Hallgassa élőben!

Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább

Hat magyar úszó is érdekelt volt a hétfői előfutamokban, köztük a világbajnok és világcsúcstartó Milák Kristóf és az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 200 pillangón, ők mind a ketten bejutottak a középdöntőbe, ráadásul Milák a legjobb idővel. A címvédő Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma 200 vegyesen úszott, s előbbi a második idővel jutott tovább, utóbbi 17. lett. Az ötkarikás programban most debütáló női 1500 méteres gyorsúszásban Késely Ajna és Mihályvári-Farkas Viktória próbált szerencsét, de sajnos egyiküknek sem jött össze a döntőbe kerülés.

FÉRFI 200 MÉTERES PILLANGÓÚSZÁS, ELŐFUTAM

Kenderesi Tamás a harmadik futamban indult, ahol nem kezdett túl erősen, de a hajrában feljött és 1:55.18-cal a második helyen csapott a célba. A negyedik futamban hárman előzték még meg, így már biztos volt a továbbjutása a középdöntőbe.

Milák Kristóf végig vezetett az ötödik és egyben utolsó előfutamban, s 1:53.58-as idővel, majdnem egy másodpercet verve a negyedik futam győztesére, az első helyen jutott tovább az elődöntőbe. Kenderesi ideje összességében a 8. legjobb volt.

Milák, a szám favoritja igazából játszadozott a mezőnnyel, idejét (amellyel például Rióban bronzérmet lehetett volna nyerni) senki nem tudta megközelíteni, bár az interjúfolyosón a rá jellemző lazasággal megemlítette, nem feltétlen tervezett ilyen úszást elsőre.

NÉZZE MEG VIDEÓN MILÁK KRISTÓF ÚSZÁSÁT!

Bemelegítettem. 1:54-es időt szerettem volna, 1:53 lett, teljesen jó – jegyezte meg, miután egyedüliként tudott 1:54 alá bemenni. – Az első százon elúszkáltam Chaddel, szerencsére nem kezdett be, a második százon meg elmentem. A fordulók jók lettek, azokra figyeltem.”

A középdöntőre hasonló időt tervez („Lehet jobb, de nem kell. Van még utána számom, arra is kell az erő”), a döntőben szeretne jobbat úszni.

A Milák által említett dél-afrikai Chad Le Clos egyébként majdnem elszállt, csak a 16. helyen ment tovább. Nála magabiztosabban úszott Kenderesi, aki csak arra figyelt, hogy futamában ott legyen az elején.

Már vártam, hogy ússzak. Nagyjából elégedett is vagyok, 1:54-gyel kezdődő időt szerettem volna, ez néhány tizeddel elmaradt, de rendben van. Próbáltam a futamomhoz alkalmazkodni, és az utolsó ötvenet meghúzni, ami sikerült. Kicsit tartok a középdöntőtől, mert nem lesz jó érzés reggel úszni. A döntővel már minden rendben lesz” értékelt Kenderesi, és sietett is levezetni, majd még a jégkád is várt rá.

NŐI 200 MÉTERES VEGYESÚSZÁS, ELŐFUTAM

Ebben a számban is két magyar indult, Sebestyén Dalma a második futamban lett 5. helyezett 2:12.42-vel, utólag kiderült, hogy ez nem elég a továbbjutáshoz, mert éppen lecsúszott az elődöntőről (17. legjobb idő).

A 400 vegyes ötödik helye után a rövidebbik vegyes számban Hosszú Katinka biztató formát mutatott. 2:09.70-cel nyerte meg a futamát, és összesítésben is csak az amerikai Kate Douglass tudott jobbat nála.

NÉZZE MEG HOSSZÚ KATINKA FUTAMGYŐZTES ÚSZÁSÁT!

Úgy éreztem, mintha régebben lett volna a négyszáz vegyes, az úszók is elvesznek ebben a lebonyolításban utalt arra Hosszú az M4 Sportnak, hogy délelőttönként vannak a döntők és esténként az előfutamok. – Ez az idő jobb, mint amivel a májusi Eb-n bronzérmes lettem. Még maradt benne, de most megyek is pihenni.”

Sebestyén Dalma 21 századdal maradt le a középdöntőről, amit rendkívül csalódottan vett tudomásul. „Azért is sajnálom, mert a továbbjutás olyan lökést adott volna, hogy biztosan megjavítottam volna az egyéni csúcsomat.

NŐI 1500 MÉTERES GYORSÚSZÁS, ELŐFUTAM

A mieink közül Mihályvári-Farkas Viktória a 3., Késely Ajna az 5. futamban indult. Előbbi 300 métertől az élre állt futamában és 16:02.26-os új egyéni csúccsal toronymagasan meg is nyerte azt. Sajnos a negyedik futamban hatan is jobb időt úsztak nála, így már legfeljebb egyvalaki előzhette meg a döntőbe kerüléséhez. Az utolsó futamot az amerikai Katie Ledecky nyerte új olimpiai csúccsal, s Késely Ajna 1:59.80-nal az ötödik lett, így pont lecsúszott a döntőről, mert összesítésben a 9. helyen zárt, míg Mihályvári-Farkas a 12. lett.

Késely azzal maradt le a döntőről, hogy az utolsó százon megelőzte őt az ausztrál Kiah Melverton. A 400 vegyesen hatodik, 17 éves Mihályvári-Farkas 12 másodpercet javított az egyéni rekordján, és összesítésben 12. lett. Az amerikaiak szupersztárja, Katie Ledecky a világ nyolcadik legjobb idejét (15:35.35) érte el a debütáló számban.

A négyszáz gyors után lelkileg össze tudtam magamat szedni. Nagyon nehéz éven vagyok túl, az olimpia előtt másfél-két hónappal még olyan gödörben voltam, amiből nem tudtam, hogy ki tudok-e mászni nyilatkozta Késely. – Ez egy jó 1500 volt, régen nem tudtam tizenhat percen belüli időt úszni. Még úgy is boldog lehetek, hogy kicsivel maradtam le a döntőről. Néha odanéztem a másik pályára, és láttam az ausztrál lányt, de tudatosan nem akartam, hogy eltérítsen a saját iramomtól. Tudtam, hogy köztünk fog eldőlni a továbbjutás, de ha őszinte vagyok, sok lett volna kétszer leúszni a 1500-at a 800 előtt, és még a váltóban is jól akarok teljesíteni.”

„Azért a hangsúly elsősorban a négyszáz vegyesen volt, de az nagy öröm, hogy tizenkét másodpercet javítottam a legjobb időmön vallotta be MIhályvári-Farkas. . Jó lett volna tizenhat perc alá kerülni, ám azzal azért tisztában voltunk, hogy nekem itt egészen minimális esélyem van döntőbe jutni. Ötszázig egyébként kellemes volt, jó tempót mentünk, utána eldöntöttem, hogy sebességet váltok, aztán ezernél azt éreztem, hogy ez túl jól sikerült, mert onnan elkezdett nagyon fájni. Akkor azt mondtam magamnak, a négyvegyest magam miatt úsztam, ezt az utolsó ötszázat viszont azokért úszom le a lehető legjobban, akik a legközelebb állnak hozzám: a szeretteimért, az edzőmért, az engem támogatókért. Nagyon nagy élményt jelentett ez az olimpia, a döntő és a hatodik hely igazi csoda volt számomra, tizenhét vagyok, remélem, még átélhetek hasonló élményeket.”

TOKIÓ 2020, ÚSZÁS
Előfutamok, a magyar érdekeltségű eredmények
Férfiak
200 m pillangó.
1. Milák Kristóf (magyar) 1:53.58, 2. Vang (tajvani) 1:54.44, 3. De Deus (brazil) 1:54.83, … 8. Kenderesi Tamás (magyar) 1:55.18 Milák és Kenderesi továbbjutott a középdöntőbe.
Nők
1500 m gyors.
1. Ledecky (amerikai) 15:35.35, 2. Vang (kínai) 15:41.49, 3. Sullivan (amerikai) 15:46.67, …9. Késely Ajna (magyar) 15:59.80, ..,12. Mihályvári-Farkas Viktória 16:02.26 – Késely és Mihályvári-Farkas kiesett.
200 m vegyes. 1. Douglass (amerikai) 2:09.16, 2. Hosszú Katinka (magyar) 2:09.70, 3. Walsh (amerikai) 2:09.94, …17. Sebestyén Dalma 2:12.42 – Hosszú továbbjutott a középdöntőbe, Sebestyén kiesett.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Mirkó István, Nedelykov Tamás, Szűcs András, Tumbász Hédi

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
Pénziránytű Bázisiskola Program
Szeptembertől indulnak a pénzügyi élményórák az ország hat régiójában
este történt / 7 perce
Túszokat ejthetett egy férfi egy buszon Németországban
Nagyszabású rendőrségi akció keretében őrizetbe vettek egy férfit, aki állítólag túszokat ejtett egy távolsági buszon.
Gyász
Köszönetet mondunk mindenkinek, akik szeretett halottunk BENCZE MÁTYÁS temetésén részt vettek, a tisztelet virágait elhozták vagy együttérzésüket valamilyen formában kifejezték. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy PÁSZTOR FERENC 2021. szeptember 11-én, 88. életévében elhunyt. Szeretett haluttunk hamvait 2021. szeptember 24-én 11.00 órakor a szajoli temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szeretett édesanyám VÁRALJAI GÁBORNÉ (Mátrai Éva) életének 70. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2021. szeptember 23-án 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy DEME JÓZSEFNÉ (született: Pitti Irén) 90. életévében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 22-én 14.30 órakor a szolnoki római katolikus temetőben lesz. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BENCZE MÁTYÁS életének 80. évében váratlanul örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 21-én 10.00 órakor lesz a tiszasülyi temetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BALÁZS FERENCZNÉ (született: Dóczi Éva) Édesanyánk halálának 30. évfordulójára és Édesapánk BALÁZS FERENCZ halálának 1 év 11 napja emlékére. "Az élet csendesen megy tovább, fájó emléketek elkísér egy életen át." Gyászolja: lányai, veje, unokái és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÖLDES ISTVÁN zagyvarékasi lakos 2021. szeptember 12-én, 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án hétfőn 10.00 órakor lesz a zagyvarékasi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy ESSES LAJOS 2021. szeptember 6-án, 70 éves korában örökre megpihent. Hamvainak elhelyezéséről végakarata szerint gondoskodunk. Temetése 2021. szeptember 21-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temetőben lesz. Gyászoló család
EMLÉKEZÉS MAJOR JÓZSEF (1965-1999) halálának 22. évfordulójára. Huszonkét éve, hogy lelked csendben messze szállt, könnyes szemünk már soha nem talál. Nincs semmi a világon, ami ennél jobban fájhat, veled együtt volt teljes az életünk, hogy elmentél elvitted örömünk. Múlnak az évek, te nem vagy már velünk, de tovább élsz szívünkben, soha nem feledünk. Apu, Anyu, Krisztina, Marietta
"Remegő kezed többé nem foghatjuk, nem védsz szeretettel oltalmazón, szó sincs rá, csak néma fájdalom, most már egyedül vagyunk nagyon." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett és felejthetetlen drága jó Férj, Édesapa és Nagyapa ID. KRIZMANICS ISTVÁN életének 87., boldog házasságának 64. évében, 2021. szeptember 6-án csendesen elhunyt. Szeretett, drága halottunk hamvait 2021. szeptember 20-án, hétfőn, délelőtt 11.00 órakor polgári szertartás szerint, a ceglédi Csengettyűs temetőben helyezzük örök nyugalomra. Csak az hal meg, kit elfelednek, örökké él, kit szeretnek. Gyászolják: szerető családja, közeli és távoli rokonai, ismerősei és mindazok, akik szerették és tisztelték őt
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KARDOS LAJOS (volt Béke Tsz. dolgozója) életének 89. évében elhunyt. Szerettünktől 2021. Szeptember 17-én 11.00 órakor veszünk végső búcsút a törökszentmiklósi református temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS KANIZSA LAJOSNÉ (született: Földesi Magdolna) (1948-2019) halálának 2. évfordulója alkalmából. Amíg élünk soha nem feledünk. Emléked szívünkben örökké élni fog. Szerető családod: férjed Lajos, gyermekeid: Ildikó és Krisztina, vejed: János és unokáid: Laura, Dani, Zsófi és Jánoska
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Fájó szívvel emlékezünk MOLNÁR JÓZSEF (1957- 2010) Édesapánk halálának 11. évfordulójára. Szerető lányaid: Tünde, Szilvia és családjaik
EMLÉKEZÉS VINCZE LAJOS halálának 13. évfordulóján. „Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek. Hiába szállnak, árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk, csöndesen még.” Feleséged, lányaid, vejeid és unokáid
KARKUS ISTVÁNNÉ (született: Szőke Mária) Téged sajnos elvesztettelek, de az emléked és az emlékezések velem lesznek, amíg élek. Most is ezt teszem. Emlékezem a névnapodra, már 6. éve nem simulhatsz a karomba. Nem tehetek szép virágot az asztalodra, sajnos csak a sírodra. Sírodhoz érkezem alkalomra. Sírodhoz közeledve egyre jobban ver szívem. Nem csak a szép virággal, koszorúval, mécsesekkel emlékezem, emlékezem én a szomorú szívemmel és a sok-sok érted hullott könnyemmel. Nem tudom, hogy sírodat még meddig díszíthetem. Ráléptél egy olyan útra, amely már soha vissza nem vezet. Az az út okozta 69 évesen a vesztedet. Számodra az út véget ért, véget ért egy fejezet. Százszor megcsókolnám a beteg kezed, mert csak én tudom, hogy mennyit dolgozott a kezed. A dolgaidat tervezetten végezted, a nem szócskát nem ismerted. Újra és újra megcsókolnám a kezed, de már nem lehet. Kisasszony napjára elmennek a fecskék, a mi boldogságunk egy fájó emlék, a szívemben megmarad amíg ép az elmém. Szerető férjed
"Csoda volt, hogy éltél, és Minket szerettél. Nem haltál meg, csak álmodni mentél..." Leírhatatlan, mély szomorúsággal a szívünkben tudatjuk, hogy szeretett Férjem, Édesapánk, édes Tatánk KIS ISTVÁN BALÁZS 71 éves korában, 2021. szeptember 7-én rövid, súlyos betegség után, örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. szeptember 15-én 14.30 órakor kísérjük el, és helyezzük örök nyugalomra a szolnoki római katolikus temetőben. Szerető családja gyászolja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HEGEDŰS LÁSZLÓ (anyja neve: Pap Gizella) nyugdíjas mozdonyvezető életének 89. évében örökre megpihent. Felejthetetlen szerettünktől 2021. szeptember 14-én 10.00 órakor búcsúzunk a szajoli temetőben, katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatásán megjelennek, vagy egyéb módon részvétet nyílvánítanak. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy DEÁKNÉ BOZSÓ KATALIN 2021. szeptember 6-án, 66 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatására 2021. szeptember 16-án 14.00 órakor kerül sor Szolnokon a Tisza folyónál. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek, gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS "Elhagytad a házat, amit úgy szerettél. Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Nélküled jön el a tavasz, nyár, ősz, tél, Bármilyen szép is, nélküled mit sem ér." ÖZV. KARANCSI LAJOSNÉ (született: Győrfi Erzsébet) halálának 8. évfordulója alkalmából. Szeretteid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk DR. SZABÓ TIBOR temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. Gyászoló felesége és családja.
ilyen a boksz / 10 perce
Már a sajtóeseményen ki akarta ütni egymást a két bokszoló
infografikával / 13 perce
Koronavírus: itt vannak a legfrissebb jászkunsági adatok
Szoljon.hu
napi adatok / 24 perce
5 millió 866 ezer a beoltott, 501 az új fertőzött, elhunyt 2 beteg
felfoghatatlan / 33 perce
Brutális: halálra késelte terhes feleségét
Egyedülálló lehetőség / 45 perce
Értékes jutalmat nyerhetnek a diákok családi történeteik megírásával
megújulás / 45 perce
Jövő héttől már nem NetPincér lesz a NetPincér