SZABADIDŐSPORT

2017.11.21. 10:04

Több mint ötszáz diák indult a „Belépés Nemcsak Tornacipőben” vetélkedőn (galéria)

Immár 30. alkalommal rendezték meg a város egyik legnagyobb játékos sportvetélkedőjét.

A „Belépés nem csak tornacipőben” elnevezésű megméretésnek a Tiszaligeti Sportcsarnok adott otthont. A verseny lehetőséget biztosított az általános, valamint középiskolásoknak, hogy egy szórakoztató program keretén belül sportoljanak.

Összesen öt kategóriában, 10 általános és 11 középiskola 50 csapata, több mint 500 diák vett részt a jó hangulatú, izgalmas sportvetélkedőn. A versenyről nem hiányoztak a szurkolók sem, sok család kijött és szurkolt a gyerekeknek.

A sor- és váltóverseny-feladatok teljesítéséhez ügyesség, valamint gyorsaság egyaránt szükségeltetett. A seregszemlét érdekesebbé és izgalmasabbá tette, hogy a feladatokat a helyszínen ismerték meg a résztvevők. A sportos nap végén ajándékcsomagok, illetve díjak találtak gazdára a diákok és a felkészítő tanáraik körében.

AZ ÉLCSOPORT VÉGEREDMÉNYE

Általános Iskolák, alsó tagozat, vegyes:

1. Kodály Z. Á. I.

2. Kőrösi Csoma Á. I.

3. Rákóczi F. Á. I.

4. Széchenyi Krt.-i Á. I.

5. Tiszaparti Á. I.

6. Szegő G. Á. I.

Felső tagozat, fiúk:

1. Kodály Z. Á. I.

2. Kőrösi Csoma Á. I.

3. Szegő G. Á. I.

4. Kassai Á. I.

5. Széchenyi Krt.-i Á. I.

6. Szent-Györgyi Á. I.

Felső tagozat, leányok:

1. Kodály Z. Á. I.

2. Széchényi Krt.-i Á. I.

3. Szegő Gábor Á. I.

4. Szent-Györgyi Á. I.

5. Kassai Á. I.

6. Tiszaparti Á. I.

Középiskolások, Fiúk:

1. Petőfi-ÉPFA,

2. Széchényi I. G.

3. Verseghy G.

4. Magiszter G.

5. Vasárhelyi SZKI

6. Tiszaparti SZKI

Leányok:

1. Széchenyi G.

2. Varga K. G.

3. Tiszaparti G.

4. Verseghy G.

5. Vásárhelyi SZKI

6. Kereskedelmi SZKI

V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!