jegyzet

2019.10.10. 06:30

A matekozás

Pajor-Gyulai László

Már megint itt tartunk: sorsdöntő meccs előtt állunk. Összeszámolni is nehéz lenne, az utóbbi néhány évtizedben mennyi válogatott labdarúgó-mérkőzés elé ragasztottuk ezt a jelzőt az aktuális Európa- vagy világbajnoki selejtezőre várva, rendületlenül keresve a remény legkisebb szikráját is, amire hivatkozva még kijöhettek olyan végeredmények a matekozás végén, amelyek szerint még nem úszott el minden esélyünk.

Így voltunk ezzel a legutóbbi, szlovákok elleni találkozót megelőzően is, azt hajtogattuk, hogy ha győzünk, nyert ügyünk is lesz, de ha kikapunk, vége mindennek. Aztán kikaptunk, és kiszámoltuk, korai még temetni a reményt, ha ezen a meccsen így alakul, azon meg úgy, a harmadikon pedig borul a papírforma, akkor talán még révbe is érhetünk…

Tehát itt tartunk most.

A sérülések és eltiltások miatt több sebből vérző magyar válogatott ebben a sorozatban ismét sorsdöntő meccset játszik ma este, ezúttal a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen, Splitben, ahol finoman szólva túlságosan barátságos fogadtatásra nem számíthat. Nem holmi magyarellenes fóbia okán: a spliti szurkolók csak úgy önmagáért kedvelik a balhét és gyűlölik az aktuális ellenfelet, ennek már lassan komoly irodalma van. Ez azonban csupán mellékszál, jóval lényegesebb, hogy a pontvesztés, rosszabb esetben a vereség már roppant távolra sodorná a csapattól a kijutást a jövő évi Európa-bajnokságra, persze, ha a többi meccs eredménye – lásd: ma Szlovákia–Wales, vasárnap Wales–Horvátország és persze Magyarország–Azerbajdzsán – számunkra kedvezően alakul, akkor még novemberre is életben marad a remény, amikor a szlovákok és a walesiek még megmérkőznek az azeriekkel, mi pedig a brit együttes vendégeként zárjuk majd a sorozatot.

Ne menjünk most bele ebbe a bonyolult számolgatásba, pusztán vegyük tudomásul, hogy nekünk ez jut már évtizedek óta. Ömölhet a pénz az akadémiákba, felvetheti a jólét a futballunkat, valahogy nem jönnek azok a futballisták, akiknek köszönhetően győzelmek táplálnák a bizakodást, nem pedig a matematika által nyújtott kapaszkodók. Sokan mondják, írják, számunkra már az is jó eredmény lenne, ha az utolsó percig harcban lennénk a továbbjutásért, ám ha azt nézzük, hogy az MLSZ vezetése korábban kimondta, a részben Budapesten is zajló Eb-n kínos lenne a magyar válogatott hiánya, akkor ez bizony mellébeszélés.

Persze, a spliti meccs most még előttünk van, és

ha a csapat nyer, akkor túllép a matematikailag esélyes szerepén.

És erre, mint a kezdés előtt mindig, megvan a matematikai esély…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!