KOSÁRLABDA

2018.01.14. 20:31

Szoros mérkőzés volt, de nyert az Olaj Sopronban

A bajnokság 15. fordulójának vasárnap esti zárómeccsén az Olaj óriási csatában négy ponttal nyert a Sopron otthonában.

Vojvoda Dávid (labdával) dobott tizenegy pontot, emellett volt öt-öt lepattanója és gólpassza is

Fotó: Mészáros János

A kiesés ellen menekülő Sopron nemrégiben edzőt váltott, Váradi Kornél helyett a már rutinosnak is mondható Sabáli Balázs vette át az irányítást, és légiósokat is cseréltek.

Két fordulóval ezelőtt meglepetésre legyőzték a Körmendet, majd a MAFC fővárosi otthonában is nyertek, és abban bíztak, hogy legyőzik az éllovas Olaj csapatát is.

Az első negyedben egyértelműen az Olaj akarata érvényesült, a hetedik percben már 9–21-es állást mutatott az eredményjelző, ebből hat pont maradt a negyed végére.

A folytatásban viszont egyre jobban játszott az SKC, míg az Olaj védő- és támadójátéka egyaránt visszaesett, a nagyszünetre már 44–38-as hazai vezetéssel vonultak pihenőre a felek.

A fordulást követően öt perc után utolérte vetélytársát a szolnoki csapat, majd Quincy Ford triplájával át is vette vezetést. Innentől már rendre a piros-feketék játszottak előnyben, de nagyon nem lehettek nyugodtak, mert a vendéglátók ott loholtak a nyomukban.

A harmadik negyed végén Sztrahinja Milosevics kipontozódott, ennek ellenére Kendrick Perry találataival tíz ponttal járt előrébb a szolnoki csapat, mint házigazdája. A végjátékra azonban felzárkózott a Sopron, de izgalmas csatában négy pontot megőrzött előnyéből az Olaj, (74–78).

– Gratulálok a Szolnoknak, igazolta, miért is az egyik legjobb, nemzetközi porondon is helytálló magyar csapat – mondta a kosarsport.hu-nak Sabáli Balázs.

– Az első negyed róluk szólt, de a másodikban támadó lepattanók visszaszerzésével, jól bünte­tőzve sikerült tizenkét pontos hátrányból fordítani.

– Szünet után jobban védekezett a Szolnok, kiszorítottak minket a palánk alól, nem tudtuk visszaszerezni a lepattanókat, ráadásul kihagytunk nyolc büntetőt, ami egy ilyen remek csapat ellen, mint a Szolnok, nem fért bele.

Vojvoda Dávid (labdával) dobott tizenegy pontot, emellett volt öt-öt lepattanója és gólpassza is
Fotós: Mészáros János

Dragan Alekszics, az Olaj edzője pedig azt nyilatkozta a lefújás után:

– Gratulálok a Sopronnak és saját csapatomnak is, nagy meccs volt. A második félidőben ellenfelünk jó ritmust kapott el, amelynek nem találtuk az ellenszerét. Szerencsére rendeztük a védekezést, játékunkban meglett az egyensúly, így sikerült egy nehéz meccsen értékes győzelmet aratni.

A folytatásban az Olaj szerdán EK-meccset játszik a veretlenül álló dán Bakken otthonában, majd szombaton bajnoki rangadón, Kecskeméten szerepel.

SOPRON KC – SZOLNOKI OLAJ KK 74–78 (17–23, 27–15, 17–28, 13–12)

Sopron, 1500 néző. Vezette: Papp P., Török R., Szalai Zs.

SOPRON KC: PARKER 17/3, Duvnjak 7, EL-AMIN 17/6, Takács, WATKINS 19/6. Csere: Bagó 3/3, Dénes G., MÉSZÁROS M. 11/3. Vezetőedző: Sabáli Balázs

SZOLNOKI OLAJ KK: PERRY 17, VOJVODA 11/6, Kovács P. 5/3, FORD 12/6, TÓTH Á. 12. Csere: Andric 6, Milosevics 10, Polyák, Phillip 5/3. Vezetőedző: Dragan Alekszics

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–4. 6. p.: 9–15. 9. p.: 17–23. 13. p.: 23–27. 17. p.: 37–36. 19. p.: 42–36. 22. p.: 48–40. 25. p.: 51–52. 28. p.: 56–62. 33. p.: 61–71. 36. p.: 65–74. 39. perc.: 73–76

Kipontozódott: Milosevics (29. p.), Andric (36. p.)

Varga Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!