lovassport

2019.09.16. 10:40

Díjugratás: Ábrahám Zsófi előtt nincs akadály

Ábrahám Zsófia sikert sikerre halmoz a különböző díjugrató versenyeken. A teljes napját kitölti a lovaglás a túrkevei sportolónak, tizennégy lova van, ezek közül hattal versenyez. A sportpályafutása mellett pedig szakít időt a tanulásra, ugyanis egyetemi hallgató Gödöllőn.

Szöllősi Péter

Ábrahám Zsófia egyik kedvenc lovával, Jotterrel.

Forrás: Hajdu Krisztina (lovasfoto.hu)

Fotó: HAJDU KRISZTINA

– Miként került kapcsolatba a díjugratással?

– Kiskoromban rendezvényeken, fesztiválokon próbáltam ki először a lovaglást, majd kilencévesen kezdtem megbarátkozni a lovakkal – mondta Ábrahám Zsófia.

– Később, mikor elkezdtem versenyszerűen lovagolni, édesapámék kialakítottak egy kis istállót, most pedig már sajáttal rendelkezünk. Tizennégy ló van az istállónkban, mindegyiküket gondozzuk, etetjük, de ehhez kapunk segítséget, hiszen egy lóápoló és egy trágyázó is foglalkozik velük. Mindegyik lovamat imádom, de talán a kedvencem Don Lino, aki hobbilónak számított, mikor hozzánk került, de annyit fejlődött, hogy már a 1,3 m magas akadályokat is kiválóan átviszi.

– Hogyan néz ki a heti programja?

– Hétfőtől szerdáig iskolában vagyok, ugyanis Gödöllőre, a Szent István Egyetemre járok mezőgazdasági mérnök szakra. Csütörtöktől vasárnapig pedig gyakorlatilag a teljes napomat kitölti a lovaglás, reggel hatkor kelek és 4-5 lovat is „lelovagolok” naponta. Az edzések másfél órásak, itt főként akadályokat ugrunk, míg az idomítások negyven percesek, amelyeken fejlesztjük a képességeiket és formában tartjuk őket, ezek sík terepen zajlanak, így könnyebb irányítani őket.

– A lovak csupán egyetlen napot pihenhetnek a héten, ilyenkor füves karámban szaladgálhatnak, legelészhetnek. Gondot jelent, hogy ha két hétig nem mozognak, az gyakorlatilag fél év kihagyással ér fel, mert ennyi idő alatt annyira elernyednek az izmaik.

Ábrahám Zsófia egyik kedvenc lovával, Jotterrel.
Fotó: Hajdu Krisztina (lovasfoto.hu)

– Milyen segítsége van?

– A kenderesi kötődésű Süveges Gergő az edzőm, aki mindenben segít. A hét elején ő szokta a lovakat futtatni, amikor én Gödöllőn vagyok, a gondozásukat is ellátja, illetve az edzéseimet irányítja, javítja a hibákat, valamint ő is szokott lovagolni, elsősorban idomítani. Van egy kialakított homokos pályánk, ami 30×50 méteres, tíz akadályt tudunk elhelyezni. A versenyeken tizenkét akadály van, így ez a pálya alkalmas az éles gyakorlásra, többfajta feladatot is lehet végezni rajta, attól függően, miként tűzzük a pályát, mit szeretnénk éppen csiszolni.

– Hogyan zajlik egy verseny?

– Egy nappal a megméretés előtt szoktunk elutazni a helyszínre, mert így a lovaknak van idejük pihenni, számukra megterhelő a hosszú út a lószállító utánfutóban. A versenyen biztosítanak számukra ponyvával fedett boxot, de ez alatt nyáron rekkenő hőség van, ami sokat kivesz belőlük. Összesen hat lóval készülünk, amire azért van szükség, mert ők különböző magasságú akadályok teljesítésére alkalmasak. Van olyan, amelyik az 1,2 méterest ugorja a legjobban, egy másik pedig az 1,4 méterest. A verseny előtt tudjuk a magasságokat, és akkor aszerint készülök az egyes viadalokra. A soros futam előtt közvetlenül harminc perces pályabejárásra van lehetőségünk, ahol fel lehet térképezni a hivatalos pályaépítők által felállított akadályokat, előtte egyik versenyző számára sem ismert a pálya felépítése. Tudom, hogy nem könnyű, de mindig sikerült megoldanom a feladatokat.

Kétszeres Championátus-bajnok

Ábrahám Zsófia a legnagyobb sikereiről is beszámolt.

– A legbüszkébb a Championátuson az U25-ösök között szerzett 2017-es és 2018-as első helyemre vagyok. Ez egy kétfordulós verseny és mindkét viadal háromnapos, az utolsó futamon dupla pontokat lehet szerezni. A felnőttek között megyebajnoknak vallhatom magam, míg a regionális versenyen negyedik lettem, de én voltam a legjobb lány, mert egyébiránt együtt versenyzünk a fiúkkal. Nemzetközi eseményeken is indultam már több alkalommal is: Bábolnán U25-ben második lettem az utolsó versenynapon. A szilvásváradi regionális bajnokság következik majd számomra, erre készülök most.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában