3. hely: (eredmény: 90 kg), Horti Nagy Dávid VI. kcs., 66 kg, 4. hely, (95 kg), Jóni Erik Márk, V. kcs. 59 kg, 4. hely, (75 kg). Edző: Pöstényi Attila testnevelő tanár. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!