LABDARÚGÁS

2019.11.23. 11:19

A tavaszi forduló első mérkőzésein játszanak a megye labdarúgói

A Szolnoki MÁV FC vasárnap a Nyíregyháza Spartacust fogadja, míg a Jászberényi FC a listavezető Füzesgyarmati SK-hoz látogat. Mindkét mérkőzés 13 órakor kezdődik.

Varga Balázs

A berényi csapat Egerben csak ikszelt, ám az éllovas Füzesgyarmat otthonában nyerne

Fotó: Pesti J.

A válogatottak mérkőzései után folytatódnak az NB II. küzdelmei, a 18. fordulóban a MÁV FC keleti rangadót játszik, hiszen a Nyíregyháza érkezik a Tiszaligetbe. A szabolcsi csapat három hellyel hátrébb található, mint a Szolnok, és három ponttal kevesebbet is szerzett eddig. Nem lehet azt mondani, hogy túl jó formában lenne a Spartacus. Egy hatmeccses nyeretlenségi sorozatot – mely során egy pontot szereztek – megszakítottak a Haladás idegenbeli legyőzésével, ám ezt két újabb vereség követte. A Siófok ellen 6–1-es zakó után Zoran Szpisljak vezetőedző le is mondott, így a legutóbbi, Szeged elleni hazai mérkőzés során már az új tréner, Lengyel Roland irányította a nyírségi csapatot, és 3–0-ra meg is verték ellenfelüket. Tehát elképzelhető, hogy a edzőváltás új lendületet ad a gárdának, minden bizonnyal a kéthetes szünet is jókor jött nekik.

A MÁV-nak valószínűleg kevésbé, hiszen öt bajnoki óta veretlen a Tisza-parti együttes. A sorminta szerint hazai pályán egy újabb győzelemnek kell következnie, erre pedig minden esély megvan, ha továbbra is tudja hozni stabil védekezését a csapat – az elmúlt öt meccsen csupán kétszer találtak be a szolnoki kapuba. Jelenleg úgy tűnik, hogy mindenki bevethető a kék-fehéreknél, így ez nem jelenthet gondot, de kell is a bő keret, mivel megint sűrű lesz a program, hat nap alatt három találkozót fog játszani a MÁV FC.

– Kicsit a sötétben tapogatózunk, hiszen a nyíregyházi edzőváltás sok új elemet hozhat a játékukban. Az elmúlt két hét adott nekik lehetőséget, hogy valami mást is kipróbáljanak, de igyekszünk megfelelően felkészülni belőle – kezdte Csábi József, a szolnoki gárda vezetőedzője.

– Tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, láthatóan jót tett nekik a váltás, a játékosállományuk sem gyenge. Mi is kihasználtuk a szünetet, a Kapos­várral játszottunk egy jó edzőmeccset, illetve kaptak a fiúk két nap pihenőt, mert erre korábban nem volt lehetőségünk. Készülünk, nyilván szeretnénk nyerni.

A berényi csapat Egerben csak ikszelt, ám az éllovas Füzesgyarmat otthonában nyerne
Fotó: Pesti József

A Jászberény a harmadik helyen zárta az őszt az NB III. Keleti csoportjában, mivel hivatalosan vasárnap már a tavaszi első fordulót rendezik. Tehát a szezon felén túl van a csapat, és a dobogós hellyel annyira nem lehetnek elégedetlenek, ráadásul mindössze egyszer kaptak ki a tizenöt mérkőzés során. Ezúttal az éllovas Füzesgyarmat otthonába látogatnak. A Békés megyei gárdát az első fordulóban legyőzte a JFC, Lakatos Béla góljával 1–0-ra.

Az idényt nem kezdték jól a gyarmatiak, de a két vereség után megtáltosodtak, és kilenc mérkőzésen át pontot sem veszítettek. Aztán a DEAC vendégeként kikaptak, ám azóta ismét háromszor győztek, így már négy ponttal vezetik a bajnokságot, a Berény előtt pedig nyolcpontos előnyük van. Ebből következik, hogy amennyiben a jászságiak kikapnak vasárnap, úgy igencsak leszakadnak a listavezetőtől, és nem biztos, hogy a tizenegy pontos hátrányt le lehet dolgozni. Egy berényi győzelemmel viszont versenyben maradhatnának a bajnoki címért. A vendégek ismét számíthatnak védőjükre, Süttő Attilára, akinek letelt a három mérkőzésre szóló eltiltása, azonban Ilkovics Miklós nem lehet a keret tagja.

Párosítások

NB II.: Szolnoki MÁV–Nyíregyháza, Soroksár–Ajka, Dorog–Tiszakécske, Budaörs–Kazincbarcika, Siófok–Vác, 13.00, Békéscsaba–Győr (tv: M4 Sport), 15.15, Csákvár–Vasas, Szeged–MTK, Gyirmót–Budafok, 17.00.

NB III., Kelet: Füzesgyarmat–Jászberény, Hatvan–ESMTK, Eger–Cegléd, Gyöngyös–Tiszaújváros, Diósgyőr II.–Balassagyarmat, Debrecen II.–Sényő, Putnok–DEAC, Tállya–Ózdi Kohász, 13.00.

A bajnokság állása – NB III., Kelet

1. Füzesgyarmat 12 0 3 29–16 36

2. DEAC 10 2 3 37–17 32

3. Jászberény 7 7 1 32–19 28

4. Cegléd 8 3 4 25–21 27

5. Tiszaújváros 7 3 5 24–17 24

6. ESMTK 6 6 3 25–19 24

7. Sényő 6 6 3 31–26 24

8. Putnok 5 4 5 20–16 19

9. Balassagyarmat 5 4 6 25–26 19

10. Eger 5 2 8 16–26 17

11. Tállya 4 4 7 16–17 16

12. DVSC II. 4 3 8 29–30 15

13. Gyöngyös 4 3 8 22–30 15

14. Hatvan 3 3 9 19–32 12

15. DVTK II. 2 2 11 14–36 8

16. Ózdi Kohász* 1 8 5 9–25 0

*Az Ózdtól tizenkét pont levonva.

A bajnokság állása – NB II.

1. MTK 11 3 1 40–18 36

2. Budafok 10 1 4 30–16 31

3. Csákvár 10 1 4 26–22 31

4. Gyirmót 9 3 4 23–12 30

5. Siófok 7 5 3 26–17 26

6. Dorog 7 2 6 21–18 23

7. Győr 6 5 4 21–17 23

8. Vasas 6 4 5 27–22 22

9. Kazincbarcika 5 6 5 21–20 21

10. Szeged 5 4 6 21–21 19

11. Szolnoki MÁV 5 4 6 15–19 19

12. Budaörs 5 3 7 21–22 18

13. Békéscsaba 5 3 7 15–22 18

14. Nyíregyháza 5 1 9 23–28 16

15. Ajka 4 4 7 26–28 16

16. Soroksár 4 3 8 16–28 15

17. Tiszakécske 4 3 8 14–29 15

18. Haladás 3 6 7 19–24 15

19. Vác 1 3 11 8–30 6

A Balmazújvárost kizárták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában