ATLÉTIKA

2018.07.04. 08:58

Boros Bence hetedik lett százon, a Gyulai Memorialon

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Gyulai István Memorial–Atlétikai Magyar Nagydíjat Székesfehérváron.

Pabar Gyula

Boros Bence a hétvégén Lengyelországban versenyez

Fotó: Mészáros János

A közönség az elmúlt évekhez hasonló, színvonalas küzdelmet láthatott. A megyei színeket a Szolnoki Honvéd olimpiai ezüstérmes diszkoszvetője, Kővágó Zoltán és a Szolnoki MÁV SE sprintere, Boros Bence képviselte.

A legkiemelkedőbb magyar eredmény a békéscsabai Baji Balázs nevéhez fűződött, aki 110 gáton az olimpiai bajnok és világcsúcstartó amerikai Aries Merrittet és a szintén ötkarikás aranyérmes jamaicai Omar McLeodot legyőzve, a második helyen végzett az orosz Szergej Subenkov mögött.

Az utóbbi időben kisebb sérüléssel bajlódó, nem mellesleg betegségből visszatérő Kővágó Zoltán lemaradt a férfi diszkoszvetők nyolcas döntőjéről, 61.16-os eredményével csupán a kilencedik helyet szerezte meg, aki ekként értékelte teljesítményét.

– Ennél erősebb mezőnyt, mint a Gyulai Memorialon, jelenleg el sem lehetne képzelni – hangsúlyozta az olimpiai ezüstérmes atléta. – Sajnos, volt egy részleges izomszakadásom, és egy antibiotikumos kezelésem tüszős mandulagyulladás miatt, amit az országos bajnokságon és most is éreztem.

– Kéthetes lemaradásban vagyok, de az Eb-ig mindent elkövetek annak érdekében, hogy újra versenyképes legyek, még kell egy kis erő, valamint a mozgásomra is ráférne némi finomhangolás.

Boros Bence magyar bajnokságon elért eredményei – amikor is három számban ezüstérmet szerzett, ráadásul kétszázon új egyéni csúcsot futott –, némiképp már előrevetítették, hogy a soron következő versenyeken szép dolgokra számíthatunk tőle.

Boros Bence a hétvégén Lengyelországban versenyez
Fotó: Mészáros János

Ezúttal csak százon állt rajthoz, de megérte, hiszen így nagyon rá tudott koncentrálni a távra, és a legutóbbi idején hét századot faragva, 10.50-nel a hetedik helyen ért célba, ami a vasárnap kezdődő lengyelországi U23-as viadal előtt nem éppen elhanyagolható tényező.

– Nagyszerű ráhangolódást jelentett Bencének ez a verseny a krakkói megméretésre – fogalmazott Ecseki Tibor, a Szolnoki MÁV SE vezetőedzője. – Jó volt a reakcióideje, jól futott, egyszóval, mindent tökéletesen csinált. Bízom benne, hogy a hétvégén sikerül újabb érmeket szereznie.

Sűrű hétvége vár a szolnoki atlétákra

A vasárnap kezdődő krakkói U23-as viadalon négy ország válogatottja – a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovén – méri össze tudását. A magyar csapatba két szolnoki, Boros Bence és Hajdú Lotti kapott meghívót. Mindketten tagjai a négyszer százas váltónak, emellett Bence százon, míg Lotti kétszázon is elindul.

Ezzel párhuzamosan a finnországi Tamperében az U20-as vb-n Pázmándi Dominikért szoríthatunk, aki távolugrásban és a váltó tagjaként bizonyíthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában