KÉZILABDA

2019.02.18. 10:37

Drámai végjáték zajlott le a derbin

Hiába vezetett szinte végig a Szolnok a Dunaújváros elleni rangadón, a végén örülhetett az egy pontnak, amihez az is kellett, hogy Pallér Péter időn túli hétméterest hárítson.

Pabar Gyula

Kapás Krisztiánék (labdával) hatalmas erőbedobással küzdöttek a DAC ellen.

Fotó: Csabai István

A találkozót megelőzően a szolnoki játékosok és szurkolóik egyperces néma főhajtással adóztak a néhány éve tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt Gál Szabolcs emlékének.

Szenzációs átlövésgólokkal nyitott a hazai csapat, az eltiltását letöltő Takács Péter és az ezúttal padról beszálló Lengyel Zoltán volt leginkább elemében. Társaik energiáit főleg a védekezés kötötte le, amit roppantul nehéz megoldani egy olyan gyors lerohanásokra építő, fiatal társaság ellen, mint a Dunaújváros.

Ráadásul a vendégek egyből megtorolták a hibákat: egy-egy labdavesztés után garantáltan ziccert dobhattak, valamint a szélsőiket rendre kiválóan játszották meg, ami a mieinknek egyáltalán nem sikerült.

Kapás Krisztiánék (labdával) hatalmas erőbedobással küzdöttek a DAC ellen.

Ennek ellenére kettővel vezetett a szünetben a Szolnok, sőt a térfélcsere után sikerült növelnie előnyét elsősorban a két kapus, Boldog Péter és Pallér Péter kiváló védéseinek köszönhetően. Csakhogy a hajrához érve kezdett elfogyni az erő, miközben a vendégek még egy fokozattal feljebb tudtak kapcsolni, így 27–27-nél utolérték ellenfelüket, majd rövidesen a vezetést is átvették.

Az utolsó ötven másodpercnek úgy ment neki csapatunk, hogy muszáj gólt szereznie, ha legalább az egyik pontot itthon akarja tartani. Egyenlítettünk, de a feketeleves még csak ezután jött: időn túli heteshez jutott a DAC. Rohonczi Gergő lövését azonban Pallér bravúrral hárította, így végül a szolnokiak emelt fővel, vastaps közepette hagyhatták el a pályát.

Szolnoki KCSE–Dunaújvárosi AC 28–28 (15–13)

Tiszavirág Aréna, 150 néző. Vezette: Győr Ádám, Hadas Dávid Sándor.

Szolnok: BOLDOG – Túri, Pesti 1, Kapás 2, Takács P. 8, MÉSZÁROS G. 4, Kovács I. Csere: PALLÉR (kapus), Lengyel 8/1, Varga R. 2, Prigl, Nyikos 2, Fejes 1. Játékos-edző: Takács Péter.

Dunaújváros: Pilka – DOMAK 8, Borsos R. 1, Takács Á. 7/4, Bicskei 4, Borsos M. 3, MÁRFI 4. Csere: Pap N. (kapus), Rohonczi, Orbán 1/1, Szili, Csermák G. Játékos-edző: Csermák Gábor.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc.

Hétméteresek: 1/1, ill. 8/5.

Az eredmény alakulása: 5. p.: 3–0, 10. p.: 5–3, 15. p.: 7–7, 20. p.: 10–8, 25. p.: 13–11, 35. p.: 18–14, 40. p.: 20–17, 45. p.: 21–21, 50. p.: 25–23, 55. p.: 26–25.

Takács Péter: – Egyáltalán nem lepett meg minket a dunaújvárosiak tempója, egész héten a gyors visszarendeződéseket gyakoroltuk. Amikor ezek működtek, akkor sikerült nagyobb előnyt kiépítenünk. A hajrára elfáradtunk, amit csak tetézett, hogy a játékvezetők nagyon egyoldalúan fújták a hétmétereseket. Összességében örülök az egy pontnak, kezdésnek nem rossz.

Csermák Gábor: – Ami a legnagyobb erősségünk, az egyben a legfőbb gyengeségünk is: fiatal csapat vagyunk. Próbáltuk kihasználni a gyorsaságbeli előnyünket, de sajnos sokat belehibáztunk a játékunkba, és így többször is elengedtük három-négy góllal a Szolnokot. Persze mindez most nem számítana, ha a végén belőjük a hetest. Mindent egybevéve, igazságos a döntetlen.

Ifjúsági: 42–23.

Serdülő: 26–27.

Ifistáink nagyarányú győzelmet arattak.
Fotó: Mészáros János

További eredmények: Rév TSC–Dunaharaszti 23–24, Tököl–Kiki Sport 27–26, Pénzügyőr–Kiskunfélegyháza 25–33, PLER-Bp. U23–Abony 27–32, Tempo KSE–Dabas U23 25–25.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában