vízilabda

2019.06.18. 09:33

A felnőttek után a Dózsa serdülőcsapata is bronzérmes

Nem kevesebb mint 28 esztendő múltán szerzett újra érmet, ezúttal bronzot a Szolnoki Dózsa serdülőcsapata. A Tisza-parti pólósok a UVSE gárdáját múlták felül a kétmeccses bronzcsatában.

Varga Csaba

Jogos a fiúk öröme, hiszen a harmadik helyet szerezték meg a bajnokságban

Fotó: Fodor Orsolya

A bajnoki alapszakaszban a harmadik helyen végzett a szolnoki serdülőcsapat, de a bronzéremért meg kellett küzdenie a negyedik UVSE legénységével, méghozzá egy oda-visszavágós párharcban.

Az első meccset szombaton játszották Budapesten. A Dózsa semmit sem bízott a véletlenre, motiváltan, okosan, és nem utolsósorban gólerősen játszva, 6-4-es győzelmet arattak. A vasárnapi visszavágón tehát feltehette a koronát évadbeli szereplésére a szolnoki alakulat.

Szolnoki Dózsa–UVSE

8–5 (1–1, 3–1, 2–1, 2–2)

Vízilabda Aréna, 300 néző. V.: Vörös V., Berki A.

Szolnok: Hörömpő – Szeghalmi 3, Pál-Szabó 1, Koltay 1, Kovács M. Paál L. 1, Belényesi 2. Csere: Kálmán G. (kapus), Juhász B., Fehér P., Nagy K., Kocza, Sándor L., Melkuhn, Edző: Hangay Zoltán, Hangay Róbert, Tóth Tamás

UVSE: Füri – Molnár E. 1, Hilt, Vígvári 2, Eppel, Turcsányi 1, Lehoczky. Csere: Míg, Börzsei 1, Hegedűs Cs., Diaz, Csizmadia, Fekete P., Edző: Németh Zsolt

Gól – emberelőnyből: 7/0, ill. 9/0.

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/0.

Jogos a fiúk öröme, hiszen a harmadik helyet szerezték meg a bajnokságban
Fotó: Fodor Orsolya

Már a felnőttcsapatban is bemutatkozó Szeghalmi Zsombor duplája nyitotta meg a gólok sorát, minderre még válaszoltak a fővárosiak, de 2–2-nél volt utoljára egyenlő az állás. Paál László után Koltay Dávid is beköszönt az Újpest kapujába. A másik oldalon viszont büntetőt fogott Hörömpö Botond kapus, 4–2-es állásnál zárult az első félidő.

A fordulást követően Belényesi Dávid már három gólra növelte az övéi előnyét. Innen már nem volt visszaút a vendégek számára, a szolnoki csapat okosan játszva, jól tartotta a labdát, és nemcsak a visszavágót, hanem a bronzéremért folyó párharcot is megnyerte, az ország egyik legjobb nevelőklubjaként emlegetett UVSE gárdájával szemben. Nem véletlen, hogy az utolsó percben a szépszámú közönség vastapsától volt hangos az uszoda.

– Jól védekeztünk, a kapuban pedig bravúrosan védett Hörömpö Botond – mondta a lefújás után Hangay Zoltán, a Dózsa edzője. – A Fradi nyerte meg a bajnokságot a KSI előtt, a felnőttekhez hasonlóan mi lettünk a harmadikok, legjobb vidéki csapat vagyunk, ami fantasztikus dolog. Ezek a srácok a legnagyobb királyok!

Az érmeket és a harmadik helyért járó kupát Cseh Sándor, a Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás-igazgatója adta át a csapatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában