VÍZILABDA

2019.04.23. 10:00

A héten újabb tétmérkőzések várnak a Dózsára

Nem sikerült a tartalékos szolnoki csapat újabb bajnoki fellépése, ugyanis értékes pontokat hagytak a Honvéd Kőér utcai uszodájában.

Varga Csaba

Szatmári Kristóf (labdával) két gólt lőtt a Honvédnak.

Csak az elején vezetett a két kulcsemberét, Kis Gábort és Andrija Prlainovicsot nélkülöző szolnoki csapat. A folytatásban a Honvéd összeszedetten és jól játszott, és teljesen megérdemelten szerzett pontot hazai medencében.

– Legyünk reálisak – kezdte értékelését Merész András, a Honvéd edzője. – Ettől a Szolnoktól egy pontot elvenni egy ilyen kis csapatnak, mint mi vagyunk, az bravúrszámba megy. Mondhatnám, hogy ezt hozta a nyuszi, de ezt nem a nyuszi hozta, hanem mi ügyeskedtük össze.

Zsivko Gocics, a szolnoki együttes edzője szerint a fiúk odatették magukat, de ez most csak egy döntetlenre volt elég. – Nagyon kemény mérkőzés volt. A mérkőzés eleje nem úgy nézett ki, főleg az első percekben, ám utána a Honvéd agresszívabb, szorosabb védekezésre váltott, mi pedig erre nem tudtunk jól reagálni.

– Mi is odatettük magunkat, ez azonban csak ennyire volt elég. Ez van, elismerésem mindkét csapatnak, nagy meccset játszottak. Természetesen nem vagyok elégedett a játékkal. Fáradtak is voltunk, mert nagy szériában vagyunk, de megyünk tovább.

Szatmári Kristóf (labdával) két gólt lőtt a Honvédnak.
Fotós: Mészáros János

Újabb fontos meccsek előtt állnak tehát vízipólósaink, akik előbb szerdán 19 órakor BL-meccsen az olasz Sport Manegemen, majd szombaton 16-kor bajnoki rangadón az Eger csapatát fogadják. Az előbbi derbin a továbbjutás, míg az utóbbin a bajnoki alapszakasz harmadik helye a tét.

BUDAPESTI HONVÉD – SZOLNOKI DÓZSA 7–7 (2–3, 2–1, 2–2, 1–1)

Kőér utca, 150 néző. V.: Petik, Berki.

HONVÉD: DECKER A. – Juhász Zs. 1, Illés S. 1, Simon A., Szirányi, SIMON R. 1, Manhercz Á. 1. Csere: Gregor, Kiss B., Fülöp 1, Simizu, Kevi, KARDOS A. 2. Edző: Merész András.

SZOLNOK: KARDOS G. – Jansik D. 1, Zalánki, M. Alekszics 1, Lazics, Szatmári K. 2, BÁTORI 3. Csere: Angyal, Teleki, V. Rasovics, Kovács M. Edző: Zsivko Gocics.

Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 11/3.

Gól – ötméteresből: 2/2, illetve 1/1. V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában